Véres női blúz Jacko gardróbjában!
A brit The Sun című bulvárlap csütörtöki értesülései szerint egy véres női blúz lógott a júniusban elhunyt énekes, Michael Jackson szekrényében.
Ezzel újabb megválaszolatlan kérdés vetődött fel a sztár halálával kapcsolatban. A fehér blúz egyébként új volt, még az árcédula is rajta maradt. Így valószínűleg sosem használták, mindössze vért töröltek fel vele.
A lap szerint a véres blúzról napokkal az énekes halála után készült a felvétel - a rendőrség pedig nem foglalta le a ruhadarabot a nyomozás során.
Craig Silverman amerikai sztárügyvéd rendkívül furcsának nevezte, hogy a hatóság nem visz magával egy véres ruhadarabot egy haláleset helyszínéről.

Az ügyvéd, akinek nincs köze a Jacko halála ügyében folytatott nyomozáshoz, úgy vélte: a blúz talán magyarázatot adhat arra, hogy miben hibázott a sztár kezelőorvosa, Conrad Murray, amikor megpróbálta újraéleszteni az énekest.
A női felső az árcédula szerint 3,99 dollárba (750 forintba) került.
A Los Angeles-i rendőrség egyelőre nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért nem vitték el a véres ruhadarabot. Az egyik szóvivő annyit mondott, hogy a nyomozók egyelőre nem nyilatkoznak az ügyről.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!