Hab ID Regisztráció OpenID

VV4: Pokollá vált Gigi első "szabad" éjszakája

2011. 04. 05. 07:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A villa hugicáját sokkolták a villaléte alatt róla megjelent cikkek

Első szabad napján az ismertség árnyoldalait tapasztalta meg Gigi. Leginkább azt bánja, hogy szüleit nagyon megviselték az őt ért támadások. 

Giginél kicsapta a biztosítékot, amikor szembesült a múltjáról megjelent újságcikkek töredékével. A lány álmában sem gondolta, hogy ekkora botrány kerekedik abból, hogy korábban egy Erotika kiállításon "Szopnék" feliratú pólóban hostesskedett.

"A kiesésem után nem volt semmilyen bulizás, mert hajnalig beszélgettem a szüleimmel és a barátaimmal. Megláttam a rólam megjelent cikkeket, és csak akkor értettem meg, hogy miért írták üzenetben a nézők, hogy nem vagyok őszinte. A villában teljesen más Gigit láttak, mint az újságokban. Amit írtak rólam, az igaz, de ahogy ezt tálalták, azzal sok bajom van.

Csúnyán belerángatták a szüleimet, ennek pedig meglesz a böjtje. Hogy mi, azt még nem tudom pontosan, mert még sosem voltam ilyen helyzetben. Ebből a szempontból örülök, hogy kint vagyok, mert meg tudom védeni anyut, akit nagyon megviselt az az időszak, amíg bent voltam" - panaszolta Gigi, aki nem érti, miért támadják.

 

 

turkisz

 


"Volt rajtam az a bizonyos póló, amit egyáltalán nem szégyellek, nem bánok, hiszen rengeteg lány dolgozott ott, aki sokkal többet mutatott magából. Én viszont nem vetkőztem le, csak hostesskedtem, az erotikához nem volt közöm. A póló szövege meg nem azt jelenti, hogy azt is csináltam. Ez munka volt, pénzt kaptam érte, bele sem gondoltam, hogy így felfújhatják" - mondta a Rácz lány a Borsnak.

Gigi nemcsak az újságcikkek miatt érzi kellemetlenül magát, a villában Jerzyvel eltöltött pásztorórákat is furcsa érzésekkel telve látta viszont a videofelvételeken.

"Amikor ez ott történt, elfelejtettük, hogy kamerák vannak, nagyon meglepő volt hallani a nyögdécselésemet, de nem bántam meg semmit, az is én vagyok. Próbáltuk úgy csinálni, hogy ne legyen vállalhatatlan. Anyu biztosan kikészült, amikor látta ezeket a bejátszásokat, de nyilván megérti, hogyan működik ez, nem lesz ebből probléma köztünk" - magyarázta Béci húga.

A Rácz lány szeretné meglovagolni a ValóVilággal járó népszerűséget. Hogy miként, azt még nem tudni, mert, érdeklődési köre meglehetősen szerteágazó.

"Jó lenne az énekléssel komolyabban foglalkozni, a tánctudásomat szeretném magasabb szintre fejleszteni, táborokat szervezni, jótékonysági alapítványt létrehozni, tervezek egy bárt nyitni, illetve várom a lehetőségeket. Érdekel a média, a riporterkedéstől kezdve a műsorvezetésig, fotózás, reklámok, divatbemutatók" - tette hozzá.

(Forrás: Bors)

 

 

KOMMENTEK:

mami 2011-04-15 11:27:36
Én nem vagyok cigány.Csupán leírom a véleményem.Ennyi primitív ocsmány hozzászólást?..felháborító!!Lehet v. kiről jó, rossz véleményem,de méltón kell leírnom, vagy elmondani.A cigány nem cigány??Nem a bőre színe tesz valakit emberré..a méltósága, az ön becsülése amivel, ti kedves hozzászólók nem rendelkeztek.Nem rég volt az egyik csatornán, hogy a diplomájukat, hogyan ünneplik a M.diákok a síparadicsomba.Ha Gigit kurvának, ribancnak stb. elmondjátok akkor ezekre a fiatalokra már jelző sincs.!És képzeljétek cigány nem is volt köztük.Én azt gondolom, hogy akik ,csak ilyen primitíven tudnak írni valójában azok is.Ezek a fiatalok vállalták a villalétet,de ne süllyedjen senki olyan mélyre,hogy beletipornak családokban,és csupán azért, mert nem szimpatikus.
Citromka 2011-04-09 21:49:10
Ergo 2011-04-08 10:50:58
"Akik àllandoan cigányoznak, rasszizmusért 60nap elzárásra kellene itélni!"
...a magyarozásért, zsidózásért, görögözésért mi jár?

