Szerény szépség!!!
2003. 09. 16. 00:00
Küldés ismerõsnek
19 éves magyar lány kapta a Miss Európa címet és a vele járó koronát ...

Magántanulóként fejezi be a középiskolát a 19 éves Miss Európa. Laky Zsuzsára azonban régi iskolájában is csak jót tudtak mondani. - Kedves, szerény egyéniség. Amíg hozzánk járt, aktívan részt vett az iskolai sportprogramokban. A gálamûsorokban is állandó szereplõ volt - emlékszik vissza Zsuzsára Cseke Zoltán, a nagykanizsai kereskedelmi szakközépiskola igazgatója. - Amikor 2000-ben megnyerte a Zala Szépe díjat, akkor sem változott meg, ugyanolyan közvetlen maradt, mint elõtte. Külön szerencse, hogy ehhez a rendkívüli természethez még szépség is társult - tette hozzá az igazgató.
Zsuzsát, amióta királynõvé választották, szétszedi a sajtó. Egyik interjúról a másikra siet. Sokan az utcán is felismerik, megállítják. Vasárnap Párizsba repült Fásy Ádám, a lány menedzsere is, akit a Miss Európa szervezõi rendeltek ki. A vezetõk most éppen a királynõ jövõjérõl tárgyalnak. Európában ugyanis az a szokás, hogy a legszebbnek választott lány meghatározott tarifáért állhat szóba bárkivel is. Egyperces tévéinterjúért például 1000 eurót, egy címlapfotóért pedig 250 ezer forintot kérhet. A Miss Európa címmel járó, gyémántokkal díszített koronán kívül kapott 100 ezer eurót, azaz 25 millió forintot Zsuzsa még nem tudja, mire fogja költeni.
Mint megtudtuk, nem igazak azok a sajtóértesülések, miszerint szüleinek adná a pénzt. A hirtelen jött népszerûségben a lánynak még nem volt ideje ezen gondolkozni, így egyelõre a jövõ titka, hogy hova kerül a nyeremény. Lapunk olvasóinak ízlését dicséri, hogy korábban a Színes Mai Lap szépévé választották Laky Zsuzsát.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!