Vádlott lesz Mága Zoltán öccséből
Bíróság elé állhat a népszerű hegedűművész, Mága Zoltán testvére. Bár ő és társai azt állítják, csak gyűjtőszenvedélyüknek hódoltak, a rendőrök szerint fegyverekkel kereskedtek.
A Blikk írása szerint a rendőrök egy évvel ezelőtt ütöttek rajta a
szolnoki pláza parkolójában két férfira, akik lőfegyverekkel üzleteltek. A
gyanúsítottak autójában gépfegyvert és ahhoz tartozó lőszereket
találtak. A nyomozás több szálon indult el.
Kiderült, hogy a társaság tagjai Heves és Bács-Kiskun megyében
is megtalálhatóak. Elfogták őket, majd a bíróság előzetes
letartóztatásba helyezte a kilenc gyanúsítottat - köztük a hegedűművész testvérét, M. Csabát is.
A házkutatások alkalmával ipari mennyiségű
fegyvert és lőszert találtak a nyomozók. (Lefoglaltak 52 darab lőfegyvert, közel 45 ezer lőszert, gránátokat, katonai
pirotechnikai eszközöket, lőport, sőt még egy II. világháborús
aknatestet is.)

Mága Zoltán szerint nem igazak a rendőrség által kiadott, testvérével
kapcsolatos információk, de mint ismert előadóművész, nem akarja
befolyásolni az eljárást.
A szolnoki rendőrkapitányság most fejezte be a nyomozást, és mind a kilenc gyanúsítottat azzal vádolhatják meg, hogy engedély nélkül kereskedtek lőfegyverekkel.
"A nyomozó hatóságtól megkaptuk az ügy aktáit, vádemelési javaslattal. A Szolnoki Városi Ügyészség most tanulmányozza az iratokat, és február 11-ig dönt majd az ügy további sorsáról, vagyis az esetleges vádemelésről" - nyilatkozta a Blikknek Balázsné dr. Bosku Teréz, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője.
Amennyiben bebizonyosodik a gyanúsítottak bűnössége, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés várhat rájuk.
(Forrás: Blikk)





KOMMENTEK:
cigányból se
Miért?
Tán megtehetné?
nem semmi kiszólás, beszólás :-)
Mindenki peldat vehetne a muveszrol!! Nem tudom el hinni hogy bar milyen "fegyver" ugyben lenne!
BECSULETES ES JO SZIVU FIATALEMBER MAGA ZOLTAN!
Ez mar sok! Pofatlansag teteje!
Nem felelhet a tesverje tetteiert!
SZÓLJ HOZZÁ!