"Spermát adtam Michael Jacksonnak!"
Az egykori gyereksztár, Mark Lester adott spermát Michael Jacksonnak, és feltevése szerint ő a biológiai apja az elhunyt énekes lányának, Parisnak - erről maga a brit színész beszélt a News of the World című lapnak adott, vasárnap megjelent interjúban.
"Spermát adtam Michaelnek, hogy gyereke születhessen, és azt hiszem, Paris az én lányom" - fogalmazott az interjúban az "Oliver!" című musical sztárja, aki Twist Olivér szerepét játszotta az 1968-ban bemutatott moziban. Lester hozzátette: apasági tesztet szeretne, ami kiderítheti, hogy valóban az ő gyereke-e a 11 éves Paris.
Az 51 éves színész szerint Michael Jackson még 1996-ban kért tőle spermát, amire ő igent mondott. "Ajándék volt, nem fizetett érte. Olyasmi volt, amit megtisztelőnek éreztem, hogy megtehetem. Olyan nagyon akart gyereket" - fogalmazott Lester az interjúban. Hozzátette: úgy véli, hogy Jackson akkoriban már kipróbálta a saját spermáját, ám az valamiért nem felelt meg.

Mint mondta, miután megegyeztek abban, hogy Lester "kisegíti" az énekest, 1996 februárjában egy, a londoni Harley Streeten álló klinikán "adta át" a spermát. Nyolc hónappal később Jackson bejelentette, hogy feleségül vette Debbie Rowe ápolónőt, aki újabb három hónap múlva életet adott az énekes első gyerekének, Prince-nek. Paris nagyjából egy évvel később, 1998 áprilisában született.
A négygyerekes Lester szerint Michael Jackson lánya sok hasonlóságot mutat saját, 15 éves lányával Harriettel. "Paris nagyon sápadt és kék a szeme. Az legidősebbet kivéve minden lányom világos bőrű és kékszemű. Sokan mondják, hogy Harriet és Paris mennyire hasonlít egymásra" - mondta Lester az interjúban.
A színész arról is beszélt, hogy amióta Katherine Jackson, a gyerekek nagyanyja kapta meg a felügyeleti jogot, nem léphet kapcsolatba a gyerekekkel, pedig Michael Jackson barátjaként nem csak Paris, hanem az énekes másik két gyerekének, a 12 éves Prince Michaelnek és a 7 éves Prince Michel II-nek is a keresztapja lett.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Nagyon kedveltem Jacksont, a művészt, de nem tudom elfelejteni, mivel váldolták.
SZÓLJ HOZZÁ!