Hab ID Regisztráció OpenID

Titkos románc: Anikónak Majka is megvolt!

2009. 05. 20. 15:28
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
A botránykönyv a szülőknél is kiverte a biztosítékot
Az biztos, hogy nem sokan, és az a kevés vállalkozó sem szívesen lenne Molnár Anikó szüleinek helyében, akiket nyilván megvisel a lányuk körül évek óta tartó médiahajcihő.

Mert Molnár Anikóról szerencsétlenségünkre mindig és mindenhol lehet hallani, ha másról nem, hát arról, hogy új valóságshow-ja lesz a tévében, vagy Havas Henrikkel összefoglalják életének lényegét.

Most az derült ki, hogy Anikó és Majka évekkel ezelőtt egy párt alkottak, igaz a kapcsolat se hosszú életű, se publikus nem volt - számol be a Kiskegyed.



Történt ugyanis, hogy mielőtt beköltözött Anikó a valódi világ valódi villájába, egészen véletlenül összejött az ózdi hőssel egy plázában. Kapcsolatukat a műsor miatt azonban titokban kellett tartani, a titkolózást pedig megnehezítette, hogy Majkát beküldték vendégnek, és így bár egymás közelében voltak, még csak egymáshoz sem érhettek.

A kapcsolatról Anikó édesanyja nem tudott. Ebben - gondolhatnánk - nincs semmi furcsa. Anikó édesanyja elmondása szerint azonban sok sztorit ismer lánya életéből, mert a dús keblű celeb általában beszámol neki kalandjairól, Majka viszont előtte is titok volt.

Hozzátette: egyáltalán nem tetszik neki lánya viselt élete, de szereti Anikót, így együtt él ezzel. Az egykori Nagy Ő édesapja is hasonlóan nyilatkozott, mondván mindenki követ el hibákat az életében, és akármit is csinál Anikó, attól még a lánya marad.

KOMMENTEK:

