Stohl: Hiányzik a fegyverem!
...akit a rendõrök orrvadászat és egy vaddisznó ellopásának gyanújával állítottak elõ.
StohlA népszerû színmûvészt megviseli, hogy ügye ilyen hosszan húzódik, és amíg a bírósági herce-hurca véget nem ér, addig nem kapja vissza vadászengedélyét, és nem hódolhat kedvenc hobbijának Stohl Andrást februárban állította elõ a rendõrség, ügye azonban még csak most került az ügyészség elé.
Mint ismeretes, a népszerû színész-mûsorvezetõt azért állították elõ, mert autójából olyan elejtett vadak kerültek elõ, amelyek nem voltak szabályszerûen dokumentálva. Ez alapján a színészt orrvadászattal és lopással is vádolhatják.
– Az elõírt nyomozati cselekményeket elvégeztük, vagyis véget értek a kihallgatások, és a szakértõi vélemények is elkészültek már – tájékoztatta lapunkat Bíró Gábor hadnagy, a somogy megyei rendõrség sajtószóvivõje.
– Az eset az ügyészség elé került, az õ állásfoglalásukra várunk. A Nemzeti Színház színészét megviselte a hosszúra nyúlt ügy, hiszen amíg a vizsgálat tart, nem vadászhat. Azt, hogy lesz-e vádemelés, még nem lehet tudni, a színész mindenesetre bizakodó, és örül annak, hogy a rendõrség nem indítványozott rögtön vádemelést.
- Hiányzik az életembõl a vadászat, február másodika óta elvették az engedélyemet, és nem tehettem semmit – kezdte Stohl András.
– Azt gondolom, hogy belátják, nincs bizonyíték ellenem, mivel semmit sem csináltam. Remélem, most már nagyon sürgõsen visszakapom a papírjaimat, mert már nagyon szeretnék vadászni, hiányzik a fegyverem és a barátaim is.





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!