Hab ID Regisztráció OpenID

Susan Boyle üzent Szíj Melindának!

2010. 12. 27. 07:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A Megasztár "esetlen díváját" meghatotta a "skót aggszűz" üzenete

Szíj Melinda el sem akarta hinni, hogy üzent neki Susan Boyle, akihez első perctől kezdve hasonlította őt a hazai közönség. A Borsnak nyilatkozó skót énekesnő tehetségesnek nevezte Melindát, és azt kívánta neki: ő is teljesítse be álmait.

Susan Boyle a Britain's Got Talent tehetségkutató műsor harmadik szériájában tűnt fel. A korosodó, rosszul öltözött szociális munkástól senki nem várt semmi rendkívülit - egészen addig, amíg nem kezdett el énekelni. A közönség az első perctől kezdve a szárnyaira vette, produkcióit felállva éljenezték, és egészen a fináléig repítették.

Valahogy úgy, mint idehaza Szíj Melinda esetében. Közös bennük az is, hogy mindketten kibérelték az újságok címlapjait, és mindketten rosszul voltak a hirtelen jött, de nagyon is vágyott sikertől.

 

 

susan boyle

 


A Bors a valóságban is összehozta őket. Két héttel ezelőtt elküldték Boyle-nak Melinda két megasztáros produkcióját, a Tell Him és a Moon River című angol nyelvű dalok videóját. A kapcsolatfelvételben a Sony lemezkiadó segített. A válasz éppen karácsonykor érkezett meg.

"Nyilvánvalóan egy nagyon tehetséges hölgyről van szó! Azt kívánom neki, hogy legyen nagyon sikeres és remélem, az ő álmai is beteljesülnek!" - reagált a videók láttán Susan Boyle.

Szíj Melinda az ünnep második napján értesült a bulvárlap akciójáról. Először el sem akarta hinni, hogy a világhírű énekesnő megnézte a produkcióit és elismeréssel szólt róla.

"Melinda nem nagyon ismeri Susan Boyle dalait, de pont a napokban olvasta az interneten, hogy új lemeze jelent meg és az azonnal a slágerlisták élére ugrott. Nagyon meghatódott, szinte el sem hitte, ez igazán szép karácsonyi ajándék! Aztán azt ecsetelte, ő nem méltó arra, hogy összehasonlítsák Susannal. Szerinte a brit nő teljesen más technikával énekel, amit képtelen lenne megtanulni" - mondta Melinda egyik családtagja az újságnak.

Rajongói csak reménykedhetnek abban, hogy a legizgalmasabb divatkreációkban is esetlenül lépdelő, traktoralkatrészekkel üzletelő győri ügyintéző megfogadja Susan Boyle tanácsát, és nem hagy fel az énekléssel, ahogyan azt tervezi...

 

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

főnix 2011-02-09 00:25:06
Bocsánat Anonymous ! Elfeledtem a felhasználói nevem beirni !
Újraküldöm !

Kedves "gezahorgasz" ezt a verset neked meg a hasonlóan gondolkodoknak küldöm ERDÉLYBŐL! Teszem ezt még akkór is, ha történetesen ÉN is a Melindának szurkolok !) Vajon tudod hol fekszik Erdély ? Mit tudsz egyáltalán a mai Magyarórszág határain kivül rekedt magyarokról,akik nem önszántukból lettek Román,Szerb,Ukrán vagy Szlovák állampolgárok ???? .....

Kérvény.


Alulírott magyar állampolgárságot kérek.


