Hab ID Regisztráció OpenID

Toncsi elismerte, hogy hibázott

2010. 08. 27. 10:10
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Magát is hibáztatja a szakításért Bálint Antónia - megtört attól, hogy gyermeke apja már más nőt szeret

Legyőzte a nőt az anya a volt szépségkirálynőben. Antónia szerint a bajok gyökere az volt, hogy kevés időt tudott együtt tölteni perbe fogott kedvesével.

Toncsi kislányában és a munkában keresi és leli most örömét, és reméli, hogy hamarosan készen áll egy új szerelemre. Elmondása szerint a szakítás (lásd: kapcsolódó cikkeknél) nem érte váratlanul, már hosszú ideje érezte, hogy menthetetlen a kapcsolatuk Földesi Szabó Lászlóval.

"Nehéz időszak volt az életemben a terhességem" - kezdte a mostanában énekléssel kacérkodó egykori szépségkéirálynő. "Egyrészt nagyon korán jött a baba, kevés időt tölthettünk kettesben, másrészt, amikor már nagy pocakom volt, Laci előzetesbe került. Az újságok írtak mindenfélét, folyton pereskedtem, és közben a börtönbe jártam beszélőre. Magányos voltam és védtelen..." - mesélte a Borsnak.

 

 

foldesi

 


"Amikor Laci végre kijött, nem tudtunk egyik napról a másikra túllépni a megterhelő hónapokon. Keveset foglalkoztam vele, minden gondolatom és figyelmem a kislányom volt. Észre sem vettem, de a nőiesség és az anyaság közül az utóbbi lett a hangsúlyosabb. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy már kihűlt a kapcsolatunk. Próbáltuk rendbehozni, hiszen szülőként nagyon jól funkcionáltunk, de mint nő és férfi már nem volt keresnivalónk egymás mellett."

Antónia igyekszik erősnek látszani, az utóbbi napok eseményei azonban megviselték. "Bármennyire éreztem, hogy vége, nem lehet felkészülni arra, hogy a párod más oldalán találja meg a boldogságot. Igyekszem összeszedni magam. A munkaterápia jó lesz, talán a lelkemen tátongó seb begyógyul lassan. Remélem, hogy előbb-utóbb rám talál a szerelem is, bár még nem vagyok kész rá..."

 

(Forrás: Bors)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!