VV5: Csaba lett az első kiválasztott
Sikeresnek bizonyult Attila egész heti kampánya, a legtöbben nagy szívügyi ellenfelére, Csabára tették a jelüket.
Az összeférhetetlen az elmúlt pár napban azon mesterkedett, hogy eltávolítsa a helyes pasit a villából - és korábbi bizalmasa, Kinga mellől. Talán azért, mert valóban bökte a csőrét a gitározó fiú, de az is lehet, hogy
csak a Kingával alakuló románcot akarta ezzel kettétörni. Igaz, még korántsem biztos, hogy Csaba elveszti a leendő párbajt, Attila mindenesetre csendes
kampányba kezdett ellene a kiválasztás előtt, és be is jött neki. A legtöbben egyébként éppen arra számítanak, hogy Csaba őt hívja majd párbajozni.
A kiválasztás egyébként Péter és Cristofel büntetésével kezdődött: a két fiú (főként a latin csődör) rettegve várta az ítéletet, hiszen minapi vitájuk közel tettlegességig fajult, végül kizárás nélkül megúszták: mindkettőjüket gyerekek módjára kell kezelniük a többi villalakónak (lásd: kapcsolódó cikkeknél).

Végül eljött a várva várt pillanat, és mindenki elkezdte szépen felpakolgatni a jelét - mondhatni egy emberre. Péter szigorúan taktikai okokból (mert emberileg egyébként közel érzi magát Csabához), és ugyanígy tett és nyilatkozott Cristofel is. Csabára voksolt még Eszter (mondván, tőle áll a legtávolabb), Gergő (mert szakadékot érez maguk között), Seherezádé (mert mindenben Gergő után megy), Vera és Veronika is, pusztán taktikából.
Attila választását magyarázni sem kell. Voltak azért remittensek is: Shadi és Annamária éppen Attilát jelölték, de Fecó a főtaktikus Pétert jelölte meg, míg Dya vécésnénis konfliktusa miatt Veronikát látná legszívesebben a villa falain kívül.
Aki a legtöbbet vívódott magával, az Kinga volt. És bár határozottan Csabát várja vissza a párbajról, mégsem ment ellen a többség akaratának, rá tette a jelét. A fiú elmondása szerint ezen egyáltalán nem
lepődött meg. Csaba egyébént nem Attilára jelölt, hanem Verára, tehát a következő nagy kérdés a VV5 lelkes nézői számára az lesz: ki választ majd Csaba a párbajra?





KOMMENTEK:
Na meg annak, ahogy Péter és Attila "működtek" a háta mögött, akiknek annyira hitt. Valójában nekik is köszönheti, hogy kint maradt és a Veronikával való hancurozásának is, elég volt a nézőknek! Jól döntöttek, hogy a Csabát szavazták vissza: úgyis - gondolom, - többször nem ússza meg a srác!
Csak gratulálni tudok azoknak, akik ezeket az embereknek nem mondható egyéneket beszavazták a müsorba. Aki még tisztességes akart maradni azt is megrontják ezzel a müsorral. Hát gratula RTL-klub, példa a fiataloknak, már aki van olyan ostoba és nézi. Én belenéztem a hétfői kiszavazásba, de ennyi taho, bunko fiatalt még nem láttam egyrakáson. Ez volt utolsó müsor amit megnéztem. A lányok müek, a fiuk, hát arról jobb nem beszélni.Ennyi elég is volt belöle.
Senki se nézi ezt a fost...Azt se tudjuk ki van bent, és egyáltalán mi ez a fos?
Jó nézni,hogy egyre alacsonyabb a nézettsége a szar rtl műsorának:):)
SZÓLJ HOZZÁ!