Nem vagyok szerb, román sem német,

Itt Erdély szívében, Kolozsváron élek
Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek.
Valamikor régen, amikor születtem
Magyarország volt a szülőhazám nékem.
Mások döntötték el hovatartozásom
Egy Párizs melletti béketárgyaláson.
Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek,
Kik a magyar földön piócaként éltek,
S amikor legutóbb csatát vesztettünk
Áruló férgekként fordultak ellenünk !
Így került szép hazám tolvajok kezébe,
Az árulóknak ez lett búsás fizetése !!
Szeretnének minket ma is kiírtani !
Mert az ellopott javakat vissza kéne adni !
Remélem és hiszem, fordul majd a világ !?
Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág !
Nem lehet, hogy a Sors mindig verjen minket,
S állandóan nyaljuk vérző sebeinket !
Százszor megfizettük a reánk rótt adót,
Amit a balsors vállainkra rakott !
Nem voltunk nem leszünk szolganemzet soha!
Eljött az idő végre: mostan vagy soha !
Mély álomból lassan felébred a nemzet,
Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek !
Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ

Hogy kinek jár a tövis kinek a virág !?

Vár reánk a szép, nagy, közös Európa;
Határait védjük évszázadok óta !
Nyugodtan élhettek benne a nemzetek;
Megvédték őket vitéz magyar kezek !
Te szép Erdélyország, mikor leszel szabad?
El kéne már űzni a kakukkmadarakat !!!
Te aki egykor sasok fészke voltál
Ily szomorú sorsra miért is jutottál ?
Te vagy a magyarok igazi bölcs~oje,
A magyar nemzetnek voltál megmentője !
Elkerült minket a török veszedelem,
Itt mindig magyar volt minden fejedelem !
Nem kedvezett nekünk a huszadik század,
Elorozták tőllünk gyönyörű hazánkat !
Egy kakukknemzetség sunyi, lusta népe
Árulásért kapta hazámat cserébe !!
Lett is üldözése itt a magyar szónak,
Sokan letagadták, hogy magyarok voltak.
Mások meg elmentek új hazát keresni,
Idegen hazában sorsunkat síratni.
Én aki maradtam nagyon szépen kérem !
Magyar állampolgárságom adják vissza nékem !
Ígérem az leszek aki eddig voltam,
Én magyar maradok - itt az ősi honban !!
Anonymous 2011-02-09 00:20:45
Kedves "gezahorgasz" ezt a verset neked meg a hasonlóan gondolkodoknak küldöm ERDÉLYBŐL! Teszem ezt még akkór is, ha történetesen ÉN is a Melindának szurkolok !) Vajon tudod hol fekszik Erdély ? Mit tudsz egyáltalán a mai Magyarórszág határain kivül rekedt magyarokról,akik nem önszántukból lettek Román,Szerb,Ukrán vagy Szlovák állampolgárok ???? .....

Kérvény.


Alulírott magyar állampolgárságot kérek.


Nem vagyok szerb, román sem német,

Itt Erdély szívében, Kolozsváron élek
Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek.
Valamikor régen, amikor születtem
Magyarország volt a szülőhazám nékem.
Mások döntötték el hovatartozásom
Egy Párizs melletti béketárgyaláson.
Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek,
Kik a magyar földön piócaként éltek,
S amikor legutóbb csatát vesztettünk
Áruló férgekként fordultak ellenünk !
Így került szép hazám tolvajok kezébe,
Az árulóknak ez lett búsás fizetése !!
Szeretnének minket ma is kiírtani !
Mert az ellopott javakat vissza kéne adni !
Remélem és hiszem, fordul majd a világ !?
Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág !
Nem lehet, hogy a Sors mindig verjen minket,
S állandóan nyaljuk vérző sebeinket !
Százszor megfizettük a reánk rótt adót,
Amit a balsors vállainkra rakott !
Nem voltunk nem leszünk szolganemzet soha!
Eljött az idő végre: mostan vagy soha !
Mély álomból lassan felébred a nemzet,
Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek !
Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ

Hogy kinek jár a tövis kinek a virág !?

