Szakított Kapócs Zsóka és Kamarás Iván
Kamarás Iván elköltözött Kapócs Zsókától
Nem zörög a haraszt, ha nem fújja... mondják némileg közhelyesen, de a mondás igaznak bizonyult Kapócs Zsóka és Kamarás Iván esetében is.
Az egykori szépségkirálynő és a színész 5 éve alkotnak, alkottak egy párt, de a napokban felreppent a pletyka, miszerint véget ért a szerelmük.
A Blikk nyomozásba kezdett, és kiderítette, hogy a pár valóban búcsút intett egymásnak nemrég, de most újra kapcsolatuk helyrehozásán fáradoznak. A színházi berkekből származó információk szerint Kamarás a néhány héttel ezelőtti szakítás után kénytelen volt összeszedni sátorfáját, el kellett költöznie az énekes-színésznő lakásából.

A párhoz közel állók szerint kapcsolatuk szimplán kihűlt. Nem volt szó félrelépésről, egyszerűen csak elfáradtak, eltűnt a nagy lángolás. Aztán a rövid ideig tartó szünet alatt rájöttek, hogy egy ötéves kapcsolatot nem lehet egyszerűen kidobni az ablakon (nem beszélve a Zsóka ujján díszelgő eljegyzési gyűrűről), és adtak maguknak még egy esélyt.
Az újrakezdéshez pedig nem akármilyen helyszínt választottak: úgy döntöttek, egy egyiptomi vakáció jó alkalom lesz, hogy megint közel kerüljenek egymáshoz. A pár a napokban érkezett haza, de a pletykákkal kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoznak.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!