Hab ID Regisztráció OpenID

VV Évát kitiltották a tévéből

2012. 01. 28. 09:50
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Többször is nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt a VV4 Törtetője

Valami nem stimmelt VV Évával szerda este, amikor a Cool TV-n a ValóVilág éjszakai kísérőműsorában a BeleValóVilágban vendégeskedett. A nézőnek az volt az érzése, mintha a VV 4 egykori Törtetője bódult állapotban lenne. Beszéde széteső, mozdulatai koordinálatlanok voltak, a mássalhangzóknál nyál fröccsent a szájából.

Éva a nyelvét sem tudta fékezni, többször elkáromkodta magát az élő műsorban, Vera nővérével pedig közölte, hogy utálja a vasárnap párbajozó lányt. Pedig a hírek szerint a szőkeséget a műsor előtt figyelmeztették, hogy tisztelettel beszéljen a betelefonálókkal, és Vera nővére előtt lehetőleg ne hozakodjon elő az Érzékeny lelkű lány pornófilmjével, mert nem az lesz a téma.

 

 

 

hakni

 

 

 

Évának azonban hiába beszéltek. Olivér kétségbeesetten próbálta kézben tartani az adást, de a szőkeség miatt majdnem botrányba fulladt. Egy idő után egyértelmű volt, hogy nem boldogulnak a lánnyal, így még a műsor vége előtt elköszöntek tőle. Éva ezzel örökre kiírta magát a ValóVilág kísérőműsorából.

"Mivel nem volt megfelelő a viselkedése, többet nem hívják vendégnek a BeleValó című műsorba" – tájékoztatta szűkszavúan lapunkat a csatorna sajtóosztálya. A szőkeség nem lepődött meg, amikor megtudta, hogy végleg kitiltották a show-ból.

"Igen hallottam, hogy nem mehetek többé a BeleValóba, de ennyi. Elfogadom" – reagált kurtán és meglehetősen közömbösen a hajdani villalakó, aki kérdésünkre hozzátette: nem szomorú a kitiltás miatt, sőt nem is érdekli. Vagyis hasonlóan reagált, mint kiskutyája a Cool TVben, amikor – gazdája egyik zavaros okfejtése közben – élő adásban a stúdió szőnyegére piszkított.

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Anonymous 2012-02-03 09:58:15
Bizottság előtt alázzák meg a rokkantakat

Feleslegesen költik az állam pénzét, amikor felülvizsgálnak számtalan olyan embert, akinek végleges az állapota. Egy-egy felülvizsgálat akár 6000 forintba is kerülhet. Többet veszít, mint nyer az állam a felülvizsgálatokon” – mondta a hvg.hu-nak Bernáth Júlia, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) rehabilitációs gazdasági szakértője. A Kisalföld is írt egy olyan férfiról, akinek meg kellene jelennie felülvizsgálaton, miközben mindkét lábát amputálták, két kezén pedig összesen három ujja hiányzik.


\"Egyre gyakoribbak az extrém esetek\" - monda a hvg.hu-nak Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke. Példaként említette, hogy egy visszarendelt, szklerózis multiplexben szenvedő embert átsoroltak, mert amikor épp az orvos előtt állt, jobb volt az állapota, mint általában. \"Szklerózisos beteg az egyik pillanatban tolószékben ül, a másik pillanatban fel bír állni. Nem lehet előre megjósolni, milyen állapotban lesz, amikor az orvos elé áll\" - tette hozzá Hegedűs. De jogsegélyt nyújtanak olyan, combközéptájt csonkolt férfinak is, aki korábban kamionsofőrként dolgozott és nem kapta meg a rokkantsági ellátást. Hasonlóképpen járt egy negyed tüdővel, csípőprotézissel élő kőműves is, akinek egy év alatt hétszer tört el csontja. A bizottság azonban rehabilitálhatónak ítélte meg.
Igazmondó 2012-02-01 22:24:58
Ki a fene ez és kit érdekel?
xd 2012-02-01 12:44:48
nem tom mér olyan nagy dolog ez hiszen mindannyian ismerjük mert láttuk és hallottuk a vv4-ben,éppen ezért nem meglepő,amúgy meg teljesen igaza van Vera a ciki és undi dolgokat egy ilyen műsorban meg kell vitatni!!!!!!!!!!!!!!!
xd 2012-02-01 12:39:33
nem tom mér olyan nagy dolog ez az egész hisz, tudjuk hogy miér tiltott ák ki mer láttuk és hallottuk a vv5-ben pont ezért nem meg lepő a dolog , egyépként nteljesen igaza van.
NN-nek! 2012-01-31 21:30:41
NN 2012-01-31 17:38:23
Nem értem, miért kell itt zsidózni, egyeseknek igen ronda szájuk van.

