Hab ID Regisztráció OpenID

Mrs. Beckham kisebbített magán

2009. 06. 19. 13:10
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Isten veled, régi imázs! Köszöntelek kisebb mellek!
Brit sajtóértesülések szerint Victoria Beckham nemrég újraplasztikáztatta melleit - csakhogy ezúttal kisebbek lettek.

Az énekesnőből lett divattervező állítólag 1999-ben avatkozott be először a természet rendjébe azáltal, hogy megnagyobbíttatta melleit, ezt pedig - a The Sun állítása szerint - két évvel később újabb hasonló műtét követett, a számtalan egyéb plasztikai korrekciók mellett.

A lap most ismét Victoria kebleiről ír, azt állítva róla, hogy a természetes kinézet érdekében májusban újabb beavatkozásnak vetette alá magát egy mellkisebbítő műtét keretében, és most Franciaországban pihen futballsztár férjével és három közös gyermekükkel.



„Victoria azt szerette volna, ha egy időre kiszedik belőle az implantátumokat. Úgy érzi, a nagy keblek a régi imázsának a velejárói voltak: hosszú haj, nagy mellek, sápadt bőr, ő pedig már túl van ezen a korszakon.

Három hete műtötték, és nagyon meg van elégedve az eredménnyel. A műtét után Londonba utazott üzleti ügyben, majd Franciaországba mentek családostól, hogy nyugodtan gyógyulhasson” - írja a lap.

KOMMENTEK:

lera 2009-06-20 11:24:31
Bocs, de a guminő is puhább és értelmesebb, mint ez az anorexiás bugyuta, tehetségtelen "szárfeleség" .
lüke ali 2009-06-20 10:19:51
természetesen a korral kisebbíttetni kell:), a nehézségi erő a nagy súly alatt nyújtja a rugalmatlan szöveteket
falusi béla 2009-06-19 22:33:17
osztom a véleményt!

:0)
tanyasi bunkó 2009-06-19 21:17:54
Ez a picsa semmivel nem jobb, mint egy guminő, de sokkal többe kerül . : DDD

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!