Stohl András: Szörnyeteggé váltam!
Missziót teljesít vezeklésként Stohl András: középiskolásokkal ismerteti a drog és az alkohol veszélyeit. A diákok nem kímélték kérdéseikkel, a színész bűntudata és őszintesége azonban lebilincselte hallgatóságát - jóllehet egy-két berúgást még engedélyez magának.
Összesúgtak a ceglédi Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola diákjai, amikor a színész ügyvédjével, dr. Ruttner Györggyel megérkezett, hogy megtartsa első drog- és alkoholellenes előadását. A Bors és a Blikk beszámolója szerint a tanulók eleinte csendben hallgatták a színészt, aki láthatóan zavarban volt az új szerepkörben, ám ahogy telt az idő, egyre oldottabban beszélt az elmúlt időszakról.
"Eddig csak magammal szórakoztam és a saját életemet kockáztattam. Ennek a balesetnek azonban van egy súlyos sérültje, Pali bácsi, és veszélybe sodortam másokat is. Súlyos hibát követtem el" - mondta bűnbánóan.
"Miért nem a tettem előtt gondoltam a családra és a gyerekeimre? Mert az
alkohol és az alkalmilag fogyasztott drog szörnnyé képes változtatni az
embert, olyan mintha egyszerre két Stohl élne egy testben."
A színész részletesen beszélt szenvedélybetegségeiről, de elmondása szerint a drog nem tartozik ezek közé. "Huszonöt évesen szoktam rá a cigire a főiskolán. Eddig csak egyetlen hónapra sikerült letennem, és azóta is napi egy dobozzal szívok el. Az alkohol alattomos. (...) A kokain nálam nem okozott függőséget, de tény, hogy időnként szívtam
egy-egy csíkot. Az alkohol viszont régóta probléma volt. 2002-es
balesetem után kómába kerültem. Magamhoz térve édesanyám első mondata ez
volt: Kisfiam, miért kell minden este rettegve lefeküdnöm miattad?

A pszichiáterem szerint az ilyenfajta ivók, mint én, megpróbálnak szabadulni abból a kötöttségből, amelyben élnek. A kábítószerrel nincs ilyesfajta problémám. Én is szívtam füves cigarettát, sok mindent kipróbáltam, de nem vagyok kábítószeres. Az alkohol az igazi problémám. (...) Nem az a baj, ha a piától a hányásodban fetrengsz, azt lemoshatod.
Hanem az, hogy mivé változtat. Kétféle részeg van, amelyik agresszív
lesz, és amelyik jópofa bohóc. Az édesapám az előbbi volt, pláne a vége
felé, én az utóbbi. Azért nyúltam az alkoholhoz, mert nyomasztó teherré
vált mindenhol egyszerre megfelelni. A pia kinyitott egy kaput, amin
csak könnyedén be kellett lépni, és azon túl szabad voltam."
Stohl a diákok minden kérdésére válaszolt. Arra, hogy vajon mi lenne számára az a büntetés, amit igazságosnak tart, így felelt: "Ha a családomra gondolok, egyetlen percet sem akarok börtönben tölteni, de féléves fogházat megérdemelnék. (...) Ez nekem nagyon kemény... Az ítélet... A börtön és a fogház között
nagyon nagy a különbség. A börtönben hetente egyszer fürödhetsz,
egyébként lavórban mosakszol. Hat hónapig sehova. Nem tudod, kikkel
kerülsz egy cellába. Nem tudod, mit követtek el kint. Nem tudod, mit
akarnak tőled. Lehet, hogy nem tőled akarják, de végig kell nézned. A
fogház holiday ehhez képest. Engem 2 év 4 hónap börtönre ítéltek" -
mondta.
"Azt mondják, kutyából nem lesz szalonna. Én ezután is nagyon szeretek majd élni. Biztos be fogok még rúgni. Csak azokat a döntéseket kell érettebb fejjel meghoznom, amiket eddig nem tettem meg. Nem ülök be többet az autóba részegen" - jelentette ki határozottan.
Az előadás után Stohlt körbevették az iskolások, fotózkodtak vele, autogramot kértek, egészen elvarázsolta őket a maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádjában első fokon elítélt színész.
A Blikk írása szerint egy anyuka, aki középiskolás fiával együtt hallagatta az előadást, könnyek között köszönte meg Bucinak a beszélgetést. A Vasárnapi Blikknek elmondta: megváltozott a véleménye a művészről. Bár korábban arra gondolt, hogy börtönbe kellene mennie, most úgy véli: Stohl nagyobb szolgálatot tehet a társadalomnak, ha a fiatalokkal foglalkozik. Ezt a színész is így véli.
"A Nemzeti Színház fodrásza azt mondta nekem: talán az egész baleset azért történt, mert ez lesz a te utad, András. Arra vagy kijelölve, hogy másokat kell megóvnod vezeklésként bűnödért. Most az első gyerekekkel való találkozásom után jöttem rá: igaza volt. Új értelmet kapott a szörnyűség, amit elkövettem" - mondta Stohl, aki ezután hetente végzi majd az önkéntes munkát.
(Forrás: Bors, Blikk)





KOMMENTEK:
A mozgássérült parkolókártyát csak akkor szabad használni, ha az autóban utasként vagy vezetőként benne ül az a személy, akinek a nevére szól az igazolvány – áll az ezt szabályozó kormányrendeletben. Ebben az esetben a kártyával megjelölt autóval nemcsak a mozgássérültek számára kijelölt helyen, hanem azon kívül bármely közterületen lévő parkolóhelyen megállhat, méghozzá ingyenesen. Ebben az esetben azonban Liptai egyedül hajtott el a helyszínről.
IGY MÁRT ÉRTHETŐ, HA PIÁSAN,DROGOSAN SZÁGULDOZIK.
Miért vált szörnyeteggé?
Mert AZ !!!
Előadásokat hiteles,becsületes,rendes embereknek kell tartani,nem szenvedélybeteg bűnözőknek!
Ki hiszi el egy szavát is az ilyen cserbenhagyó,visszaeső becstelen szemétnek???!!!
Röhej,most is szerepel....játszik....
Miért nem tünik már el ez a szemét...?!
Ne kövessétek az én példámat, mert ha követitek, akkor egy olyan aljas, szarházi drogos zsidócsicskák lesztek, mint én.
Bizony, az olyan patkány mint én, nem érdemli meg, hogy éljen!
Ezért most az előadásom után a színpad mögött basszátok szét a kibaszott kártékony fejemet egy téglával!
Köszönöm !
SZÓLJ HOZZÁ!