A vélemény nyilvánítás, akár névtelenül egyben bemutatkozás is.
killerAGY 2011-04-09 09:00:26
a Cigányozásért mért járna 60 nap? ERGO?
így hívják ezt a fajt. Az önkormányzatuk is cigány önkormányzat és nem roma.
AHHAAAA 2011-04-09 08:56:08
Ne akarja már pár ember úgy beállítani a fiatalokat, hogy mindenkinek van múltja!
Több millió fiatal tisztességesen tanul, tiszteli a Szüleit, hazamegy, tanul vagy dolgozik, de nem művaginát árul 16 évesen, nem ribanckodik erotika kiállításokon. Nehogy már egy ilyen retkes kurva legyen bárki példaképe!
Vagyis lehet: a lecsúszott, agyatlan, primkó, proliké.
ENNYI 2011-04-09 08:37:19
Egy pultos, műpinát reklámozó, erotika kiállításon pózoló IQ ribancot látunk, némi vonó beütéssel. Felületes, olvasatlan, pénzmániás, törtető lyuk, ENNYI ÉS SEMMIVEL SEM TÖBB.
ács józsef 2011-04-08 20:53:22
Ergonómia:9
A gigi diplomája nagy rakás szar,humán erőforrás,és mentahal higiénia:9ez nem diploma a számomra:)
És egy cigány kurva!
Hajrá Évi,Alekosz!
A másik cigány is takarodhatna!
Tibi22 2011-04-08 13:03:59
HHmmm ..Finom kis roma punc ika ,,, Nagyon szívesen seggbe ba..nálak ,utána teleengedném a szádat forró s.ermával . Amúgy is egy kur.va vagy, egy fassz al több vagy kevesebb mint számít már ...nem igaz ????
szoke jolan 2011-04-08 12:38:51
te 1 kis hulye liba vagy ,,,vegre megkaptad a magadet evatol szeva barom..
vesztes...
Ergo! 2011-04-08 11:37:52
Te ma túl korán keltél!
Feküdj vissza, és álmodj tovább...
Ergo 2011-04-08 10:50:58
Akik àllandoan cigányoznak, rasszizmusért 60nap elzárásra kellene itélni! Ez a minimum! Majd akkor írjatok véleményt, ha nektek is két diplomátok lesz mint Giginek, és olyan tiszták lesztek mint Ő! Éva állítólag magyar, mégis utál tisztálkodni, csak keni magára a kukászsákból elővadászott kencéket, beecseteli a pofáját és kész. Most meg úgy néz ki mint egy kivénhedt varangyosbéka!
Csá 2011-04-08 10:41:50
Örülök, hogy Éva ment vissza.
Remélem, hogy az igazság győz.
ács józsef 2011-04-07 22:54:30
egy cigánnyal kevesebb!!!
Szebb jövőt!
levendulának! 2011-04-07 20:48:11
Nincs mindenkinek "múltja", főleg nem vetkőzős, fetrengős, kiskorúként művaginát reklámozó.
Vannak még normálisan élő emberek is kedves Levendula!
Levendula 2011-04-07 20:39:03
Mindenkinek van múltja! Még a "jóházból való úrilányoknak" is. Sőt sokszor azoknak még mocskosabb,mivel többmindent megengedhetnek maguknak.lásd:Keleti Győrgyi.Gigi szegény lány,ő csak hostesskedett kis zsebpénzért. Most mi van?!Semmi.Egyébként szép lány.Ő is csak próbálkozik .
Péterdi Istvánné 2011-04-07 18:28:37
Nem kell annyira lealacsonyítani Gigit, amit csinált a villában az jó volt csak nem elég,de állandóan cigányozni mocskolódni felesleges hisz másfajta sokkal butábban tud viselkedni azt is nézni kéne.Gigi ne vedd komolyan a támadásokat, azt csináld amit szeretnél, még híres leszel! Van nekem ilyen barátnőm elég sok és mind rendes ember, sőt!!!!!!!!!!!!!!!!!
Anonymous 2011-04-07 18:10:33
lili 2011-04-07 15:58:18 !