Sikakka 2010-05-07 04:30:08
Miért qrva aki lefekszik valakivel? Pénzért csinálta nem. Mi ezzel a gond? Ő munkája során ezekkel az emberekkel ismerkedett meg, mi meg másokkal. Így van ez rendjén, ha velem mint vadidegennel lefeküdne akkor tuti elmondhatnák qrvának xajhának, de így... Szánalmasan prűd emberek vannak kis hazánkban.
Senki sem tökéletes.Nekem spec kb 8-10 nő kellett házasság elött. Akkor én is faxi ribanc vagyok. De nézzen magába bárki.
Kirc-karc 2009-05-27 11:46:46
Már nem azért a 2 forintért(ami már nincs), de miért kell ítélkezni más felett???Lehordani mindenféle szajhának???Magyarországon a nők 70%-a szajha, a férfiak 90%-a hímringyó(lator)!!!!!Miről is beszélünk????Mellesleg "Kinek nem inge, ne vegye magára"!!!!
Delfiiin 2009-05-26 19:10:28
Teljesen mindegy kivel és hányszor. Simán szétteszi a lábát bárkinek, csak felszínen maradjon a neve. Szánalmas nőnemű csökevény. Se nem szép, se nem bájos.
Bélyegezhettek nyugodtan irigynek. De ha hírdeti a saját becstelen életét, ugyan már miért a meglepődés a le*urvázzák? Az.
igazmondó 2009-05-26 14:52:12
a sok modellkedés meg médía látszík nem könnyű én nem lennék a helyébe.
Szami 2009-05-26 08:58:27
Sajnos Anikó és a Big Brother-es Évi kezet foghatnak!!!Tönkrementek a médiában!Lelkileg a padlón vannak,és ez csak rosszabb lesz.Pedig mindketten csupán csak szeretetre és törődésre vágynak!Szerintem.
BRIGI 2009-05-25 23:03:46
SZIA,ANIKÓ,NE FOGLALKOZZ A SOK,IRIGY EMBERREL AZ IRIGYSÉG BESZÉL BELŐLÜK!MERT ,EGYHANGÚ AZ ÉLETÜK! ÉS NEM MERIK AZT TENNI AMIT AKARNAK, CSAK TITOKBAN ,SUNYI NÉPSÉG!!!!!!!!SZIA,NE IS TÖRÖDJ SENKIVEL,LÉGY BOLDOG ÉS LÉGY ÖNMAGAD!
ticiano 2009-05-24 18:19:58
tisztelt hozzászólók. nem veszitek észre, hogy ti vagytok palira véve? megmagyarázom: ha ti nem haraptok rá a hirre, nincsbelőle vita. képzeljétek, ha minden kurváról írnának, mindegyik híres, és gazdag lenne azáltal, hogylenne a médiának jó nagy haszna, apolitikusoknak meg öröme, hogy nem velük foglalkoznak. tehát ki a balek? csak ti, akik minden bulvár hirre haraptok. amire nem harapnak, az nem hír. nekem egy kurva kapcsolata nem hir. ennyi.!!!!!!!!!!!!!!!
rizsa 2009-05-24 15:10:47
Ha megvolt neki hát megvolt. Egészségére! Mintha más hasonló korú nőnek csak egy pasija lenne a mai világban!:))De mivel Anikónak is élnie kell valamiből , hát foglalkozunk vele:))
Tulipánt Judit 2009-05-24 15:06:53
Lányok! Olyan érdekes, hogy mi nők mondjuk a negatív hozzászólásokat. Nem inkább a harmóniát kellene a lelkünkben megvalósítani??? Magatokba nézzetek először, azt javítsátok, próbáljatok boldog lenni. Ha az ilyen negatív kritika tölt el Benneteket örömmel, ott már nagy baj van. Ne ezen rágódjatok, hogy kiről mit mondanak, mit írnak. Mindenkinek az ember nem tud megfelelni! Gondoljatok a saját életetekbe. Fogadjatok el mindenkit, olyannak amilyen, s elsősorban magatokat. Annyi minden más van Anikón kívül az életben, nem kell a fölös energiátokat erre pazarolni! Itt vannak a siketek, a vakok, a mozgássérültek és még sorolhatnám. Eszetekbe jutott-e egyszer is mint aktivaként segíteni???? Ugye nem. Na ezen tépjétek a szátokat, mert ti is kerülhettek hasonló helyzetbe! Én most a fejembe vettem, hogy meg akarom tanulni a jelbeszédet. Multkor egy süketnéma gyerek csoporttal utaztam egy távolsági buszon, és tünemények voltak, és annak ellenére, hogy milyen fogyatékkal élnek BOLDOGOK! Nem kell őket sajnálni, jól érzik magukat a bőrükbe! Na lányok! Nem volna jobb valami jót tenni az életünkben, mint kritizálni??? Gondolkodjatok el. Én voltam a Mami! Szép napot mindenkinek.
cicus 2009-05-24 13:16:29
Szerintem mindenkiről lehetne kisebb regényeket is írni, de hát nincs megfelelő újságíró barátunk.
Anikó azt mondta a villában, hogy orvos szeretne lenni. Van még ideje, akár elkezdeni az orvosit, nem még befejezni.
Hiszen fiatal még!
Akkor van már komoly probléma az úgynevezett hírességek körül, amikor már rosszat sem írnak róluk. Mi meg szürke, hétköznapi kis egerek élünk szépen, becsületesen végezzük a dolgunkat.
anyus 5253 2009-05-23 15:08:04
Akió!!NagY Ő-ben neki drukoltam,mert szimpatikus,volt,de már bánom!Nő vagyok mélységesen felháborit,ami körülötte zajlik!Ugy látszik csak a lába közivel tudna érvényesülni,és tud,ha ezek után kell még valakinek!Hát ez van!Dolgozzon tiszteséggel,becsülettel,és éljen annak megfelelően lehet töbre vinné!Sajnáltatja magát,és a mocskos dolgai derülnek ki egy utolsó némber!!!!!!!!!!!!!!Kár tintát pazarolni ,és ciket irni érte!
a12 2009-05-22 12:03:56
anikó ribanc egy kurva vagy a faszt szopod csak ez vagy te
tavaszi12 2009-05-22 08:49:04
Rossz a cím! Helyesen: Majkának Anikó is megvolt :-)
bagoly 2009-05-22 04:05:13
Ági!

"És csak az nem csal meg soha senkit akinek nincs rá alkalma, vagy aki nem kell senki másnak :)"

Magadból indultál ki vagy csak szimplán vagy demagóg?
bagoly 2009-05-22 04:03:10
Anikóról mindent tudunk. Ő a szépség, az ész, az intelligencia csimborasszója, gyakorlatilag meg egy olyan nő, aki a p***nájával csinált karriert. egészségére. De azért vannak gondolkodó nők is. És most még Havas Henrikkel összefoglalják életének lényegét.

