Színészből mixer lett Hári Richárd!
2009. 11. 20. 12:21
Küldés ismerõsnek
"Kertész Botond" mindenbe belevág: színészkedik, sportol, zenél - és most mixerkedik egy kicsit
A Barátok közt egykori sztárját, Hári Richárdot Kálloy Molnár Péter cd-jének debütálásán sikerült lencse-, és mikrofonvégre kapnia az internetes sztártévé stábjának.
A fiút Botondként ismerhette meg az ország, de azóta már újra Ricsinek szólítják: a sorozat után most mixerként dolgozik egy budapesti szórakozóhelyen.
A Tabu Tv megtudta: a sorozat Kertész Botondját rokoni szálak fűzik Kálloy Molnár Péterhez. A fiú színész nagybátyját példaképének tartja, közös tulajdonságuk pedig az, hogy mindketten szeretnek "szerteágazóan mindenbe belekezdeni".
"Sok mindenbe belekezdek, aztán abbahagyom, például sokat sportoltam régen is, thai boksztól kezdve a break táncig. Most épp a falmászás a favorit, illetve a sziklamászás. Ilyen a zenei részem is. Egy cd-m már megvan, amit szeretnék kiadatni. Elkezdtem gitározni is, autodidakta módon tanulom internetről, ez az egyik nagy szenvedélyem" - mesélte Hári Richárd.

Amikor a színész-mixer sorozatbeli énje Kanadában járt, Ricsi a való életben is Amerikában járt. "Egy hónapos körutat csináltam, voltam New Yorkban, Miamiban, Jerseyben, Atlantic cityben."
A rendezvényre egy nagyon dekoratív hölggyel érkezett, aki már 2 esztendeje életének párja. Szerinte az ismertséggel tudni kell együtt élni, ezt mára már barátnője is megszokta, így a hölgyek rajongása nem okoz problémát, bár mindkettőjükben van egy kis adag egészséges féltékenység.
"Ha valahova megyünk, akkor megnéznek engem is, aztán megnézik őt is, ezt tudni kell kezelni. Ő is próbál az én szakmámban érvényesülni, már szerepelt is egy filmben, bontogatja a szárnyait. Én most kicsit más vizekre szeretnék evezni, tervben van egy külföldi út is. Emellett mixerkedek is, ezzel szeretnék egy új színt hozni Magyarországra" - mesélte a Barátok Közt Botondja.
Ez utóbbi kijelentését magyarázva Ricsi elmondta, hogy szerinte nem ismerik eléggé a bár tender kultúrát itthon, és azt szeretné, ha ez fejlődne.
A sorozathős egyébként nem szeret előre tervezni, úgy van vele, hogy amilyen lehetőségeket az élet ad, azt ki kell használni úgy, hogy az mindenkinek jó legyen.
(Forrás: Tabu Tv)
Nézd meg videón is!

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!