ROSSZ VAGY!
ciganyanyad 2011-04-07 16:02:28
gigi nm cigany az anyad pcsajat huje ribanc ili vagy ki a faszom vagy nm cigany es nm budos sokkal tisztabbb mint te te atkozott kis fluska idiota majom allat ugy csinalsz mintha te jobb lenne te ajjanep
giginemka 2011-04-07 15:59:24
nincs olyan ember akinek nincs hibaja..es ezt az osszes commentelonek irom..!!h**e magyarorszagiak..!igazi parasztok!!..nm tudnak viselkedni ha valaki belenez egy ilyen helyre akkor ne azokat izeljek h h**e,k**a,r**c. stb..gigi oszinte volt en nm tudtam volna kibirni ott ugy h ne hazudjak es megha nemis lett volna oszinte..akor mi lenne..?nm mondta senki..vagyish nm volt benne a szabalykonyvben h oszinte leszel vagy huzol haza..!ha ez egy van.
gigit lehet is irigyelni van mit pld:szep,OSZINTE,joszivu es minden mas.. ami csak jo dolog..de ha a mafgyarokrol kene mondjak vlmit akor hje.parasztok.perverzek stb igazi allatok az osztoneikel!!(csak eszt meg ne hallja a magyar tanarnom mert a multkor is beirt egy 5-ost egyik csak\jnak mert asztmondta"szarok a magyarokra" es az otos az nm jo mert itt nalunk romaniaban 10-tol egeszn negyis mennek a jegyek es a otos nagyon rossz szerencse h en tizest kaptam:D)
lili 2011-04-07 15:58:18
Örülünk, hogy nem látjul a villában azt az affektálós pofád.
Ócsa elrágott kurva vagy, a romák alja.
Ne mosakodj, mert ugyis büdös maradsz.
gigiegyszent 2011-04-07 15:49:17
GIGI egyaltalan nm k**a o egy igazi szent..es meg egyesek mondjak h iyen es olyan pedig ok se jobakk azt oszinten mondom..!!es aztan mi ha kiallot azal a poloban az az o dolga es nm muszaj belekotni masok eletebe inkabb gondolkodjanak el magukon..xDD.!szerintem csak irigykednek egyesek "nm mondtam h mindenki"..de igaz gigi irigylesre melto.. es ennyi ..!!latszi mennyi h**e ember el magyarorszagon!!!!
35% normalis.65%h**e latszik h en nm tartozok sem 35-65% koze mert nm magyarorszagon elek..es grat minden olyan embernek akik nm ezeket nezik..es nm szineszkedett!!ildi..!!!
Anita 2011-04-07 14:17:26
Egy ocska kurvaa!!!
anya5 2011-04-06 17:21:30
ANDI 2011-04-05 09:56:45
az a legrosszabb,h nem érzi hogy milyen.neki teljesen természetes,h 21 évesen nyílvánosan kefél
belehalnék ha ilyen lányom lenne
egy kis ringyó
lehet h az Éva egy nagypofáju lány,de legalább őszinte

És ha olyan lányod lenne mint éva arra büszke lennél?Na szép....
Bár izlés dolga
nomi 2011-04-06 14:11:18


HANA TE a nök szégyene vagy igy irni mocskos a szád undoritó fuj, ha egyáltalán nöböl vagy??? Vagy irigyled, csináld utánna. Miért nem jelentkeztél te is a villába, megtanultad volna azokat, amiket leirsz!!
nikol 2011-04-06 12:01:46
Gigi én csak olvasom amiket egyes emberek írnak és gondolnak rólad,nem is ismernek. Meg szánalmasok amilyen mocskos szájuk van mindnek kimosnám szappannal a száját és talán meg tanulnának szépen beszélni. Senkinek semmi köze a múltadhoz amit akkor csináltál szerintem nem csak te vagy az egyetlen se az utolsó aki így kereste a pénz. Mégis sokan az utcáról a kurvákat is felszedik hogy legyen jó nekik és otthon meg ott a feleség undorító emberek vannak. Csak a nőket szidják,ők se különbek!!!!
Akkor is te voltál a legjobb
HANA 2011-04-06 10:39:01
A villában is ..optáll, b...tál látszik hogy ebből élsz Rácz Ildikó, olcsó
kis .....va vagy semmi egyébb. Béci lesz a legjobban meglepve azon amit tettél.... XDDD
nomi 2011-04-06 10:16:59


