Stohl: Büdös féreg voltam...
A színészt leginkább az nyomasztja, mi lesz családjával, ha börtönbe kerül
Stohl Andrásnak elkezdődött a visszaszámlálás. Két hét múlva kiderül,
miként alakul élete a következő két évben. A tavaly májusban ittasan és
drogosan közúti balesetet okozó színész június 21-én áll ügyével a
másodfokú bíróság elé. A tét az, hogy lesz-e börtönrock vagy sem. Addig
viszont szorgosan tartja prevenciós előadásait a diákoknak.
Tegnap körútjának újabb állomásán, a sátoraljaújhelyi
sportcsarnokban közel háromszáz középiskolásnak beszélt a drog és az
alkohol káros hatásairól. A diákok ez alkalommal is itták a szavait.
"Nem vagyok sem
drogos, sem alkoholista, de egy büdös féreg voltam" - mondta a
gyerekeknek a vezeklő Stohl a tettéről, és arra is kitért, hogy mindez milyen
hatással van a családjára.
"A középső lányom, Rebeka, nagyon érzékeny. (...) Nem tudom, hogy fogja elviselni, ha börtönbe
megyek. Amikor kiderült, hogy első fokon két év négy hónap letöltendő
börtönbüntetést kaptam, együtt sírtunk mindannyian, de én igyekeztem
tartani a lelket a családban, mondván, várjuk azért ki a végét."

Stohl az előadás után a Borsnak azt mondta, bár
tisztában van azzal, hogy már csak két hét van hátra a ítélethozatalig,
igyekszik társadalmi munkájával foglalkozni: minél több gyerekhez jusson
el üzenete a bódítószerek káros hatásairól.
"Természetesen bízom abban, hogy a másodfokú ítélet enyhébb lesz, de a
munkát addig folytatom, amíg szükség lesz rám. Ha letöltendőt kapok,
akkor is megyek előadásokat tartani. Egyelőre nem foglalkozom azzal, mi
lesz, ha megvalósul a legrosszabb forgatókönyv..."
A színész ügyvédjét is váratlanul érte,
hogy még a nyár előtt eldőlhet, enyhítenek-e védence elsőfokú ítéletén.
"A hasonló ügyekhez képest példátlanul gyorsan, alig két és fél
hónappal a március 31-i elsőfokú ítélet után, június 21-ére tűzték ki a
másodfokú tárgyalást" - mondta a Borsnak dr. Ruttner György.
"Egyébként
én örülök ennek, mert ebben az ügyben sok az érintett - a párja, a
gyermekei, a sérültek -, akik miatt fontos, hogy mielőbb pont kerüljön
az ügy végére" - magyarázta az ügyvéd, aki hiszi, hogy Stohl Andrásnak
lesz alkalma folytatni előadássorozatát. "Június végére és júliusra is számos lekötött időpontunk van, őszintén
remélem, hogy eleget tud majd tenni ezeknek a felkéréseknek."
"Szinte mindennap vagyok valahol, Erdély, Győr,
Sopron, Sátoraljaújhely. Csinálom és csinálni szeretném továbbra is.
Fogalmam sincs, milyen ítélet születhet június 21-én, a feladataimra
koncentrálok" - mondta Stohl.
Bár a ValóVilág műsorvezetését már nem vitte végig az RTL Klubon,
egészen május végéig színházban játszott, és előadássorozata mellett azt
tervezi, könyvet ír életéről.
(Forrás: Bors, RTL Klub, Blikk)





KOMMENTEK:
Alföldi keményen visszautasította Stohlt
Mikor ittál utoljára? Tegnap. Két sört. És ma is fogok - hangzott el Stohl Andrástól tegnap Kecskeméten. Azt mondta, abban bízik, hogy június 21-én a másodfokú bíróság enyhíteni fog az első fokú büntetésén. Ebből a célból roadshow-szerűen körbejárja az országot és fiataloknak tart előadást a droghasználat káros következményeiről saját magát elrettentő példaként bemutatva - írja a baon.hu.
Császár Előd elsősorban az anyjának köszönheti, hogy kimosták.
Magas beosztású BM-es anyuka intézte,jó kommunista kapcsolatokkal.
Penzbirsag oszt kesz, igy lesz.
ERRE TALÁN ELŐBB KELLETT VOLNA GONDOLNIA!
NE FELEDKEZZÜNK MEG ARRÓL, HOGY VISSZAESŐ!!!
TEHÁT NEM AZ ELSŐ BALLÉPÉSE, NEM TANULT BELŐLE, AKKOR MOST MIT AKAR?
TALÁN EGY BARACKOT A FEJÉRE---EZZEL ELINTÉZNÉ?
Átlátszó az egész amit csinál !
Kapjon büntetést !Mint ha hétköznapi ember lenne!
Meggyőződésem, hogy ha nem okozta volna azt a balesetet és nem félne rettentően a börtöntől, akkor önmagától sosem jutna eszébe előadássorozatot tartani nagy lelkiismeretesen, hogy "...a marihónalja rossz dolog, ééérteeem?".
Szóval ez a "turnésdi" most szerintem kizárólag amolyan reklámfogás, hogy lám-lám, Buci már a sitt előtt rájött, mit tett. Hát szerintem meg nem kell ez, majd odabenn a hűvösön elmélkedhet, bánkódhat.
Mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok érintett a konkrét ügyben, csak utálom már, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország, ha máshogy nem, hát a "celebeink" tekintetében.
Hibázott, méghozzá nagyot. Majd a börtönben megjavul. Elvégre arra találták ki ezt az intézményt... vagy nem?
EZ NEM MÉRVADÓ, HOGY AKKOR ŐT IS MENTSÜK FEL, MERT MÁSOK IS.....
EZT AZ OSTOBA HASONLÍTGATÁST EL KELLENE FELEJTENI, AZONKÍVÜL, HOGY NEM IS ÉLETSZERŰ.
AKKOR MINDENKI BŰNTETTÉT A MÁSIKHOZ KELLENE VISZONYÍTANI ÉS FELMENTENI MINDENKIT, MERT MINDENINÉL VAN VALAKI, AKI BŰNÖSEBB.
De carba hozta magát! Most aztán mosakodhat, de legalább ne lenne ennyire érzelgős, könnyebben túl lenne rajta,a büntetés sem tart örökké, semmi nem tart örökké! Kedves stol! Jó ember vagy, de utána, közben még jobb ember lesz belőled!
SZÓLJ HOZZÁ!