Vár reánk a szép, nagy, közös Európa;
Határait védjük évszázadok óta !
Nyugodtan élhettek benne a nemzetek;
Megvédték őket vitéz magyar kezek !
Te szép Erdélyország, mikor leszel szabad?
El kéne már űzni a kakukkmadarakat !!!
Te aki egykor sasok fészke voltál
Ily szomorú sorsra miért is jutottál ?
Te vagy a magyarok igazi bölcs~oje,
A magyar nemzetnek voltál megmentője !
Elkerült minket a török veszedelem,
Itt mindig magyar volt minden fejedelem !
Nem kedvezett nekünk a huszadik század,
Elorozták tőllünk gyönyörű hazánkat !
Egy kakukknemzetség sunyi, lusta népe
Árulásért kapta hazámat cserébe !!
Lett is üldözése itt a magyar szónak,
Sokan letagadták, hogy magyarok voltak.
Mások meg elmentek új hazát keresni,
Idegen hazában sorsunkat síratni.
Én aki maradtam nagyon szépen kérem !
Magyar állampolgárságom adják vissza nékem !
Ígérem az leszek aki eddig voltam,
Én magyar maradok - itt az ősi honban !!
joco 2011-01-01 20:54:47
gezahorgasz 2010-12-29 23:32:45
KÖTELES VAGY ÉNEKELNI MERT A JÓISTEN MEGÁLDOTT EZZEL A HANGGAL NEM TARTHATOD MEG MAGADNAK MERT A MI URUNK MEGBÜNTET.ÉNEKELJ NEKED EZ A SORSOD AKINEK MEG NEM TETSZIK AZ HALLGASSA A ROMÁN ROMA MEG SZLOVÁK GÖRCSÖKET. MAGYARNAK MAGYAR HANG KEL ÉS ILYEN GYÖNYÖRŰ. TE VAGY A MI KIS SZOLID EGYSZERŰ PACSIRTÁNK. VÁRJUK A CD-T A VIDEOKLIPPET ÉS A KONCERTEKET. PUSZI
Te kedves !Azok a külföldi énekesek nem magyarok voltak talán akik Szlovákiábol, vagy Romániábol érkeztek Te nemzetgyűlölő !?
Anonymous 2010-12-31 15:51:08
kossuth lajos meg azt üzente, elfogyott a regimentje
gábor 2010-12-31 12:10:27
mennyi pöccs van itt komolyan.mutasd meg te mit tudsz,ne mással dicsekedj.igenis jó hangja van melindának.
Anonymous 2010-12-30 19:33:07
gezahorgasz, te inkább egy magyar nyelvtankönyvet várjál!
gezahorgasz 2010-12-29 23:32:45
KÖTELES VAGY ÉNEKELNI MERT A JÓISTEN MEGÁLDOTT EZZEL A HANGGAL NEM TARTHATOD MEG MAGADNAK MERT A MI URUNK MEGBÜNTET.ÉNEKELJ NEKED EZ A SORSOD AKINEK MEG NEM TETSZIK AZ HALLGASSA A ROMÁN ROMA MEG SZLOVÁK GÖRCSÖKET. MAGYARNAK MAGYAR HANG KEL ÉS ILYEN GYÖNYÖRŰ. TE VAGY A MI KIS SZOLID EGYSZERŰ PACSIRTÁNK. VÁRJUK A CD-T A VIDEOKLIPPET ÉS A KONCERTEKET. PUSZI
eva 2010-12-29 21:12:26
Melinda, Te maradtal az igazi legnagyobb tehetseg ezen a megasztaron!! ezt te is tudod. Ne hagyd magad elveszni a ronda irigy megjegyzesektol... Sokkal tobbre vagy kepes!! Mutasd meg mindenkinek, Te az igazi Szij Mlinda vagy, nem Susan Boyle massa. Szuper gyonyoru hangod van, mind senki masnak!!! Sokan szeretunk es szeretnenk hallani soksor meg gyonyoru hangod. kerunk szepen csinaljal sajat lemezt ez az bisztos platina lemez lesz!!!! SOK SIKERT!!!
eva.
nana 2010-12-29 06:16:17
Kedves Melinda! Gratulálunk a sikeres szereplésedért! Csodálatos előadásoddal kellemes perceket okoztál. Egyöntetű véleményünk: szinte Audrey Hepburn-t láttuk személyedben!
Ne hallgass a rosszindulatú irásokra, Te már igy is sztár vagy! Ne hagyd abba.
Sok sikert!
Anonymous 2010-12-28 18:03:12
Eszter Te talán szépségkirálynő vagy?ha olyan okos vagy miért nem jelentkeztél te vagy egy nyomoronc, nő létedre aki embertársára ilyent ir,még lehetsz akkor ne feledd el,hogy szoltál le embereket,szánalmas vagy magyar embert ezért utálják mindenhol mert kötekedik,mocskolodik
gondolkodo 2010-12-28 18:00:15
jó estét!vivi,ne a Merlindát szid,hanem magadat,mert annyi eszed van mint tyuknak felesleg,ha 300 ft os smsre telik többször is akkor ne sirjál,miért a gyerekeid elöl vetted el azt a pénzt?én soha nem szavazok ilyen emelt áras smsel,mert abol a pénzből kaját vagy gyümölcsöt veszek a gyerekeimnek,gondolkodjatok el,hogy itt sirtok közben drága smskre telik
EszterM 2010-12-28 11:52:16
Ez a szij melinda egy nyomoronc...olyan,"bocs,hogy elek"..menjen a fenebe...a kutya se uzent neki..merthogy mit is mondhatott volna ennek..S.Boyl?
Tejfölös Kannalakó 2010-12-28 08:02:25
A hideg futkos a hátamon ettől a nőtől.
asciimo 2010-12-28 05:19:14
Vivi,