Ezekre a kommentekre csak azt lehet irni,hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol a szenny, a genny csak ugy fröcsög belöletek. Undoritó, amit irtok, kivétel azért akad köztük. Vegyétek már tudomásul ide olyan embereket vállogattak akik, hozzák a nézettséget. Az, hogy Gigi milyen volt a kinti életben magánügy, a villabeli szereplését kellett volna nézni. Éva ilyen, hülye, ordibáló, koszos nö, Alekosz is tudja, már többször elmondta mi nem tetszik benne, de nincs más akibe kapaszkodhatna. Ez nem barátság ez a bezártság következménye. Oli reklámfilmje barátjáért undoritó, legszivesebben kidobnám a tévénket, amikor meglátom. Szandika, hát ö egy kakukk, aki azt szajkozta kiviszi Évát. Hát kivitte, de nem mégsem merte??? Undorito volt a párbaj, ahol nem tudott Oli, Szandi sem viselkedni. Ez kell nektek, hát ilyenkor elfelejtitek, hogy milyen problémátok van és jó egy órára nézni Évikét, Alekoszt, akik, ha feléjük fordul a kamera akkor odapillantanak és ugy beszélnek. szavazzatok, szavazzatok,hisz a a cél minél több pénz jusson a sok ingyenélönek.
uuuuuuu 2011-04-06 09:05:30
Ne szidjátok már a Gigit csinált amit csinált de akkor is ember...és a drágalátos többi villalakónak is van takargatni valója biztos a multjából....pl:a nagyszerű Évácska aki azt állitotta hogy a Havas Henrik felájánlotta neki h a szeretője legyen..ugyan már itt is látszik hogy ki a hazug és a képmutató...A Szandika az meg nézzen magára hogy néz ki és utána alkosson véleményt kiváncsi leszek meddig tart a nagy barátság közte meg az alkoholista bandája között...az Anikó meg egy ide-oda csapodo kétlábon járó szerencsétlenség...a Lacit azért szidják mert nem csinál semmit elvan a villában nem szitja a tüzet mint mások,nem beszéli ki minden szavával a másikat!!!a Gigi meg a Béci a multjuk miatt van elövéve azért mert cigányok akkor már rájuk kell szállni...gondolkodjatok már el egy kicsit hány magyar csinálja ugyanezt....a Jerzy és a Gigi szerintem igenis szereti egymást és remélem ha kiesik akkor sokáig együtt lesznek még itt kint is és nem teszi tönkre a kapcsolatukat a magyar bulvár....HAJRÁ BÉCI,LACI,JERZY!!!!!!!!!!!Gigi neked meg kitartás és mutasd meg az embereknek hogy igenis őszinte és értékes ember vagy!!!:))
Apafia 2011-04-06 08:33:12
"én 2011-04-05 15:28:01 "

te roman paraszt...
TISZAKÉCSKE 2011-04-05 22:29:54
Nem a külsejével van baj, hanem a belsejével...
AMERIKA 2011-04-05 22:20:13
Amerika! Giginek mondjuk meg őszintén: ló feje van, és ló foga, alakja jó, mindössze! ilyen lányokkal tele van a főtér.
Semmi más különös, azon kívül, hogy a villában Jerzyvel megjátszott kapcsolatot létesített. Jerzyt majd nem tudja lekoptatni magáról, és Gigi pedig menekül előre! - ennyi -
svájc 2011-04-05 21:23:18
én nem védem Gigit, sztem amikor bement a villába, számolnia kellett azzal, hogy előveszik a múltját, ami valljuk be, egy igazi lotyó múlt. DE! a kedves Éva és bandája rajongók belegondolhatnának abba, hogy vajon Éva hányszor hangoztatta azt, hogy ő gogozott békéscsabán, vagy, hogy róla is jelentek meg pucér vagy bugyis képek? ja, hogy egyszer sem? akkor ő miért nem képmutató? mert kiváltotta azzal, hogy 28 éves lététre nem tud viselkedni? és ne modnjátok azt, hogy mert gigi előadta a szüzikét, mert ez azért nem mondható el róla... én is értékelem, ha valaki őszinte, de éva egyáltalán enm mondható őszintének. nem az az őszinteség, hoyg mindenkinek neki esek, ha úgy tartja részeges kedvem, meg hoyg midnenkinek beszólogatok, és "azzal bántom meg a másikat, ami neki a legjobban fáj". még ha az állítólagos barátairól van szó, akkor is. arról nem is beszélve, hogy ha enniyre büszke arra, hogy ő "magát adja, és őszintén játszik", akkor miért megy oda mindenkihez nyalni, miután rájön, hogy a nézőknek esetleg nem tetszhet, ahogy ő viselkedik. vagy miért nem képes akkor elfogadni azt, hogy mindenki utálja odabent? nem kell akkor nyafogni emiatt. a cigányságról meg anniyt, hoyg ha éva cigány lenne, akkor máris nem szeretnétek anniyra, mert akkor egy büdös cigány lenne, aki nem tud viselkedni, mert pont úgy viselkedik, mint egy igénytelen, neveletlen cigány...
zu-io 2011-04-05 21:20:58
Az Izraelben kiképzett Laci sem semmi a villában, szinte csak eszik mást nem csinál: kezd egyébként lanyhulni, Éva visszamenetele után. Mondta Bécinek, ezzel megerősítette magát Éva!
Hajrá Alek, hajrá Éva - kerüljetek be a döntőbe és Alek nyerje meg!
Ui: még Gigi fenyeget, hogy meglesz a böjtje: előbb gondolta volna meg, mit tett "korábban", mert a múltját mindenkinek magának kell cipelnie, így neki is. /és persze, szüleinek is/
bakfis 2011-04-05 21:15:54
Fiatalkorúan tette, s árulta a művaginákat, az már nem semmi! - de - sajnos - a szülei sem, akik tudtukkal "egyengették" Gigi jövőjét! Szép, mondhatom!
gfgfg 2011-04-05 17:55:47 -re 2011-04-05 21:14:45
Na, te sem vagy egy válogatós ember.....
pfft-nek, én-nek igazuk van! 2011-04-05 21:13:02
Igazuk van a két fenti beírónak, maximálisan egyetértek velük, Gigi múltjával kapcsolatban, és a villabeli magatartásához! Álszent, hazug, Szandika is beolvasott neki, mekkorát csalódott benne, mivel nem őszinte. Eltitkolta a VV szerk. előtt, hogy korábban milyen cselekedetei voltak, 16-17 évesen. Ehhez azt hiszem, nem kell kommentár, mert ha valaki a múltja leírásával egyetért, ő maga is csak olyan! Hajrá Alekosz, hajrá Éva! - döntőben a helyetek! - ennyi -
pfft 2011-04-05 20:16:43
Nem az a baj, hogy cigány, sokkal inkább az, hogy álszent és hazug volt a villabeli léte. Az, hogy kiskorúként a szülei tudtával mit csinált, azért majd a szülei felelnek. De, hogy ő várja a lehetőségeket és az ajánlatokat és a médiában akar elhelyezkedni...na ezen dobtam egy hátast, hát én meg nem várom, hogy bárhol viszontlássam ezt a céltudatos kis vaginát. Még az az undorító Győzike is kefélte. Ez kellene a médiának? Van már műceleb annyi, mint a tenger, nem kell még egy.
gfgfg 2011-04-05 17:55:47
Gigi egy gyönyörű szép amazon hölgy...kivéve a lóbaszó fejét:Damúgy a teste jó basznám egyszer de ócska ribanc akia testével keresi a pénzt mindegy milyen formában.szopós kurva
én-nek 2011-04-05 16:03:41
Igen, valószínűleg mind irigyek vagyunk, mert szeretnénk sikeres és szép,jól kereső,cigánylányok lenni!
Szerettünk volna már kiskorúként jól keresni azzal, hogy művaginákat reklámozunk a néniknek, bácsiknak.