Ez igen: Anikó, a természetbarát: fűvel-fával ;-)
Erka 2009-05-21 16:36:08
Ági! Nem kurva..
Így értettem az előző hozzászólásom. Bocsi :-)
Erka 2009-05-21 16:34:37
Ági nem kurva, csak pár milláért megcsinált mindent 1-2 hétig egy millárdosnak, és Bocskortól is kapott egy 3,5 millás autót. A többit nem tarthatta meg, mert a szeretői visszakérték a kocsikat meg a nagyobb értékeket. Ezt ő nyilatkozta pár napja a tv-ben. Vajon ezt a riportot is csupa szívből válalta, és nem pénzért teregeti ki a saját szennyesét. Aki ezt megteszi az ne csodálkozzon, hogy megszólják. A szomszédod lehet, hogy csak anyiban külömbözik Anikótól, hogy nem írják meg a lapok, de róla nem is tudunk véleményt mondani...
Babylon 2009-05-21 15:48:29
Ez egy kiégett ribanc akit már 1 éjszakás kalandként sem visznek ágyba.
Most azzal akar a középpontba kerülni ,h elmondja kivel mikor, hányszor.
Kit érdekel????
Ági 2009-05-21 14:56:26
Princess Fiona!


A kurva az aki pénzért adja el magát, vagy javakért. Ilyen értelemben Anikó is az volt, igen. És csak az nem csal meg soha senkit akinek nincs rá alkalma, vagy aki nem kell senki másnak :)
Egy gyerek még feltétel nélkül szeret és természetes az,hogy neki az anyukája a legszebb. Bár sztem csúnya nő nincs csak igénytelen, vagy kevés alkohol ahogy a pasik mondják :D :D
Egyébként tagadhatatlan sztem, hogy Anikó vagy a menedzsere nem buta ember, ugyanis nagyon jól tudja: a negativ reklám a legjobb reklám és így beszélnek Róla és veszik a könyvét, amiből neki bevétele van :D
Sztem nem az a lényeg,hogy mit mondanak Róla, hanem, hogy ki mondja :D
Egy csóró és csúnya embernek soha nem lesz szimpi egy olyan ember, mint Anikó:) Mert amig a csúnya ember otthon ül és kesereg magában, hogy: jajj, ha ő elhagyna senkinek nem kellenék, addig a másik megy és csinálja a dolgát és megkeresi magának ahhoz a pénzt,hogy szebbé tehesse magát. (Itt nem a plasztikára gondolok)
Ez van, ezt kell szeretni, vagy utálni :)
Princess Fiona 2009-05-21 14:09:26
Szerintem sincs rajta mit irigyelni. Inkább szánalomra méltó. Én nem vagyok és nem leszek soha ismert, nem vagyok szép és csóró vagyok, mégis állítom, hogy összehasonlíthatatlanul boldogabb vagyok, mint akár Anikó, akár bármely másik "celeb"! (Fúj, ez a szó...) Mert engem szeret a kislányom, a férjem, a szüleim, a kollégáim, amit Anikó legalábbis nagy részben nem mondhat el magáról. Az is tény, hogy vannak üresfejű és -lelkű vadbarom macsók, akik szeretik a számukra megkaphatatlan nőket befeketíteni - ezeket csak boldogtalan köcsögnek tudnám nevezni. Az biztos, hogy aki kígyót-békát kiabál egy nőre, mert az visszautasította, az nem férfi, csak egy boldogtalan farok. És hogy kurva-e, akinek sok pasasa van, és/vagy megcsalja a férjét...? Szerintem... IGEN! Igaz, nem vagyunk egyformák, és ki mint él, úgy ítél...
Budavári Zoltán 2009-05-21 13:50:34
Anikó olyan mint a McD-ban a SUPERSIZE!
Hatalmas méretek, divatos formák, kicsit műanyag, de ettől még persze nagyon FINOM! :)

Egyszer előttem állt és volt alkalmam saját szememmel végigmérni.
Bátran állítom hogy nem minannpi jelenség.
Ahogy azt is bizton állítom, hogy ennyi is bőven elég volt belőle :)

De nem értem hogy miért bántja Őt bárki is azért ahogy él és azért amit csinál?!

Neki is meg kell élnie valamiből...!
Nem igaz?

Budavári Zoltán
Ági 2009-05-21 13:45:47
Kedves Fehérliliom!


