Új szerelemmel ünnepli válását
2008. 11. 30. 09:40
Küldés ismerõsnek
Hivatalosan is kimondták az Edda frontemberének és feleségének válását
Jópár leadott kiló, megújult külső, új karrier, megtartott álomház, Fiala János szimpátiája, és egy új szerelem a válás idején. Nagyjából így vett fordulatot Pataky Bea élete, aki új kedvese társaságában ünnepelte válását - akárcsak egykori férje, Pataky Attila.
Az Edda frontembere és felesége házasságának végét csütörtökön mondta ki hivatalosan a bíróság. Az egykori házaspár mosolyogva, békében intett búcsút egymásnak a mindössze tízperces tárgyalás után.
"Igazából a tárgyalás csak formalitás volt, de azért nagy megkönnyebbülés" - mondta Bea, miután kilépett a bíróság épületéből.

"Mi lesz az első dolgom egyedülálló nőként? Nos, még van egy kis elintéznivalóm, majd egy romantikus vacsora vár rám a párommal, ugyanis a kisfiam, Acsa most Attilánál alszik."
A tárgyalásról Pataky Attila is jó hangulatban jött ki. "Büszke vagyok arra, hogy a válásunk egyikünk számára sem volt megalázó. Szerintem nem hagytam sok sarat magam mögött. Ha valaki korrektebben képes elválni, mutassa meg, szívesen tanulok tőle" - mondta a zenész, aki sietett haza fiához.
"Acsa a mindenem! Mindketten az ő érdekeit tartjuk szemelőtt. Ezért vettem házat két utcával arrébb tőlük, hogy bármikor átsétálhasson hozzám."
Pataky azt is elmondta, örül ha exneje, Bea megtalálja élete párját, és még azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer majd ötösben sütögetnek valamelyikük kertjében.
(Forrás: Híradó.hu)
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
Kőnnyű tele hassal szar....!!
Remélem látod mennyire vagy sikeres!
De azért minden jót Neked.
Azt viszont nem értem, hogy Pataki Attila mire büszke.
Gyártja a gyerekeket aztán odébb áll.
Nagyfiú, kisfiú, és talán majd egy kislány is ?
Én 22 év után váltam és a férjem 1 Ft nélkül hagyott itt bennünket a két nagy gyerekemmel.A közös vállalkozásunkat magáénak érzi, 3 éve ne tudok vele dülőre jutni, pedig fele az enyém, és még a fél ház haszonélvezeti jogáról sem mondottt le.
Mindig hűséges felesége voltam, a családom volt a mindenem.De jó, hogy most meg más élvezi amiért éveken át én is keményen megdolgoztam! Pataki Attila korrekt volt Beával ! A képeket
megértem, mert ha az embert elhagyják valahol vissza kell kapnia az önbecsülését, hogy igenis még minnt "NŐ" megállja a helyét. Valjuk be akit megcsalnak azért elég kemény lelki gyötrelmeken megy át, és ezt helyre kell tennie saját magában!
Persze nagy elöny ha a létbiztonságáért nem kell küzdenie....
Fogalma sincs Beának, milyen az amikor
lelkileg is tönkreteszik és az egszisztenciáját is elvesziti..én tudom!Nem is mosolyogva jöttem ki a tárgyalásról!!!
Kedves Anna! Kíváncsi lennék, hogy te hogy nézel ki. Gondolom te elő deszka, hátúl léc vagy!
Persze Bea csak vissza kapta a sorstól azt fájdalmat amit okozott már egyszer ő is az előző feleségnek!
A mondás azt tartja, hogy a kutyából nem lesz szalonna: aki képes volt már egyszer arra, hogy elhagyja a családját egy fiatalabb nőért az megteszi később is!
Aldozot? Miert nem adott le jo par kilot addig, mig Attilaval volt?
Tobbszor voltun egy rendezvenyen veluk egutt, na nem mintha kozeli ismerosok lennek, es volt alkalmam latni a "tehen" Beat is, bar akkor Attila meg rajogasig szerette.
Attila enekelt a szinpadon, es mindig az o Beajat nezte, neki szolt a dala.
SZÓLJ HOZZÁ!