Én a magam részéről a nemitevékenységre felszólító pólót nem irigylem, azt meghagyom a többieknek.
én 2011-04-05 15:28:01
a való világ a villabeli időszakról szól és nem a múltról,kinek mi köze hogy gigi mivel foglalkozott? Csak irigyek vagytok hogy sikeres és szép,jól keres, és hogy cigány? Na és? Szerintem ő volt a legaranyosabb lány nem is az a hülye hisztis picsa Éva,örökké csak háborog valamiért és nyal Aleknek,de ő se nyeri meg mert ti köcsög táposok mindenkitől elveszitek a nyerés lehetőségét mert nem Tápiában -Magyarország-született.De nem is baj.ő is csak teszi a nagyot.BÉCI nyeri meg.
HOL VOLTAK A SZÜLŐK, AMIKOR GIGI MŰVAGINÁKAT REKLÁMOZOTT KISKORÚKÉNT? 2011-04-05 15:10:21
???
Na 2011-04-05 15:04:34
Menjél vissza szopni,te büdös cigány!!!!!!!!!!!!!
Valaki 2011-04-05 15:02:35
Menjen a mocskos büdös szopós királynő,ahonnan jött!!!!!!Az való neki!
Lali 2011-04-05 14:54:03
Nem kell Gigit visszaküldeni, Bécinek kell most odaadni a nyereményt, és kész!!
XY 2011-04-05 14:35:30
Kinek mi a franc köze van ahhoz hogy Gigi mit csinált és miből él???? az ő élete!!!!! Nem ezen kell lovagolni!!! Mindenkinek van az életében takargatni valója!!! aki azt mondja nincs az HAZUDIK!!!! Mennyi nős családos pasi van aki szeretőt tart? És mennyi nő van akit eltart a szeretője??? ez a Való Világ! Gigi igenis egy szép lány és neki kell elszámolni saját magával mit csinál. EZ CSAKIS ŐRÁ TARTOZIK AZ Ő MAGÁNÜGYE!!!!!!!!!!!!!Szerintem ő volt a legnormálisabb lány bent a
villában!!!!Szandika se szólhat egy szót sem főleg amit Anikóval műveltek a paplan alatt /leszbikusak pfujjjjjj/ Részegdisznó köpködös Éva pedig mindenkit kipletykál a másik
háta mögött :Akkor miről is beszélünk???Ha az RTL javítani akarna a kialakult szar helyzeten akkor most visszaküldené Gigit ..törölné ezt a párbajt és egy héttel meghosszabbítaná a játékot. Amúgy meg HAJRÁ BÉCI !!! GIGI!!! ne törődj a téged kritizálókkal!! Magukból indulnak ki!!!!
erzsó 2011-04-05 13:53:05
gigi.te ne foglakozz vele ki mit mond mit lát.,az én lányom is azt mondta.nézd itt van gigi.... nem néztetm meg .mert semmi közöm a multhoz.én szurkolok bécinek ha már te kiestél.mi is nagyon szegényen nőtünk fel.ma sem jobb.de én nagyon remélem béci nyeri meg.
Eva 2011-04-05 13:19:12
A képmutatás tantárgyat osztályozni lehetne, akkor Gigi csillagos ötöst kathatna nálam is. Saját bevallása szerint - villabeli élete során - is a testéből élt előtte, hogy milyen módon ezt lehet szépíteni és magyarázni bele minden félét, lényeg a lényeg a tisztesség,erkölcsösség,moralitásból nem biztos, hogy elérné a kettes szintet.Csak ennyit akartam hozzáfűzni . Jó hogy kiesett, itt volt az ideje,hogy szembesüljön sajátmaga hazug világával.
KI ALKALMAZTA A KISKORÚT, HOGY MŰVAGINÁKAT REKLÁMOZZON? 2011-04-05 12:14:29
?
??? 2011-04-05 12:13:34
"és hogy ugyanolyan embereknek tekintsék őket, mint bárki mást,"
anonyma 2011-04-05 12:11:29
Nagyon örülök annak, hogy a két testvér - közülük az intelligens Gigi - hozzájárultak ahhoz, ha csak egy cseppet is, hogy sokan másként tekintsenek rájuk, és hogy ugyanolyan embereknek tekintsék őket, mint bárki mást, s talán egyszer eljön az az idő, amikor nem származás szerint fogjuk embertársainkat értékelni.