Talán azt, hogy olyan pasi is megvolt Neki akiről más még álmodni sem mer (mert)! Vagy azt pl., hogy szebb, mint sok más nő. De tapasztalatból mondom: Ha egy pasi nem kaphat meg egy nőt, akkor kigyót-békát fog rá kiabálni, csak azért, mert számára elérhetetlen!
Az igaz, hogy Anikónak kicsit segített a média. De kérdem én: Hány nőnek van bátorsgáa azt megtenni amit Ő megtett, vagy bevallani??? Nem soknak.
Ezzel az erővel minden nő, aki öt pasinál többel feküdt le élete során, vagy megcsalta a férjét az már kurva??!!
Csak azért bélyegzik meg Anikót (sok más közszereplővel együtt), mert Ő fel merte vállalni: Ezt is megcsináltam, ez is én vagyok!! Mindenkinek vannak olyan titkai, sötét foltjai a múltban amit legszivesebben elfelejtene. Kérdem én: Hányan merik bevallani akár a legjobb barátjuknak is azt, hogy: Ezt én megtettem!! Hát nem sok.... Amig másnak is van takargatni valója, addig ne itélkezzen Molnár Anikó felett.
Csak két bibliai idézet: "Az vesse Rá az első követ, aki maga sohasem vétkezett!" vagy: "Ne itélj, hogy ne itéltess!"
Nem kell Molnár Anikót szeretni! De ha már elolvasod a Róla szóló pletykákat, akkor fogd be, mert az intelligens ember (feltételezem, hogy Te is az vagy) csak azt olvassa el ami érdekli. És ha érdekel Anikó élete akkor vagy kedveled, vagy irigy vagy Rá.
További kellemes napot!
fehérliliom 2009-05-21 12:02:01
Ági!
Akinek nem szipmatikus a Molnár Anikó az nem feltétlenül irigy.Bárki alkothat ról pozitiv, negativ véleményt.Szted mit lehet irigyelni Anikón?:)
Virag 2009-05-21 10:33:59
Ági,teljesen igazad van és a Boy George idézet meg nagyon jó és tényleg mindent elmond.
Aki a médiában van,arról mindig is írni fognak és általában nem az igazat és a szépet,a jót,mert arra senki nem kíváncsi!
Ági 2009-05-21 09:59:37
Szerintem Molnár Anikó is ugyan olyan nő, mint bárki más!! Ha nem lenne közszereplő senkinek sem tünne fel, hogy mit csinál vagy mit nem csinál. A szomszéd lány sokkal nagyobb ribi és fele annyi idős, mint Anikó. Még sem írnak róla az újságok.
Békén kéne hagyni ezt a lányt mindenkinek és a valóban fontos dolgokkal foglalkozni, arról írni.
Az meg teljesen idióta sztem aki minden újságcikknek bedől.
Mint ahogy anno egyid elődünk (Boy George) is megmondta: "A nyilvános keresztre feszítést manapság írógéppel hajtják végre!"
Anikó támadói mind mind az irigyei közül kerülnek ki, ez sem véletlen.
Kellemes napot mindenkinek :)
fehérliliom 2009-05-21 00:00:53
Kedves Anikó!
Legközelebb ne a melledet hanem az agyadat cseréltesd ki.Új tipp arról nyilatkozz inkább ki az akit még nem probáltál fel.Mert akiket felprobáltál az már lecsengett!
Anna 2009-05-20 23:14:32
Anikónál már mindegy, hogy megvolt a Majka gyerek, vagy sem, mert már olyan mélyen van ez a nő. Ideje lenne végre elmenni dolgoznia, kezdeni magával valamit, mert nem lesz az a pasi, aki komolyan vegye ennyi "kaland" után. Ha kicsit is belegondol abba, hogyha majd egyszer lesz egy lánya és ilyen életmódot folytat, mint ő, hogy viselné?! Nem irigylem szegény szüleit, szégyellhetik magukat miatta, bár az anyukája helyében nem hagytam volna pl. azt sem, hogy kimenjen külföldre curváskodni.
perla 2009-05-20 23:08:40
Ezazazannikó már az agyvelőnkre megy ..egy nagy debla nő mondjuk még arról nemigen hallottunk ,hogy dolgozna valahol::........eltudnám képzelni egy étteremben mosogatónak ..ereje lenne hozzá hogy emelgesse a fazekakat:))))csak azzal fekszik le akinek van biciklije és akinek nincs:))
vadvirag 2009-05-20 18:01:15
Majka annyira titkos szeretője volt Anikónak, hogy senki, még még Anikó sem tudhatott róla .
Állítólagos szerelmi kapcsolatukról csak most hallott először amikor a bulvárújságírók mondták, hogy nagyon ellaposodott már Anikó sztorija, ezért bele kellene keverni egy másik szerencsétlen senkit ...Például az ózdi szájkaratéjos hülyét ...
: DDDD

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!