Új színész veszi át Stohl szerepét a Tűzvonalban
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott kedden a Tűzvonalban Produkció...
...a krimisorozat forgatásának központi helyszínén, a XIII. kerületi Mosoly utcai rendőrőrsön.
Mint az mára már közismert, a népszerű magyar sorozat egyik főszerepét alakító Stohl András május 8-án, szombat hajnalban ittas állapotban személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott.
A sajnálatos eseménynek természetesen a sorozattal összefüggésben is következményei vannak: a produkció és az alkotógárda döntésének értelmében másik színész veszi át Stohl András szerepét.

A hős ex-kommandós és rendőri példakép, Bordás ezredes karaktere ugyanis összeegyeztethetetlen a színész cselekedetével. Stohl András - aki a sajtótájékoztatón tolmácsolt üzenetében még egyszer külön bocsánatot kért mindenkitől a történtekért - és a produkció útjai a 4. évadra a továbbiakban közös megegyezéssel elváltak egymástól.
A sajtótájékoztatón részt vett Hábermann Jenő producer, Soós Péter és Pajer Róbert rendezők, valamint Fonyódi Tibor forgatókönyvíró is. A Duna Televízióban ősszel műsorra kerülő negyedik évad 12 epizódból áll, és az első hat résznek már az utómunkálatai folynak. Ezért az eddig leforgatott epizódok Stohl Andrással kerülnek majd adásba, de a negyedik évad második felében már az új színész alakítja Bordás karakterét.
A színészcsere volt a legjobb megoldás
A váltás nem befolyásolja sem a forgatás menetét, sem a produkció és a Duna Televízió együttműködését (a sorozat egyébként korábban a Magyar Televízió műsorán futott).

Az alkotók azért választották megoldásként a színészcserét, mert sem az első hat epizód újraforgatására, sem a második hat epizód forgatókönyvének átírására nem volt reális lehetőség. Az előbbi megoldás mintegy 50 millió forint plusz kiadást jelentett volna, ami értelemszerűen nem fér bele az amúgy is szűkös költségvetésbe. Utóbbi esetben pedig a szintén jelentős extra kiadás rengeteg időveszteséggel is járna, ami már veszélyeztetné a sorozat őszi vetítését.
Ki lesz Stohl utódja?
Hogy ki váltja Stohl Andrást a szerepben, az egyelőre még nyitott kérdés, több lehetséges jelölt neve is felmerült, és a tárgyalások jelenleg is zajlanak.
Noha a Tűzvonalban Magyarország egyik legsikeresebb és legnépszerűbb hazai gyártású krimisorozata - amelyben több mint háromszáz színész kapott már eddig is szerepet -, a legnagyobb kihívást az időpont egyeztetése jelenti a művészek számára. Hiszen a negyedik évad forgatásának az ütemezése adott, így aki elvállalja a szerepet, annak alkalmazkodnia kell a már előre elkészített menetrendhez.
Bár az interneten egyes médiumok honlapján szavazni is lehet arról, kit látnának a nézők szívesen az eddig Stohl András által alakított karakter szerepében, a szereplőkeresés már, illetve még zajlik. Az új szereplő nevét azonban csak a szerződés aláírását követően hozza nyilvánosságra - remélhetőleg nagyon rövid időn belül - a Tűzvonalban produkció.

Soós Péter elmondta, hogy a sorozatot veszteség éri Stohl András távozásával. "Rendkívüli közösségszervező erőt jelentett. Nem lesz könnyű dolga az újonnan bemutatkozó színésznek, mert nagyon magas a színvonal. De persze ezzel Stohl Andrást senki nem akarja felmenteni" - fogalmazott Soós.
Pajer Róbert a következőket fűzte hozzá: "Nem is tudom, hogy volt-e ilyen már a magyar filmgyártásban, hogy három ilyen sikeres évad után a negyedikben színészt kellett váltani."
Fonyódi Tibor forgatókönyvíró is úgy nyilatkozott: "Ha ki akarnám írni a sorozatból, akkor meg kellene ölni, és nem szívesen pusztítanám el a kedvenc karakteremet."
A karakter tehát megmarad, így a rajongók továbbra is nyomon követhetik Bordás ezredes és a Különleges Műveleti Csoport kalandjait - csak ezentúl Stohl András nélkül.
(Forrás: Tűzvonalban produkció, Duna Televízió)





KOMMENTEK:
mindenkinek van hibája és voltak ballépései, de mindenkinek jól esik,ha ilyenkor szeretettel hajolnak felé és nem ellenségesen.
senkit nem érdekel, hogyan jutott ide?!
neki nem akarja szándékosan elrontani az életeté, és senki nem lehet ennyire saját ellensége...
egyébként nem lesz sorozat
Irigyek rá, akik bántják.
Inkább ne nyilvánítsanak véleményt.
A sors majd rendezi. Mindenesetre nagyon nagy tehetség, igen sokoldalú, minden szerepben, műfajban megállja a helyét.
Hgyják már békén, elég nagy bajban van így is.Én szertném továbbra is szerepkben látni, számomra pótolhatatlan tehetség.
Fogalma sincs "mamikának" a tehetségről.. irigy, mert ő egy kis nulla bizonyára, nem vitte semmire.
A butaságot még el lehet nézni, de a rosszindulatúságnál nincs borzasztóbb.
Már a mamika elnevezés is szörnyű..
De ilyen hozzá állással indítványozzuk, ha te lakott területen belül 51 km/ó közlekedsz és szabályt szegtél példásan büntessenek meg téged mondjuk 1 év letöltendő, Buci meg kapjon 10 évet. Egyből rend lenne ugye?
A KISARANYOS....legalabb most lejjebb vesz a GOGBOL A BORTONBEN -
A középszerű senkiházit maj valahogyan kimossák az ügyvédek néhány millióért.
Szóval én nem sajnálom egy két év kóter ráfér a nagypofájura.
Ez az szerep az övé.
Én sokáig éltem rendőrtiszttel, és ő úgy alakította ahogy az az életben van..
Ezután már csak szar lehet, nem érdemes nézni.
Hagyják abba.
Kváló alakításból csak szart lehet csinálni. Engem más szereplővel már nem érdekel.
Ha a Szabó Győző veszi át a szerepet, aki rendesen még beszélni sem tud...
sajállak András, nem tudnak pótolni úgysem.
Szar lesz a sorozat, nélküled, nagyon jól alakítottad az őrnagy szerepét.
Nincs más..
Buci az élettől már megkapja a magáét, ekkorát bukni kevesen buknak mint ő.
Persze erről csak ő tehet.
Egyébként "húgyagyúnak" se illendő nevezni senkit!!!
Hogy mersz egy emberről így írni, és hogy mered valótlanságokkal megvádolni. Téged kellene lesittelni rágalmazásért, de nagyon gyorsan!!!
Remélem a sitten csicska lesz...
Még nem számolt el a május 7-én 22:34 kori tettével az M3 14. km -énél elkövetett cserbenhagyásos balesetével sem...
SZÓLJ HOZZÁ!