már bocs, de ha neked annyi eszed van, hogy sms-re költöd a pénzedet ahelyett, hogy a gyerekeidnek vennél gyümölcsöt akkor lehet, hogy neked kéne elgondolkoznod valami teljesen másról...
vivi 2010-12-27 21:06:01
Melinda - TE ELVEZED, HOGY ITT KONYOROGNEK, RIMANKODNAK AZ EMBEREK? Ne kerezsd mar magad! Mond mar, hogy " igen lemezeket fogok kiadni!!" Mert kell idetlenkedni felnott , 2 gyermekes nonek? Igy mutatnal peldat!!!
Kulonben NEKUNK SZAVAZOKNAK IS TARTOZOL !!!!!!!!! AZ SMS PENZEN AMIT RAD PAZAROLTUNK, VEHETTEM VOLNA A GYEREKEIMNEK GYUMOLCSOT!!!!!
Es meg te beszelsz SZERENYSEGROL???
GONDOLKOZZ EL !!!!!!!!!!
... 2010-12-27 20:51:35
nagyon kár h feléptél mert szörnyü voltál bocs szij
Mária Magdolnának 2010-12-27 19:32:26
Örömet nem okozunk, hanem örömet szerzünk.SZERZÜNK!!!!!
Okozni bajt, kellemetlenséget lehet.
Anonymous 2010-12-27 17:39:40
nektek, akik szeretitek
ja
én megmaradok Kiri Te Kanawa, Celia Cruz és társaik hangjánál
na azok tényleg énekesnők
katt 2010-12-27 10:59:08
Melinda énekelj! Nem kell a sok duma, magyarázat, elemezgetés:ők abból élnek, de Te csak énekelj! Nekünk, akik szeretünk Téged.
heki 2010-12-27 10:38:05
Igy van kedves Melinda, enekelj ez amit varunk toled.Biztosak vagyunk benne, hogy sikered lesz. Nem szamit mi tortent te csak menj tovabb es vagyaid beteljesulnek. Sok sikert hozza. Isten aldasa kiserjen.
Mária Magdolna 2010-12-27 10:19:38
Melinda!!

Az Istenért..... ne hagyd abba az éneklést! Már csak azért sem, mert gyönyörű a hangod és sok-sok embernek örömet okozol vele, s ebben a .... világban ez mindenki lelkének jót tenne.
Legalább próbáld meg az emberek lelkébe vissza varázsolni a szeretetet.
Egy ilyen hanggal, egy ilyen lelki beállítottsággal felelőtlenség lenne eltünni.(csak a pozitív jeleket vedd figyelembe)

Nagyon sok sikert kívánok Neked, amit boldogsággal élj meg!!!!!!

Magdi

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?

Radics Gigi
Szakos Andi
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!