Tisztelgés Heath Ledger halálának évfordulóján
2009. 01. 22. 16:03
Küldés ismerõsnek
"A testem kimerült volt, de az agyam nem bírt leállni" - nyilatkozta a színész halála előtt
Heath Ledgert tavaly ezen a napon, január 22-én találták holtan manhattani lakásában, teste mellett gyógyszeres dobozokkal.
A vizsgálatok később kiderítették, hogy a fiatal színész halálát a pirulák összetevőinek kombinációja okozta. Mivel a szervezetében talált gyógyszerek egyike sem volt a megengedettnél nagyobb mennyiségben, a rendőrségi nyomozás kizárta, hogy önkezével akart véget vetni életének.
Ennek ellenére halála előtt, a Batman forgatásakor álmatlanságban szenvedett, és Jack Nicholson öröksége, a Joker szerep feltette a pontot az i-re.

Kollégája, Michael Caine szerint Heath alakítása Oscar-díjat ér, amit tragikus halála csak tovább erősít. Barátok elmondása szerint, a forgatás ideje alatt folyamatosan nyugtatózta magát, alig tudott aludni, komoly rémálmai voltak, amit teljesen beépített a munkájába, Joker karakterébe.
A tehetséges színészt 2005-ben Oscar-díjra jelölték a Brokeback Mountain - Túl a barátságon című drámában nyújtott alakításáért. Az idei 66. Golden Globe-on a rendező, Christopher Nolan vette át a neki járó posztumusz kitüntetést, a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, de a bostoni, a chicagói és a Los Angeles-i filmakadémia is ugyanígy szavazott.
Heath Ledger 28 éves volt - halála mélyen megrázta a hollywoodi filmvilágot.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!