VV4: Alekoszt nem lehet legyőzni?
A ValóVilág luxusbörtönéből többen kimenekülni akarnak, de nem Alekosz! Ő akkor érzi magát rosszul, ha el kell hagyni az édes semmittevés biztonságát jelentő kamerás otthont. A szombat esti párbaj után hanyatt-homlok rohant vissza a villába. Szeretteire rá se hederített, Balázzsal sem akart beszélni, sőt még az ajtót is feltépte nagy lendületében.
Míg a többi villalakó minden másodpercet kihasznált, hogy a párbaj ideje alatt a szerettei közelében legyen, Alekosz fejében csak a visszatérés járt. Az elmúlt párbajok alatt Olivér addig szemezett a szerelmével, amíg rá kellett szólni, hogy induljon el, Évának pedig annyira hiányzott kint lévő kedvese, hogy a szabályokat megszegve odaszaladt és megcsókolta őt.
Az okostojás ezzel szemben az élő adás alatt leginkább a lányokat mustrálta, családjával csak pár pillantást váltott.

"Villafüggő vagyok, rossz érzés számomra, ha ki kell jönni. Ha hihető, ha nem, én nagyon szeretek bent lenni" - mondta Alekosz, mi pedig készséggel elhisszük neki, hogy ez valóban így van. A görög "félisten" ugyanis meglehetősen sivár életéből menekült a villába.
Édesanyja szerint Alekosznak már nem is a verseny fontos, hanem az, hogy a mindennapokat a villában tölthesse és ne a kinti rideg valóságban. Éppen ezért nem sértődött meg, hogy fia keveset törődött velük a párbaj alatt.
"Marhalábszárpörkölt, a kedvenc konyakja és pálinka várta itthon" - mesélte a Borsnak Vája, Alekosz édesanyja. "De szerencsére ezeket nélküle fogyasztottuk el, hiszen megnyerte a párbajt, nem is akármilyen fölénnyel! A szavazatkülönbségen is látszik, hogy a fiam a legerősebb karakter bent. Remélem, most már a villalakók is megtudták végre, Alekosz bárkit ki tud ütni a játékból! Azt szerettem volna, hogy amikor bemegy, rámutat Lacira, és azt mondja neki: te leszel a következő!"
Az édesanya szerint Alekosz nyeri a versenyt, mert ő a közönség favoritja.
"Alekosz a nézők kedvence. Sármjával és jó dumájával mindenkit levesz a lábáról. Most minden porcikájával a játékra koncentrál, ezért nem is esett rosszul nekünk, hogy nem túl sokat foglalkozott velünk a párbaj alatt. Nem is ránk kell figyelnie, csak magára. Ha így folytatja, ő lesz a győztes. Amennyit nélkülözött, meg is érdemelné!"
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Hajrá.
Szerintem igazad van.
én-nek üzenem, hogy tudna-e együtt élni egy életen át, egy olyan pasival, aki, lusta, iszik, de ugyanakkor tud udvarolni??? Ez a jómodoru, és kedves embert ki kell szolgálni, enni adni neki, Ö meg pöffeszkedik a pohárral a kezébe. Neked ilyen pasit kivánok, fél év mulva egy lakatlan szigetre menekülsz elöle.
Aszittem visszamegy a lányom és szétrobbantya a négyest, oszt kezdődhetett vóna a villaélet:-))))
Ba...meg, ez mit nézett közben!!!
Nem látta, hogy a lánya olyan undorítóan viselkedik, hogy egy ország utálja!!!
ÜGYES VOLTÁL A PÁRBAJBAN. ANNYIRA ÚRIEMBER VOLTÁL, HOGY EZT NEM ÉRDEMELTE MEG EZ A 2 szinű senki.
hahahha-nak van igaza
Másrészt jobban tudja csűrni, csavarni a szót mint sok más ember, harmadrészt mindig lehet rajta nevetni, mert vicces , sőt kicsit balek is, negyedrészt őszinte.
Nyilván nem egy minta férfi, de a sok eleve elfuserált, a társadalom perifériáján lévő villa lakók( kurvák, rúdtáncosok,erotikus kisfilmesek,go-go táncosok stb.) közül még ő talán a legelviselhetőbb.
http://valovilag.postr.hu/nana-hogy-alekosz-nyerte-a-parbajt
http://valovilag.postr.hu/lopott-oliver-a-tobbiektol
SZÓLJ HOZZÁ!