Hab ID Regisztráció OpenID

Többen nevettek, mint sírtak Carradine temetésén

2009. 06. 15. 06:54
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
A Los Angeles-i szertartáson számos hollywoodi híresség is megjelent
Lakota indiánok törzsi rítusa szerint helyezték örök nyugalomra a nemrég elhunyt David Carradine-t szombat délután.

A Kill Bill sztárjától egy Los Angeles-i temetőben vettek végső búcsút rokonai, barátai és kollégái. A szertartáson számos hollywoodi híresség is megjelent, többek között Rob Schneider, Tom Selleck, Lucy Liu (lásd: képgalériában), de jelen volt Jane Seymour, Michael Madsan, Stacy Keach, és több száz barát és családtag is.

Carradine bátyja, Bruce úgy nyilatkozott a temetésről: nem volt sok sírás, inkább sok-sok nevetés.

A 72 éves korában elhunyt színész testvérei, gyermekei és barátai két órán át megosztották egymással Carradine-hoz fűződő legszebb emlékeiket. Michael Madsen és Stacy Keach mondtak egy-egy beszédet, majd egy kivetítőn képeket vetítettek Carradine életéről, mialatt gyermekei zenéltek.



A szertartás után lakota indiánok végezték el törzsi rítusukat, hogy segítsék a színész lelkét, aztán áldásokat osztottak a gyászolóknak. Csak ezután helyezték örök nyughelyére a hírességet.

A nyomozás azonban még mindig tart, ugyanis a halál körülményeit továbbra sem sikerült tisztázni. A thaiföldi rendőrség nem zárja ki, hogy az amerikai filmszínész mégsem lett öngyilkos, ahogyan azt az első hírekben feltételezték, hanem valószínűleg egy erotikus játék közben fulladás vagy szívroham nyomán lelte halálát egy bangkoki szállodában, ahol soros filmjének forgatása miatt tartózkodott.

Carradine felakasztott meztelen holttestére a bangkoki Swissotel Nai Lert Park Hotel egyik luxus apartmanjának gardróbjában találtak rá, nyaka és nemi szerve köré tekert kötéllel. A családot aggasztják a thaiföldi feltételezések a halál abszurd körülményeiről, ezért kapcsolatba léptek a Szövetségi Nyomozó Irodával és felkérték Michael Baden neves független patológust, segítsen megállapítani, lehet-e szó idegenkezűségről.

KOMMENTEK:

Irén 2009-06-22 16:42:24
Mocskos dolgok történnek manapság a nagyvilágban!
Senki nincs tekintettel senkire és semmire!
A végtisztesség még egy csőlakónak is kijár, mert az emberi jogok Őt is megilletik.
Megillették volna az elhunyt színészt is! Mocskos ez a média! A szenzáció hajhászás, aláásni emberek tekintélyét!!!!!!!!!
Halottról jót vagy semmit, mondja a közmondás!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PaGELLAÉVA 2009-06-21 13:55:33
Hogyan ÉLÜNK?? AHOGYAN MEGHALUNK! A sors AJÁNDÉKA VOLT!Örülni vagy sírni,,,?Az élet a lényeg! a halál rossz időzítés!SORSUNK ÉLETÜNK?EGY REJTÉLY? KI MIKOR MIÉRT IS??vidáman elmenni vagy zokogva siratni számára nem lényeges, mindenki úgy köszönt el tőle amit kapott amíg élt!
ed 2009-06-20 20:22:53
nem azért nevettek sokan mert nem szerették vagy mert bunkók, hanem azért mert az élete csupa vidámság volt, és mert úgy emlékeznek rá mint egy jó barátra....sztem am ez egy pozitív dolog, és mondjuk lehet felszabadultabb temetés is mint egy hónapos sírás...
tanyasi bunkó 2009-06-19 21:45:20
A temetésen többen nevettek mint sírtak ?
A sok bunkó paraszt idegen temetésekre jár röhögni, mégis kulturált embernek tartják magukat, én pedig csak egy tanyasi bunkó vagyok ? : ((
Éva 2009-06-19 10:34:56
A színész nagyszerű volt!Minden nézhető filmjét megnéztem! A keleti vallások felé fordulása ,lelki fordulást is jelenthetett!
Lehet hogy rituális játék volt! Ebben a korban nem tudják feladni a férfiasságukat még! Az hogy ,nemiszervénél megkötözték, erekcióban tartásért tehették!
Ő is "csak" egy férfi volt!
Erka 2009-06-15 08:56:09
Hát fura egy öngyilkosság lenne az tuti. A hozzátartozók meg képesek voltak egy show műsort csinálni a temetésből? Vajon mennyit gondolkodhattak rajata, vagy mióta tervezték a temetést? :-)

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!