Hab ID Regisztráció OpenID

Tovább pénzeli Stohlt az RTL Klub

2010. 05. 31. 07:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A végső ítéletig a tévétársaság alkalmazásában marad Stohl András

A képernyőről leparancsolták ugyan, de korábbi gázsijának egy része havonta befut a számlájára.

Nemcsak a Nemzeti Színház, hanem az RTL Klub sem engedte el az ittasan és drogoson balesetet okozó Stohl András kezét. A Bors megbízható forrásból megtudta, hogy az erről szóló sajtóhírek ellenére a csatorna nem bontotta fel vele szerződést.

A színész több munkáját is elvesztette, noha mostani kapcsolatából született gyermekén kívül korábbi házasságából származó lányairól és megözvegyült nővérének négy gyermekéről is gondoskodnia kell.

Az RTL Klub gesztusa azt jelenti, hogy a műsorvezető csak a képernyőjéről tűnt el, ám havonta egy fix összeg továbbra is rendre megérkezik számlájára. Ez azonban inkább csak amolyan készenléti díjnak fogható fel, azaz csupán a töredéke a korábbi milliós jövedelmének. Ebből az összegből már csak szerény színvonalon élhet.

"Nehéz döntés volt ez a csatorna számára, hiszen Stohl Andrást hosszú évek alatt építette fel a csatorna, és profi, eladható, emblematikus arca lett az RTL Klubnak" - mondta a Borsnak a csatorna egy, a neve elhallgatását kérő munkatársa.

 

 

cssz

 

"A megállapodás értelmében egyelőre él Stohl András szerződése, megvárják ennek a kellemetlen ügynek a végét, és aztán döntenek a sorsáról" - tette hozzá az informátor.

Valószínűleg így csak a rendőrségi nyomozás után körvonalazódhat, mire számíthat a műsorvezető. Azt megkockáztathatjuk, hogy a rendőrség vádemelési javaslattal küldi majd tovább az iratokat az ügyészségre, a lényeg azonban az, hogy mivel vádolják Stohlt a fölöttébb összetett ügyben.

Az eddigi beszámolók szerint az ittas vezetés, kábítószerrel való visszaélés, segítségnyújtás elmulasztása jöhet számításba, a Stohl által okozott balesetnek ráadásul egy súlyos sérültje is van. A rendőrök azt is vizsgálják, kiktől szerezhette be a színész a drogot, és adott-e belőle másoknak is, azaz kereskedett-e vele. Stohl ráadásul visszaesőnek számít.

Az RTL Klub a bulvárlap megkeresésére nem cáfolta, hogy Stohlt továbbra is alkalmazzák. "Az X-Faktort biztosan nem ő vezeti, de hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem lehet tudni" - mondta az illetékes, mint ahogy az sem dőlt még el, ki lesz Ördög Nóri párja a tehetségkutató műsorban.

 

(Forás: Bors)

KOMMENTEK:

Csutorás Zoltán 2010-06-05 13:12:08
Frank Sinatra évekig Vegasban dolgozott,már platinából volt az orrában a nyálkahártya,és mégis ezrek tapsolták.Taxiznia kellett volna,ez tagadhatatlan,ugyanakkor mint SZÍNÉSZ változatlanul HITELES.
Én 2010-06-04 19:41:49
Szeretném ha már vége volna ennek a cirkusznak, elvonó, jogsi kivonva a,forgalomból, pénzbüntetés és valamennyi régi bűnéért, akár fegyház is de kérem ,,szeretném még ,,,ha színész maradhatna mert én nagyon, nagyon,, szeretem ,nem csak a sérülteken de rajta is segíteni kell Éljen az RTL KLUB Ne mondjatok le Andrásról!ÜDV ANDRÁS!Jó színész vagy!
Anonymous 2010-06-02 19:23:39
Gubera legyél te is egy ilyen fajsúlyú tehetséges színész, akkor még talán a gondolkodásod is megváltozna, ha mindenkinek a nevét leírnák, aki hétvégén szippant, akkor már nem is kellene mást olvasni, olyan hosszú lenne a lista. Talán irigykedsz, hogy neked nem telik rá????
Picike 2010-06-02 16:25:59
Szeretem Őt.
De még ennek ellenére is megérdemelné azt a büntetést amit más már régen megkapott volna ezek után.
Vannak emberek kik nem szeretik ha segíteni szeretnének rajta, valakinek nem is lehet hogyan. Elutasító, mert úgy érzi erős....gyenge akarattal?
Azért remélem még talpra áll, mert sokan szeretik.
...az meg kit érdekel, hogy a munkanélküli segélyből élünk sokan, melyből fizetni kell a rezsit és még a gyerekeinket is fel kell nevelni...

