VV4: Három nő roppant össze Olivér miatt
A ValóVilág szombat esti párbajában Olivér három nőt kergetett az őrületbe. Élete szerelme, Enikő a stúdióban, Szandika és Anikó a villában tört ki sírásban a vagány fiú miatt.
A korábban a végső győzelemre is esélyesnek tartott Olivér nemcsak alulmaradt a párbajban Bécivel szemben, hanem három, a szívéhez közelálló nőt is a padlóra küldött lelkileg.
Először a közönség soraiban üldögélő barátnője, Enikő akadt ki, amikor az összefoglalóban szerelme és Anikó villabéli évődését kellett végignéznie. A lánynak a látottaktól azonnal könnyek szöktek a szemébe. A tévénézők azt már nem láthatták, hogy ezután felpattant a helyéről, majd kisietett a stúdióból, csak azt, hogy Olivér valamiért idegesen fészkelődött a helyén. Legszívesebben kedvese után szaladt volna, aki a szomszédos helyiség egyik félreeső sarkában szomorkodott, és csak a műsor készítőinek rábeszélésére tért vissza a nézőtérre, és foglalta el ismét ülőhelyét Olivér testvére mellett.
A párbaj után Olivér azonnal Enikőhöz sietett, és olyan szorosan ölelte, mintha sosem akarná elengedni. A kiesés utáni első szabad éjszakát egymásra szánták.
"Minden rendben van köztünk, megbeszéltük a dolgokat" - zárta rövidre tegnap délután a Bors telefonos megkeresését Enikő. A Blikk azt írja, szexről azonban szó sem volt köztük, hiába tervezte Olivér, hogy kiesése után három napig ki sem bújnak az ágyból.



"Reggel hétig beszélgettünk Enikővel, bőven volt mit megtárgyalnunk, de azt hiszem, a nehezén már túl vagyunk. Iszonyatosan féltem attól, hogy elveszítem. Ahogy beléptem a stúdióba, mindent kiolvastam a szeméből, és borzalmas volt látni, hogy valami nincs rendben. A videoüzenete után azt hittem, hogy már régen elhagyott, elköltözött, de szerencsére odáig nem jutottunk el, viszont ha én mentem volna vissza a villába úgy, hogy nem beszélhetek vele, csak látom, mennyire padlón van, belepusztultam volna" - mondta a Blikknek.
Előzőleg Anikónál is betelt a pohár, aki helyett végül Alekosz mondta el a védőbeszédet Olivér javára, és a lány az élő bejelentkezés közepén zokogva viharzott ki a hálószobába.
Anikó édesanyja, Eszter továbbra is úgy gondolja, hogy lánya nem szerelmes Olivérbe.
"Olivérrel nagyon jól összebarátkoztak, de semmi közük egymáshoz, nem szerelmesek" - véli az édesanya.
"Távozása után nem látom, hogy kivel tudna jó viszonyt kialakítani, talán Szandikával. Ha beszélhetnék vele, biztos erőt adna neki. Remélem, hogy túljut rajta, és úgy tud kijönni ebből az egészből, ahogy ő akar" - reagált lánya kiborulására Eszter.
A feszültségekkel teli műsorban Szandika is összeomlott: bejelentette, hogy belehal a játékba, majd miután kimondta, hogy Olivért várja vissza a párbajról, azonnal nekiszaladt a nappali falának, és hangos zokogásba kezdett. Barátja és szállásadója, Sanyi szerint mindez nála is csak múló állapot.
"Máskor is előfordult már, hogy Szandi padlóra került, szerintem pár nap alatt újra a régi lesz. Nagyon sokat hezitált a két fiú között, hiszen Olivérrel van jóban, de mostanában Bécivel is barátkozni kezdett. Nem tudott dönteni közöttük, ide-oda húzott a szíve, de így is, úgy is kint maradt az egyik. Nagyon rosszulesett látnom, hogy végre csinos volt, és erre ismét elszakadt nála a cérna. Bízom benne, hogy hamarosan ismét önmagát adja, amiért a közönség annak idején beszavazta" - mondta Sanyi.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Nemtom ki hogy van ezzel a cigányozással amit visszaolvastam hát pont a nagy pártoltjaitok a barnabőrű "ősmagyarok" akik szó szerint a kizsákmányolás és a bűnözés terén jeleskednek! És az is h visszamegy a nyomorultja a villába és ő a vki?:S mikor úgy kinnt maradt volna mint retkes kutya a hóesésben... elég ha felmentek facebookra és megnézitek ott is a két ember ember nézettségének és kedveltségének a külömbségét szóvalennyi... ez egy megjátszott kamu sztori az egész-.- mióta olivér kiment egy kalap szar és két szóval tom bennt jellemeznni a történteket-.- WhitePower
Szerintem tiszta szánalmas a Rácz testvér beképzeltek, kényesek és nagyon kinyílt a csipájuk a többieket is belevéve.