Hadd ismételjem:
...és alekosz? Ő mitől magyar?
vagy ott volt leonidasz, ráadásul rokonok.
Milyen furcsa, a bekerültek már előzőleg is ismerték egymást, legalábbis egy részük?
...és, ami fontos...ki meri azt állítani, hogy fajtiszta magyar, hogy homogén..., semmi és senki nem homogén... nincs ilyen, hogy
magyar...legfeljebb élete leéléséig ez a hazája, amit Magyarországnak neveznek, s hivatalosan így jelölik: magyar...
Lali 2011-04-05 12:03:02
"Volt rajtam az a bizonyos póló, amit egyáltalán nem szégyellek, nem bánok, hiszen rengeteg lány dolgozott ott, aki sokkal többet mutatott magából. Én viszont nem vetkőztem le, csak hostesskedtem, az erotikához nem volt közöm. A póló szövege meg nem azt jelenti, hogy azt is csináltam. Ez munka volt, pénzt kaptam érte, bele sem gondoltam, hogy így felfújhatják" - mondta a Rácz lány a Borsnak.
Ez munka volt, amiért pénzt kapott, mit nem lehet ebből érteni?
KI ALKALMAZTA A KISKORÚT, HOGY MŰVAGINÁKAT REKLÁMOZZON? 2011-04-05 12:02:24
?
nikol 2011-04-05 12:00:56
Szia Gigi az a baj sok a rossz indulatú ember,de szard le őket éled az életed. Ők sem különbek csak irigykednek
Maxima 2011-04-05 11:44:09
Hát,igen! Aki ilyen helyre jelentkezik,annak számolnia kell azzal ,hogy "darabokra szedik".Ehhez gyomor és idegek kellenek.Csak az jelentkezzen akinek mindez megvan! Mert ezt bizony bírni kell.
white 2011-04-05 11:36:34
Hogy itt mennyi rosszindulatú ember van?
Aki így nyilvánul meg,az maga sem különb Évánál..Amúgy megnézném azt az Anyukát,akinek eddig még a lánya jól nevelt kislány volt,de mondjuk egy hónap múlva megbizonyosodna arról,hogy olyat tett a lánya,amire sosem gondolt volna..Mondjuk mint Gigi!Akkor kit fog szidni?És ez a fajgyűlölet viszi a sírba az embereket.Sok romát ismerek,akik normálisabbak,mint a magyarok.Gigi pedig nem pornózott,de Évikének van olyan képe fent,ahol magához nyúl..akkor miről beszélünk????
Azt pedig nagyon jól teszi a családja,ha kérik a szavazatok felülvizsgálatát.Ez az egész nem volt tisztességes és nem csodálom,hogy sokan a Médiahatósághoz fordultak!Én nem szavaztam soha egyikre sem és nem is fogok,de látom,hogy mi megy itt ebben az országban...A hazugság,átverés a menő,akkor vagy ember,máskor sosem!Talán nem kellene visszaélni az emberek bizalmával!
Tünde 2011-04-05 11:28:44
Kedves Gigi ne foglalkozz azzal amit sok rosszindulatú emberek híresztelnek rólad...Csak az irigység beszél belőlük.Számomra te és Béci voltatok a legszimpatikusabb.Kitartást,és minden jót neked az életben.
KI ALKALMAZTA A KISKORÚT, HOGY MŰVAGINÁKAT REKLÁMOZZON? 2011-04-05 11:10:49



