Várkonyi miatt veszett össze Bochkor és Palik
Azóta kerülik egymás társaságát, amióta Várkonyi Andrea autóversenyzőnek állt
Összeugrott Bochkor Gábor és Palik László. A két jó barát együtt járt az afganisztáni hadszíntéren, néhány éve versenyeztek egymással repülőgéppel és autóval, sőt Palik vette át Bochkor helyét a Bumerángban, amikor a rádiós nyaralni ment. Barátságuk már-már idillinek tűnt, olyannyira, hogy a ralis többször bejelentkezett cimborája műsorában, sőt, Bochkor egyszer jókedvében még kislánya kezét is felajánlotta Palik nagyobbik fiának.
Úgy tűnik, a jó kapcsolatnak vége: a hírek szerint a két egykori barát immár nem keresi egymás társaságát.
Palikot ismerve nem csoda, hogy a megromlott viszony mögött az autósportot kell keresni. Számára kevés dolog szentebb ennél, ezért nehezen emészti meg, hogy barátja kedvese, Várkonyi Andrea nem nála, hanem a rivális Szalay Balázs csapatában ült a terepjáró volánjához. A TV2 híradósa ráadásul jelentős szponzori hátteret gyűjtött be magának a ralizáshoz.
Palik László számára Szalay Balázs amúgy is vörös posztó. Emlékezetes ugyanis, hogy tavaly januárban éppen az ő fellebbezése miatt veszítette el élete legjobb pozícióját a Dakar Ralin.

Szalay Balázs, Várkonyi Andrea csapatfőnöke megerősítette a Bors információit.
"Azt tudom, hogy régebben Bochkor Gáborék és Palik Lászlóék híresen nagy családi barátok voltak. Aztán Várkonyi Andi elkezdett nálunk versenyezni, és akkor történt köztük valami" - mondta Szalay.
A bulvárlap szerette volna az ügyben Palik Lászlót is megkérdezni, ő azonban azt üzente: ezekben a napokban csak a magyar Forma–1-es versennyel hajlandó foglalkozni.
Várkonyi: nem akarok viszályt!
Várkonyi Andrea és párja, Bochkor Gábor tegnap kislányukkal, Nórival részt vettek a II. Talmácsi Napon, Kecskeméten. A népszerű sztárpár a tervek szerint több hírességgel együtt indult volna a tiszteletükre megrendezett futamon. A kedvezőtlen időjárás miatt azonban a celebrajt elmaradt, de a profi versenyzők - Talmácsival az élen - lelkesen száguldoztak a pályán.
Az eseményen a Bors munkatársa arról faggatta Andreát, mit szól ahhoz, hogy párja, Bochkor Gábor miatta veszett össze Palik Lászlóval.
"Nagy ostobaság lenne részükről, ha miattam hosszan megromlana a viszony köztük. Ez az én dolgom, Gábornak és Lacinak mindehhez semmi köze" - zárta rövidre válaszát a tévés.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
kicsit feszült vagy
Most akkor megint mehetek hajtani a rabszolgákat napi 10-12 órában.
Újabban cenzúra van??????? : ))
És e mellé egy ingyenes e-mail cím.
Biztos nagyon komoly cég van mögötte. Gyanítom, valami bodzaszedő egyéni vállalkozó lehet.
Objektíven meg inasnak se mehet Szalay mellé autóvezetésben.
Várkonyi és Palik, valamint mások magánélete privát ügy. Olvasgatom ezeket az oldalakat időnként, hogy értesüljek arról mikor, mit hogyan másítanak meg, és tesznek szenzációvá. A döbbenetes az, hogy rengetegen vannak, akik még mindig hír-értékűnek veszik ezeket a megmásított, és hazugság, vagy igazság tartalommal bíró privát ügyeket. Aki a cikket írta, mikor veszett össze egy nővel, a haverja miatt? Ha férfi.... Vagy mikor szeretkezett és kivel, kérlek azt írja meg közösségi oldalakra, és újságokba. Vagy vonuljon vissza ettől a szennyes műfajtól, és éljen meg szépirodalomból. Ha képes rá....
SZÓLJ HOZZÁ!