De amúgy meg olivér nyerte meg a párbajt csak elintézte hogy fölcseréljék a képeket, mert ő már ki akart jönni a b.nőjéhez. béci 1 nagy nulla beképzelt.
a gigi meg1 nagy ..........a
Olivér nélkül nagyon rossz a való-világ
legalább mikor ő ott volt akkor volt értelme nézni de most már nem nagyon van értelme mert csak a beképzelt rácz testvérek beképzeltségét látjuk. remélem Alekoszék lenyomják a másik csapatot.
ha tudnal gondolkodni akkor olvasni is... ugye latod az idezo jelet? ami azt jelenti, leirom mert ugy tunik itt gyengebb elmejuek is olvasnak.... aztz jelenti IDEZET...
no comment a hozzaszolasodhoz mert meltetlen lenne reagalnom az irott dolgaidra... nyilvan szabadnaposak az elmeosztalyon a noverek ;-)
az idezet innen: http://napinemszar.hu/like/1297790073
"nekem kell az a penz" ...az uzsorahoz :-))
no comment... mert nem olvasol, max szelektiven
Azt a csipázást is abba lehetne hagyni, most mindenki ezt szajkózza. Azért elég ocsmány volt az Éva pofázás utáni köpködése. Olyan gyomorforgató.
Mert igy a tobieknek kinyilt a csipajuk akik edig megse szolaltak!
Gigi is mint egy ovodas szalad Becihez, hogy megvedje Evatol.
ha mar pontositas akkor eva nem anyazott ahogyan azt gigi allitotta hogy szidta az o anyjat... csak hogy helyes iranyban uljunk a lovon s reszrehajlas nelkul targyilagosak legyunk
Ekkora torzítások miatt nő a szarkeverés, amire az Éva (aki nagyon is össze-vissza ragoz és beszél)mindig készségesen rátesz néhány lapáttal. Hogy mekkora egy sz.rkeverő lotyó. A többi kártéteményéről nem is beszélve... Meglátjuk! Hajrá Fiatalok. Mindenesetre Gigi nagyon helyesen elhajtotta a bozontos banyát!
veszitek hogy ti mit neztek? alkohol? mindenki iszik, meg a racok is...max ok kevesebbet...na meg aztan hogy is van ez? oliver kiment s elszabadul az elnyomott EN? akik eddig kussba voltak, kinyilt a csipajuk...szanalmasak...sotetben meghuzodo sunyi ergek...mindenkiben ott a "rossz", csak vlki nem meri a felszinen mutogetni , mert mi lesz ha kiderul rola?
..na meg az a nyero aki gengszter modra "menekul a rendorok elol"? fegyveres fotok keszulnek rola?... a huga meg fetis pornot forgat, aztan allszent modon a batyja megkerdezi odakinn mit mutat, mert levette a meltartot fotozaskor?, a jelenlegi pasija meg tukorre hokizik nyilvanosan?...ezek lennenek a nyero karakterek? ..olyanokkal szemben akik esetleg "csak" csunyan beszelnek es ami a szivukon az a szajukon?, s nem alszentek? szal akik baromsagokat irnak a tenyek hijjanak tudataban azok tajekozodjanak eloszor...s utana torjenek palcat azok felett akik azt erdemlik, miutan magukba neznek...:-) en csak sajnalni tudom ezeket az embereket , mert vakok, empatikus kepesseg nelkuli eloiteletekkel ellatott silany sajnalatra melto egyedei a fajnak, akik irigyek masok elert ketes vagy valos sikereire, s a csillogastol vakon hamis kepeket /akarnak/latnak. ezenfelul a csatorna azt lattat amit akar es ugy allit be dolgokat hogy manipulalja a nezot... az oli-aniko stori... ki nem flortolt a munkatarsaval ismerosevel vagy barkivel? aki ezt nem ismeri be az uljon tukor ele s kopje szembe magat...
Anikó egy fiatal és tapasztalatlan ,érzékeny lány , aki még keresi önmagát.
Az Olivérrel való liezonja épp annyira volt köszönhető Olivér hozzáállásának , mint az ő téves érzelmeinek.
Olivér hibázott. Ki tudja, mi lehet a valós oka, hogy Enikőre való tekintettel elb@szta (ahogy ő mondaná) ezt a játékot, pedig esélyes volt a hülyeségeivel együtt is.
Enikő még inkább hibás, hiszen neki csak a játék kimenetelére kellett volna gondolnia Olivér miatt, aki mégiscsak 80 napot eltöltött a villában. Ezzel szemben elhagyással riogatta a szerencsétlen, labilis idegzetű Olivért.
A szerelmi szál ha elszakad, hiába kötözik vissza, a görcs mindig kitapintható marad rajta. A kapcsolatuk ettől kezdve elkezdett agonizálni. Kár-kár-....
"Szandika" pedig szégyenteljesen hisztérikás nő. Visszafoghatná magát, mert egyre ellenszenvesebb lesz.
Anikó pedig meggondolatlan volt. Művi szerelem volt,olyan, mint amit Király L. Norbert iránt érzett.
az en megfigyelesem, hogy eddig a parbajok soran ABC sorrendben voltak a parbajozok nevei... most ez vlmiert felcserelodott... lehet megsem ez volt a vegeredmeny?
SZÓLJ HOZZÁ!