Újra együtt a Duchovny család
Közel egy hónappal szakításuk bejelentését követően David Duchovny és felesége, Tea Leoni úgy tűnik, megpróbálják megmenteni házasságukat.
A páros októberben 11 év és 5 hónapnyi házasság után jelentette be, hogy különválnak útjaik, miután az X-akták sztárja visszatért családjához arról a klinikáról, ahol szexfüggőségének kezeltetésére vonult be önként.

Azt is nyilatkozták, hogy tulajdonképpen már hónapok óta nincsenek együtt, csak gyermekeik nyugalmának érdekében titkolták a szakítást.
Most azonban az a hír járja, hogy a két színész és gyermekeik, a 9 éves Madelaine és a 6 éves Kyd békében együtt töltötték a Halloween ünnepét.
„Nagyon boldognak néztek ki. Aranyosak voltak, ahogy állandóan fogták egymás kezét” - mesélte egy forrás a párosról.
Duchovny és Leoni 1997-ben, viharos szerelem után házasodtak össze - és eddig úgy tűnt, házasságuk vége is éppolyan viharos lesz.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!