"Művaginát reklámozott VV Gigi - bizarr fotóval

2011.03.22. 06:45
Ismét botrányos fotók kerültek elő VV Gigi villa előtti életének mosolyalbumából. A szerkesztőségünknek elküldött, cseppet sem szemérmes fotó a villa testvérpárjának női tagját alig 18 évesen örökítette meg, amint művaginákat kínált az Erotika Parádéra érkező férfi vendégeknek.
A botrányos képről megkérdeztük Gigi legjobb barátnőjét, aki egyáltalán nem tartja cikinek a villalakó egykori munkáját.

Állítólag a Rácz lány volt a legvisszafogottabb az Erotika Parádén



– Semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy Gigi hoszteszként művaginákat reklámozott, szerintem sokkal cikibb lenne az, ha egy szál bugyiban produkálta volna magát több ezer férfi előtt. Azon a bizonyos kiállításon emlékeim szerint ő volt az egyik legvisszafogottabb lány, és miután elvégezte a munkáját, nyugodt lelkiismerettel hazament – mondta a neve elhallgatását kérő barátnő.
-----
AZÉRT ÉN MEGKÉRDEZNÉM AZT IS, AKI EGY KISKORÚT ALKALMAZOTT EGY EROTIKA SHOW-N,HOGY EZT MÉGIS HOGY GONDOLTA????
ez van 2011-04-05 11:09:39
"Csúnyán belerángatták a szüleimet, ennek pedig meglesz a böjtje." Azzal egyet értek, hogy nem épp volt szép dolog a szülőket támadni de erről ő maga is tehet, az, hogy már fenyegetőzik, hogy meg lesz a böjtje... Kicsi-lány benne voltál a tv-be és már nagynak hiszed magad? Jobban meg kellene gondolni mit teszel és nem csak a pénzt látni.
LOL 2011-04-05 10:59:34
Kedves kommentelők! Megosztanám veletek az én véleményemet, akinek tetszik tetszik,akinek nem,nem.Gigi egy fiatal lány, szerepelt néhány rendezvényen,felvette azt a pólót,kész ennyi.Mit tudtok még ellene felhozni?Hogy szexelt a villában?És?Látszott valami?Ha olyan nagy k....lenne,akkor azon lett volna,hogy látszódjon valami,de nem.A tisztesség nem itt kezdődik és nem itt ér véget.Egy normális,átlagos lány.Nem üvöltözött,nem káromkodott,nem piált,nem köpködött,mint Éva.És nem játszotta meg magát,mert ő ilyen.Ha már valaki normálisan viselkedik, akkor nem önmagát adja? Éva meg elbújhat,mert százszor undorítóbban viselkedik.Nő létére káromkodik,piál,köpköd, rendetlen,igénytelen, és még ő tartja magát okos,intelligens nőnek.Úgy fog járni,mint BB Évi,ez nem kérdés.
veeehheheee 2011-04-05 10:58:11
Ez egy ribanc!!! Ez van, ismerje el! Ha szopnék pólóban árult műfaszt és egyebet, viselje a következményeket! és még nagykorú sem volt!Szégyen! Ha az én lányom csinálná, kirántanám a lábát és azzal verném agyon! Erre még csak-csak kreált a Gigike magyarázatot, de a fétispornójára már nem tudott volna mit mondani! Ja, az is csak egy tévedés... Mint Ő, saját maga!
Hesztia 2011-04-05 10:55:48
"Ki mint vet, úgy arat"
és:
"Ki mint él, úgy ítél"
de:
ne akarjon már mindenki a médiából megélni !
Nem lesz aki nézze :)
Meddig lehet élni?
Víz nélkül jó esetben 1 hétig...
Élelem nélkül akár 40 napig...
NYÍLVÁNOS szex nélkül ?
Anonymous 2011-04-05 10:52:13
MIT FERDÍTÜNK KI 2011-04-05 10:42:47 -nek

