Újratárgyalják a Travolta-féle zsarolási ügyet!
2009. 10. 23. 09:09
Küldés ismerõsnek
Egy politikus pártjának nagygyűlésén előre "kihirdette" az ítéletet, pedig az esküdtszék még be sem fejezte tanácskozását
Új tárgyalást rendeltek el a Bahama-szigeteken John Travolta zsarolóinak ügyében szerdán, miután egy politikus pártjának nagygyűlésén előre "kihirdette" az ítéletet, pedig az esküdtszék még be sem fejezte tanácskozást.
Anita Allen, a bahamai legfelsőbb bíróság bírája szerint úgy tűnik, hogy idő előtt kiszivárgott az esküdtek döntése, ezért "eljárási hiba" címén kénytelen érvénytelennek nyilvánítani a lefolytatott tárgyalást.
Az ügyben egy mentőst és egy időközben lemondott bahamai szenátornőt vádolnak azzal, hogy megzsarolták a hollywoodi filmsztárt 16 éves fia, Jeff halála kapcsán.
Tarino Lightbourne mentőautó-sofőr és a jogi képviselőjeként fellépő Pleasant Bridgewater szenátor azzal fenyegette meg a színészt, hogy ha nem fizet nekik 25 millió dollárt, eljuttatnak a sajtónak egy olyan dokumentumot, amely azt sugallja, hogy Travolta felelős autista gyermeke haláláért, mert húzta az időt és nem akarta kórházba szállíttatni a gyereket.

Az esküdtszék még be sem fejezte zárt tanácskozását, amikor egy helyi parlamenti képviselő, Picewell Forbes pártjának - televízióban és rádióban is élőben közvetített - kongresszusán a küldöttek nagy üdvrivalgása közepette bejelentette, hogy pártbéli kollégája, a perbefogott exszenátornő "szabad ember", amiből mindenki azt a következtetést vonta le, hogy a perben felmentő ítélet született.
Mind Forbes, mind Bridgewater ugyanannak a pártnak, a Progresszív Liberális Pártnak a tagja.
Anita Allen még nem tűzte ki az új tárgyalás időpontját. Travolta ügyvédje azt mondta csütörtökön, hogy a történtek ellenére a filmcsillag továbbra is hajlandó a teljes együttműködésre a bahamai hatóságokkal és kész újból a tanúk padjára állni.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
( Én is inkább tüntetni mentem volna, minthogy ezt a szart olvasom . Munkát! Kenyeret ! )
SZÓLJ HOZZÁ!