Hab ID Regisztráció OpenID

Végleg eltűnik a képernyőről Hajdú Péter műsora

2010. 10. 24. 09:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Viszlát, NÉVshowR! Utcára kerülnek a kollégák

Tíz év után megszűnik a NÉVshowR című produkció. A házigazdák közül Dömsödi Gábor egyelőre tévés munka nélkül marad, Hajdú Péter csak a Frizbire koncentrál, a stáb többi tagját szélnek eresztik.

December 31-ével véget ér egy közel tízéves sikersorozat, lekerül az ATV képernyőjéről a NÉVshowR című műsor. A Bors információi szerint Hajdú Péter producerként továbbra is folytatta volna a csatorna egyik legnépszerűbb adását, műsorvezetőként azonban már nem.

"Péter sem akarta már vezetni, és a TV2 is szerette volna, ha ezentúl csak a Frizbiben ül a kamerák elé. Ráadásul a csatorna a műsor költségeit illetően is megszorításokat tervezett, így nem jött létre a megállapodás" - mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő stábtag.

 

 

nevshowr

 


A producer meglepődött, hogy ilyen hamar eljutott a hír a sajtóhoz, de nem titkolta a kiszivárgott híreket. "Még aznap közöltem a stábtagokkal, hogy a NÉVshowR jövőre megszűnik, és őszintén remélem, hogy lesz még alkalmam velük dolgozni. Életem jelentős korszaka zárul le ezzel.

Napi tíz-tizennégy órát dolgozom, de számos új tervem van, ezentúl talán több időm lesz azokkal is foglalkozni. Ám a Frizbi most számomra a legfontosabb teendő" - mondta a producer.

A műsor megszűnésével jó néhány televíziós munkatárs mellett Hajdú műsorvezető társának, Dömsödi Gábornak is távoznia kell. "Aki a televízióban dolgozik, az tudja, hogy bármelyik pillanatban véget érhet a történet" - mondta ezzel kapcsolatban Dömsödi Gábor.

"Az autós szakszervezet elnöke vagyok, egy autóslap főszerkesztője, más televíziós munkám azonban nincs. Minden rosszban van azonban valami jó, hiszen eddig nem is lehetett volna a szerződésem miatt. Ezek után jöhet bármi" - mondta a műsorvezető.

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Csaba 2010-10-25 22:00:02
Azt a 10-14 órás napi munkát szívesen megnézném közelebbről!Ismerek pár hasonló pojácát,fogalmuk sincs róla mi az a munka.Bárki átgondolhatja a Dömsödi Gábor féle idézett részt!Eddig volt a televíziós tevékenysége és megmaradt az autóslap főszerkesztőjének és az autós szakszervezet elnökének.Miféle komoly munkakörök ezek,ha elegendő rájuk a napi 24 óra és maradéktalanul meg tud felelni az elvárásoknak?Na ezt nagyon hamar el kéne felejteni ebben az országban hogy különféle alibi munkákkal komoly jövedelemre lehessen szert tenni!
luciferkó 2010-10-25 19:46:51
Napi 10-14 órát? Húúúú.
Beajánlanám a roma gyerekhez segédnek, aki festette a házamat, na az dolgozott napi 10 órát, de kétlem, hogy hajdúottparkolokaholénakarokakresztmegleszarom petike kibírna legalább egy délelőttöt vele.

Medium 2010-10-24 21:15:02
Kár, hogy csupán a műsor tűnik el,
és Hajdú Péter nem !
Anonymous 2010-10-24 20:39:11
Vivi!
Örömmel látom, hogy igazi vagány magyar csaj vagy te! Még Vietnamból is visszanézel, hogy mi történik itt. Teljesen igazad van, itt folyik az igazi élet a habostortán. :) Ezért érdemes élni, hogy az ember az ide írogatók kiváló társaságban lehessen . :)
Azt még elmondom, hogy az írásod után következő két névtelen nem én vagyok.
Én a legelső hozzászóló vagyok.
Vivi! Szórakozz jól, de feledd, hogy visszavárunk!
mami 2010-10-24 19:08:14
Én nagyon sajnálom, nagyon szerettem nézni. Igaz fénykorában jobb, volt még akkor is ha kéthetenként volt.
Hosszabb volt a műsor, több vendég fért bele, szórakoztatóbb volt nekem.
Amióta hetenként adták, mindíg volt egy új rész, meg egy ismétlés.
Inkább legyen megint kéthetente, de ne szünjön meg. Sok Erdélyi ismerősöm nagyon szereti nézni.
Milyen jó lenne, ha a Duna TV-n lehetne nézni, ha az ATV-n már nem.
Erdélyben szinte mindíg a Duna TV-t nézik. Nagy öröm lenne számukra, ha lenne Névsor a Duna TV-n. Jó lenne, ha az illetékesek olvasnák ezt a kérést, mert nem tudjuk hova kell írni.
liana 2010-10-24 18:19:36
Éppen itt az ideje, hogy ez a műsor eltünjön, mert már hónapok óta csak ismétlések vannak. Nem azért fizetek kábeltv-t, hogy ilyen szarokat nézzek a tv-ben.
Anonymous 2010-10-24 17:59:29
vivi maradj még ott pár évet, ismerd meg az országot, menj férjhez és szülj pár féligsárga kis ferdeszeműt
Anonymous 2010-10-24 16:36:28
Azért én örülnék, ha a Frizbi is hasonló sorsra jutna mielőbb.
vivi 2010-10-24 16:35:27
....meg mindig itt tartasz #anonimka#
UDV MINDENKINEM HANOI/bol! Vietnam csodalatos!
Jobb ezzel foglalkozni....legalabb nem idegesito....ITT MEG PARAS A LEVEGO.....de kibirom !
Anonymous 2010-10-24 09:29:36
Na végre! Nagyon itt az ideje, hogy elhúzzatok a picsába.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!