Túl van az életveszélyen Gábor Zsazsa
Gábor Zsazsa orvosai azt tervezik, hogy pénteken hazaengedik a kórházból a magyar származású hollywoodi hírességet - közölte sajtósa helyi idő szerint szombaton Los Angelesben.
Addig fizikoterápiás kezelést kap - tette hozzá John Blanchette.
A színésznő férje, Frederic von Anhalt herceg szerint a díva tréfálkozik a nővérekkel, ennek ellenére levertnek látszik. A herceg nemrég arról számolt be, hogy 93 éves felesége vérátömlesztést kapott, és válságos állapotban van, nem reagál semmire. Von Anhalt kijelentését Zsazsa lánya később cáfolta.

Gábor Zsazsa két héttel ezelőtt bel-airi otthonában tévénézés közben leesett az ágyáról. Súlyos sérülést szenvedett, csípőprotézis-műtétet kellett végrehajtani rajta. A három és fél órás operáció sikeres volt, de a híresség az eséskor a fejét is beütötte, agyrázkódást kapott. Az orvosok szerint csípőműtétje közben szélütést kaphatott.
Gábor Zsazsa az '50-es, '60-as évek nagy sztárja volt. Színésznőként lett ismert az Egyesült Államokban; sok televíziós szerepe volt, és tucatnyi mozifilmben, például az 1952-es Moulin Rouge-ban és Orson Welles klasszikussá vált 1958-as filmjében, A gonosz érintése című drámában is játszott. Később a társasági élet híres alakja lett, nem utolsósorban azért, mert kilencszer kötött házasságot.
Férje volt Conrad Hilton szállodamágnás és az Oscar-díjas George Sanders színész is. Frederic von Anhalttal 1986-ban házasodott össze. 2002-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után tolószékbe kényszerült. Az amerikai médiában széles körű figyelmet kap Gábor Zsazsa állapotának alakulása.
(Forrás: MTI)





KOMMENTEK:
Az előttem szólónak csak annyit javasolnék, hogy olvasson utána a hölgy életútjának. Tök egyértelmű, hogy lövése nincs arról, hogy miről beszél.
És bár lehet, hogy Zsazsának nem porosodnak diplomák a polcán, de ahhoz a vagyonhoz és hírnévhez, amit elért, kevés lett volna csupán az, hogy oltári nagy kurva legyen. Akkor a fél világ tele lehetne Gábor Zsazsákkal, és bárki leakaszthatna egy milliárdost. Meg lehet próbálni utána csinálni. ;-)
SZÓLJ HOZZÁ!