adolf 2010-06-02 11:03:15
Kedves ultraliberális hozzászóló,a drogos alkohólista bünöző a rengeteg pénzért hajtotta túl magát,ha nem bírta minek csinálta.
Egy visszaeső,alkoholista,drogos középszerü bünöző a börtönben a helye egy kigyúrt tetkós kancigánnyal közös cellában, hogy legyen rendes itélőképessége.Az itt maradt sok gyereket és annyukat majd fizeti a Lauder médiabirodalom.
1131 2010-06-01 10:41:12
Börtönbe a helye !!!!!! nincs erröl semmi ketseg .. ott lessz böven idelye elgondolkodnia.. a masik pedig az ,az ilyen embereket mind a sobanyaba tennem dolgozni csak azert hogy köpje ki honnan vette a drogot utana meg en sajat magamtol lönem be neki egy hetig a drogot ! utana meg nem adnak neki drogot hadszenvedjen 2 hetig .. majd aztan csak beköpne honnan kapta vagy vette a kokot, 1 millos fizetest kapni egy kis troger reszeges köcsög.. felelöseget nem ismerve van pofaja .. menjen a gecibe az ilyen barom
Valaki 2010-06-01 07:55:50
Az én ex-em is ezt csinálta! Elvesztette mindenét, minket is beleértve. Miért nem tud némej ember előrelátóan gondolkodni, cselekedni? Nem Stholt hanem a családját kellene sajnálni! Ők az áldozatok, nem Sthol!
Annipanni 2010-06-01 05:29:54
Ezek a médiában forgó emberek túlpörgetik magukat. Amit Stohl Buci is csinált az elmúlt évek alatt, hányan tudnák utána csinálni??? Ott volt reggeli műsorban, készült a nagy egész estét betöltő műsorokra (Szombat esti láz, Csillag születik, X-Faktor, stb), film forgatás, színházi előadás, stb. A sok mocskolódók közül ki tudná ezt végig csinálni "pörgető" szer nélkül? Senki. Csak irigykedni, fröcskölni tudtok!!! Ember feletti teljesítményt hajtott végre. Sajnos túl gyors volt a tempó (szó szerint). Jobban kellett volna az ismerőseinek vigyázni rá. Főleg az RTL Klubnak! Most egy tehetséges kincset veszített el...
Szégyenlem magamat!!! 2010-05-31 23:08:32
Hol él az az ország ahol a lakoság 48%
MENTEGET egy töbszörösen visszaesô lel
kismeretlen cserbenhagyó gázolót? Ott
ahol egy ismert ügyvéd úgy nyilatkozik,
hogy:" egy olipiai bajnokot-ismert él-
sportolot-ismert szinészt nem szabad elsô alkalomal elitélni,mert DICSÔSÈGET
szerzett az országnak"
Ugyan ez az ember nem hozott SZÈGYENT
az orszagnak a felelötlen cselekedete
ivel???
ERKÖLCSI POCSOJÁBAN ÉL AZ ORSZÀG és a
LEGSZOMORUBB az,hogy ezt így veszik TER
MÈSZETESNEK!!!
Agi 2010-05-31 20:33:18
Az a szomorú, hogy még dolgoznia sem kell ezért a pénzért, ráadásul bűnöző!!
AZ RTL club és a TV2 egy semmirekellő TV csatorna.
Sajnos demokrácia nincs, mert egy átlagembert régen leültettek volna már, ellenben Sthol még fizetést is kap munka nélkül. Ez a példamutatás itt Magyarországon!!
Xy 2010-05-31 20:02:02
Akkor kellett volna gondolkodnia mikor "szippantott" ideje hogy most ő szívjon! Nem kellene ennyire dajkálni.Más család is van ahol sok a gyerek!!! azoknak is juttathatnának havi fix összeget! Undorító!
bumi 2010-05-31 15:46:24
Amit tett, azert felelnie kell.
Nem akarom vedeni ....de gondoljunk kicsit bele. Ha valaki odaig jut, hogy drogot hasznal, lelkiproblemak szoktak a hatterben allni.Sok gyerekrol kellett gondoskodnia, valasok stb. A sztarok elete nagy stresszel jar, igy nem is csoda, ha a feszultseget, alkohollal, droggal, vagy egyeb mas karos modon vezetik le. A hirnevnek es a velejaro millios sztargazsinak feltetele van, altalaban teljes embert kivan meg, cserebe a maganeletert, a csaladert, ami ramehet. Valamelyikrol le kell mondani,vagy idoben abbahagyni, mert hosszutavon nem tarthato fenn. Andras sajnos ebbe bukott bele
GuberaVera 2010-05-31 13:34:46
Szegeny sthol buci! Gyujtsunk neki...igy talan hozzajuthatna a mindennapi betevo drog adagjahoz..
maci laci 2010-05-31 13:21:36
Hát elég szomorú,hogy még minig pénzelik. Ha egy átlag dolgozó lenne, nem kapna egy kanyi vasat se sehonnan. Mehetne a munkaügyi központba munkanélkülit kérni.

Az Rtlklub is egy unfair csatorna. Szégyen.
anomin 2010-05-31 12:56:12
szép napot!igy igaz akik önhibájukon lettek munkanélküliek és Őket kisegiti,azoknak is van családjuk,amit költött drogra inkább a gyerekeire költötte volna,celebeknek mindent lehet csak az egyszerü ember alol tudják kihuzni a talajt,
Anonymous 2010-05-31 12:42:49
Nem szeretnék egy lecsúszott, drogos, felelőtlen faszkalapot nézni esténként a tv-ben!!!!!!
radomesz 2010-05-31 09:36:31
Ha kétkezi munkás lenne nem dajkálnák mehetne a bánatosba,jó dolgába nem
tudja,hogy mit csináljon.Szégyeljemagát.
Bruno 2010-05-31 09:07:23
Eddig is ennyi gyerekről gondoskodott, de azért milliókat költött drogra a faszkalap. Annak a pénznek nem lett volna jobb helye a gyerekeknél?? Ha nem csukják le, akkor elmehet a picsába az egész magyar jogrendszer!!!
13..........pentek:) 2010-05-31 08:00:17
Aki ilyen elmulasztasokat tett annak mar semmi helye ezeken a posztokon!mondjon le szepen önmagatol, ha van bör a pofajan ! drogos köcsög meg mindig kapja a fizetest ..na ez a leges leg aljasabb ! nem kellemetlen ügy ez csak barbar allat Sthol ! enyi gyerekröl gondoskodott? nem erezte magat felelösnek na menjen az ilyen a faszba a börtönbe ott a helye .. majd elgonolkodik , lessz ra böven idö.. visszaesönek minösitik remelem kap vagy 5 evet !!!!!!!!!!!!!!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!