Stohl ügyvédjére váltott a kétségbeesett Damu
A szexuális bűnténnyel vádolt sorozatsztár színészkollégája példáján felbuzdulva felkérte dr. Ruttner Györgyöt, hogy képviselje az érdekeit a másodrendű perben. Ő maga továbbra is kitart ártatlansága mellett - és továbbra is retteg a börtöntől.
Stohl András büntetését alaposan enyhítette a másodfokú bíróság, nem kis részben ügyvédjének, dr. Ruttner Györgynek köszönhetően. Minden bizonnyal ugyanezt a fordulatot reméli Damu Roland is, mert felkérte a belvárosi sztárügyvédet, hogy képviselje a másodfokú tárgyaláson.
A nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és súlyos testi sértés miatt elsőfokon hat év börtönt kapott színész csak az ítélethirdetés után döbbent rá: valóban börtönbe kerülhet.

"Továbbra is bízom az ügyvéd úrban" - mondta kedden korábbi ügyvédjértől Damu a Frizbi felvételén, de szerdára valamelyest megcsappanhatott az első fokon őt képviselő dr. Mohácsi Ferenc iránti bizalma. Nem biztos azonban, hogy minden adásba kerül, amit Damu elmondott, ugyanis dr. Ruttner előzetesen látni akarja az interjút, és csak akkor járul hozzá a közléséhez, ha az megfelel ügyfele érdekének.
"A hír igaz" - erősítette meg a Bors értesüléseit dr. Ruttner György, aki épp a periratokat tanulmányozta. Kérdés, hogy az anyagilag padlóra került színész miből fizeti majd ki a sztárügyvédet, az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy másodfokon minden vád alól felmentik.
Damu ismételt hattyúhalálát a Frizbiben Hajdú Péter együttérző arcával a hétvégén láthatják a nézők.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Félelmetesek, őrültek!
Ne veszed észre, hogy ezek a celebek semmiért nem akarnak felelősséget vállalni?
Legyen az rokkant kártyás csalás liptóitól, vagy stohl-féle ámokfutás vagy a nőveréses erőszaktétel.
EZEK AZ EMBEREK ANTISZOCIÁLISAK!
http://www.blikk.hu/blikk_statikus/20070912/damu_roland_megverte_a_kolleganojet/
TETSZIK?
SZÓLJ HOZZÁ!