Azért, mert manapság ez a trendi. Vannak panel mondatok, panel szövegek és gondolkodás nélkül használják az emberek.
Ilyen silány lett a magyar szókincs.

NN 2012-01-31 17:38:23
Nem értem, miért kell itt zsidózni, egyeseknek igen ronda szájuk van.
Évi rég kiharcolta már magának, hogy kitiltsák, elég türelmesek voltak vele az RTL-nél, ha valaki ennyire nem becsüli meg az előtte álló lehetőségeket, az nem is érdemel jobb sorsot.
Sajnálom, hogy Vera került vissza a villába.Esetenként még az élő fába is beleköt, mintha nem lenne teljesen tiszta az agya, persze a sok pia megteszi a hatását.
Anonymous 2012-01-31 10:58:43
igazság!
Járj elől jó példával!
igazság 2012-01-31 09:46:38
Nevetséges,hogy erre az unszimpatikus konfliktust keltő libára kiváncsiak az emberek. Nagyon sajnálom,hogy Eszter estt ki.Vera látványánya is hányingert kellt bennem,gusztustalan egy némber !!
Nem kellene nézni egyáltalán ezt a műsort senkinek.
Anonymous 2012-01-30 15:22:45
Ezekkel a valóvilágos potyalesőkkel miért foglalkoznak még mindig?

Hülyére piálták magukat bent, volt kaja, fűtés, csak fetrengeni kellett, hízni, mint a disznó, legyen ennyi elég nekik.
xy 2012-01-30 08:05:10
Igen előre megegyeztek mit szabad mondani mit nem .Ez fasza . Ezen a mocskos csatornán senki nem mondhatja el a véleményét mert kitiltják.Már párbaj előtt tudták ki fog kiesni .Hiszen egy pénzéhes zsidó csatornáról van szó így is csökkent e nézettség ha még most kiesik a folyamatosan konfliktus helyzetet teremtő faszszopó kurva akkor lehúzhatják a rolót.Csak azt nem értem mi a fasznak kell szavazatokat gyűjteni tényleg ennyire birkának nézik a népet .Hiszen ők már rég eldöntötték hogy és mint legyen.Ráadásul ezzel az undorítóan unszimpatikus senkivel levezettetni a műsort.na igen hiszen pénzért ő is mindenre képes.
kicsinő 2012-01-30 07:07:27
adolf! te is hozod a "formádat". :DDD Eszter a gerinctelen jogászka kiesett. :))
Anonymous 2012-01-29 19:49:04
Évike hozta a formáját,,jót röhögtem rajta, azt sem tudta milyen rendezvényen van, hát elég gáz h. ennyire piálgat....főleg bátor húzás volt őt ismerve behívni bármilyen élő műsorba...
giga 2012-01-29 14:34:51
Gusztustalan kártékony élölény, ki kellene tömni és mutogatni,mint különleges fekália,bélsár,ürülék.
Anonymous 2012-01-28 15:06:09
EZT A MOCSKOT ÉRDEMLIK, AKIK NÉZIK!
adolf 2012-01-28 11:21:20
Igaza van, hogy letojja a cool zsidó médiát.Sok pénzt biztosan nem fizettek a fellépésért-ismerve a fukari zsidókat-inkább további lehetőségekkel akarták kecsegtetni.Csak azt nem tudom hogyan lehet egy szopós kurva pornó színész érzékeny lelkű?

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!