Szombat esti láz: megvannak a párok!
A múlt héten kiderült, kik azok a hírességek, akik idén ősszel
hétről-hétre elvarázsolnak majd minket tánctudásukkal,
koreográfiáikkal. Azt azonban eddig nem lehetett tudni,
kik azok a
profi partnerek, akik segítségével a sztárok a parkett ördögeivé
válhatnak.
Most már biztossá vált, hogy Rózsa György leányával, a balettintézetet végzett, 25 éves Csillával táncol.
A legendás műsorvezető a Blikknek elmondta, először nemet mondott az RTL Klub felkérésére, éltes korára és egészségügyi gondjaira, többek közt porckorongsérvére hivatozva. A kereskedelmi csatorna azonban nem adta fel, és amikor azzal hívták fel, hogy a partnere a gyönyörű szép balerina, Csilla lenne, rögtön elővette fekete lakkcipőjét, és elkezdte fényesítgetni azt.

"Amikor elvesztettem a feleségemet, a lányom az édesanyját, mindketten összetörtünk" - emlékezett vissza élete legnehezebb időszakára Rózsa György. "Nagyon rossz időszak volt mindkettőnk életében, eltávolodtunk egymástól, nem tudtunk egymással mit kezdeni.
Bevallom őszintén, nem voltam a legjobb apa. Aztán amikor a balettintézet után ő elszerződött Düsseldorfba, még távolabb kerültünk egymástól, volt hogy veszekedtünk. Így amikor elmondták, hogy a lányom igent mondott, ő, aki eddig sosem akart velem együtt szerepelni, nagyon megörültem.
Úgy érzem, ez a nagy lehetőség, hogy újra szoros legyen közöttünk a kapocs. Szerintem ő egyébként azért vállalta el, mert tudta, ez mekkora ajándék nekem."

Csilla és a képernyős a héten kezdte meg a próbákat, egyikőjük sincs könnyű helyzetben, hiszen Csilla balerina, nem versenytáncos, a kvízmester pedig nem a táncparkett ördöge. Ennek ellenére mindketten bíznak a győzelemben, ha nem így tennének, nem is vágnának bele ebbe a kalandba" - mesélte Rózsa György, majd hozzátette: "Az első próba ötödik perce után kértem fél óra szünetet, de bízom benne, hogy belejövök, és nemcsak lányom szeretetét, hanem a közönség bizalmát is megszerzem..."
Íme a táncpartnerek:
Nézd meg képgalériánkat is!
(Forrás: RTL sajtóklub / Blikk)

Rózsa György partnere nem más, mint lánya, a
balett-táncos Csilla.
Südi Iringó, aki már két szériában is részt vett, idén Stohl Andrást viszi táncba.
Angyal András eddig két Barátok közt szereplő hölgyet forgatott meg (Ábrahám Editet és Farkasházi Rékát), most kiderül, hogyan boldogulnak Udvaros Dorottyával.
Katus Attila partnere a műsorban egy új táncosnő, Molnár Andrea lesz, aki a latin táncok mestere.
Gáspár Bea Cseh Szakál Tiborral az oldalán indul a végső győzelemért, míg Kiss Ramónát az a Markó Robi vezeti majd, aki az előző Szombat esti lázban Kovács Ágival táncolt.
Dammak Jázmin partnere ezúttal Kovács Zoltán lesz, akit felesége, Keleti Andrea minden bizonnyal ellát majd néhány jótanáccsal a műsor indulása előtt.
Csányi Sándor táncostársa pedig Práger Kitty lesz, aki Gönczi Gáborral táncolt már a showban.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Táncolni ő is ráér ,a gyereknevelést meg a háztartás vezetést meg majd megoldja más helyette.Ő is arra való ,mint a többi m.o -élő kis ribanc ,hogy csak magát ,meg a mű melleit mutogatja !
SZÓLJ HOZZÁ!