Hab ID Regisztráció OpenID

Úgy tűnik, kibékül Alekosz és VV Éva

2011. 08. 16. 09:13
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A szükség újra összehozza az egykori villabajtársakat?

Hiába alázta a nyilvánosság előtt VV Éva Alekoszt, a villa okostojása nem tud rá haragudni, ettől pedig a törtető lány szíve is megenyhült.

Kibékül egymással VV Éva és Alekosz, annak ellenére, hogy úgy tűnt, túl mély sebeket ejtettek egymáson, és nincs már visszaút számukra. Mint ismert, a villa törtetője szinte minden fórumon becsmérelte a ValóVilág nyertesét, egy alkalommal pedig odáig merészkedett, hogy melegnek titulálta a görög hőst, akit ugyan bántottak egykori barátja szavai, ám mégsem vette fel a kesztyűt.

 

 

 

 

 

 

Amennyire lehetett, igyekezett kimaradni a háborúságból. Sőt éppen lapunk hasábjain mondta el, hogy nem tud barátjára haragudni, és megbocsát neki, mivel a villában olyan bensőséges kapcsolatban voltak egymással, hogy az mindent felülír.

Mindezt olvasva Éva szíve is megenyhült, és úgy tűnik, lassan helyreáll a béke közte és Alekosz között: "Már Olivér szülinapján is váltottunk néhány szót, aminek nagyon örültem"- mesélte Évi.

"Most hétvégén pedig húsz percen át beszéltünk telefonon, és találkozni is fogunk. Túl sok volt a stressz mindkettőnkben, nem tudtuk megbeszélni a dolgokat. Nagyon szeretném, hogy helyrejöjjön a barátságunk" – mondta lapunknak Éva, aki jelenleg tüszős mandulagyulladással küzd, így már csak ez a betegség áll annak útjában, hogy minél előbb találkozzon Alekosszal, és rendezzék a kapcsolatukat.

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Magusz 2011-08-16 14:39:13
Minő megkönnyebbülés, phű, már annyira izgultam, hogy öri hariban maradnak :D
A 2011-08-16 13:23:56
kutyák is így csinálják.
Milyen 2011-08-16 10:56:33
barátságos kép róluk.
Manapság így kell barátkozni, közösülési pózban????
Régen kezet fogtunk, esetleg egy puszit adtunk a másiknak és egy sör mellett elbeszélgettünk.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!