Semmit, csak álszentek vagytok.
én 2011-04-05 10:48:26
béci is befog mutatni ha nem nyer.
MIT FERDÍTÜNK KI 2011-04-05 10:42:47
topika.... "szopnék" feliratú pólóban volt...IGEN!
tvkamerák előtt szopott IGEN!
Akkor mi van kiferdítve?
tapika 2011-04-05 10:40:08
Sohasem értettem miért kell ismeretlenül mocskolódni.
Csak úgy fröcsög belőletek a rosszindulat.
Miért ferdítitek ki más szavait?
Látom ez Magyarország, büszkék lehettek magatokra.
ANDI 2011-04-05 09:56:45
az a legrosszabb,h nem érzi hogy milyen.neki teljesen természetes,h 21 évesen nyílvánosan kefél
belehalnék ha ilyen lányom lenne
egy kis ringyó
lehet h az Éva egy nagypofáju lány,de legalább őszinte
GIGI SZÜLEI MEGVÉTÓZZÁK AZ EREDMÉNYT!!! 2011-04-05 09:53:38
Na kérem szépen ez a cigányvirtus!!! Miért nem fogják fel, hogy amikor megmutatták, hogy ki hogy áll, mindkét tábor szavazhatott. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elképzelték, akkor csalás történt. Miért nem értik meg, hogy az emberek zöme NEM AKAR minden nap a TV-ben "szopnék" feliratú pólót látni. Mit fognak ezek csinálni, ha nem a fiúk fog nyerni. Melyik bíróságra fognak rohanni. Ezek után nagyon remélem, hogy nem a Béci nyer. Mostmár azt mondom bárki, csak ő nem.
Én 2011-04-05 09:52:45
Az anyukát ért "támadás" talán valóban gonosz dolog, de erre a "..." felíratú póló felvételekor kellet volna gondolni! "Szerteágazó az érdeklődése"= tök min1 hogy mit csinál, bármit vállal, csak lóvé legyen!
Mariann 2011-04-05 09:37:17
Nagyon örülök ,hogy kiesett ez a színésznő.Nagyon remélem senki nem lesz ki alkalmazza és nem kerül vissza a képernyőre csak Kovi .Kifordulnak magukból a testvérével ha nem az van amit ők akarnak /lásd mikor Éva visszament azt a gyűlölködést/.Gusztustalan .
kloé111 2011-04-05 09:20:31
Tiszta szívből kívánom Giginek, hogy "túlélje" azt a mocskot amit a média és kedves villatársai köré halmoztak.Felháborító amit az úgynevezett firkászok megengednek maguknak.Az igazi média törvény az lett volna, ha ezt a fajta ál hírverést büntetnék, és nem az áldozatnak kellene hónapokon,éveken át pereskednie becsülete visszaszerzéséért.Siralmas és gyomorforgató az Olivér, Szandika szerepeltetése, amiért még javadalmazást is kapnak ezek a szánalmas "sztárocskák".De leginkább minősíti a csatorna tulajdonosát,vezetését,igénytelenségét,hogy főműsoridőben, a Mónika és Balázs show színvonaltalanságát is alul múló "Bele Valónak" nevezett "műsort"sugároz.
A Rácz családnak pedig kívánok sok erőt, kitartást mindazok nevében is,akik Gigi bennmaradásáért szurkoltak,és nem dőltek be a rosszindulatú,vádaskodó,rasszista mocskolódásnak.
A villában is szoptál!!! 2011-04-05 09:06:32
Azt csináltad amit itt kint. Nem gondolom, hogy hiteles műsorvezető tudnál lenni, nem csak azért, mert borzasztóan pösze vagy, hanem ezek után esetleg a Kovi foglalkoztatna.
Ott lenne a te szintednek megfelelő munka, "mélyinterjú" készítés.
Na 2011-04-05 08:59:31
Tudom tudom te azt mondtad hogy fotozásért kaptad (és villába bocs)
Na 2011-04-05 08:57:15
És a pornózást meg örömlánykodást külföldön(amiért 3000 eurót kaptál egy alkalomért tudod te magad mondtad)hogy magyarázod ki Gigikém?Vagy ezt is elfelejtetted mint azt hogy a párbaj után míg Éva a yillába tartott te bemutattál a rajongóinak?

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!