Soma fellökte mellével Gombos Edinát
Soma nem tartja méltó szellemi partnerének Gombos Edinát - a mellével taszította arrébb a szőke műsorvezetőt. Az incidenst egy apró szóváltás előzte meg.
"Nem kell nekem mindenkit szeretni" - véli Soma, aki a FEM3 vadonatúj műsora, az Edina és Joshi vendége volt. Ami a mondat előzményét illeti, Gombos Edina éppen fültanúja volt annak, hogy az egykori Megasztár-zsűritag a háta mögött becsmérelte. A műsorvezető erről a Frizbi felvételén beszélt először.
"Az első műsor első vendége volt, és már a sminkszobában elkezdett szidni engem. Nem vette észre, hogy ott vagyok. Aztán odamentem, és közöltem: helló, én Gombos Edina vagyok, mindent hallottam. Ezek után fordult sarkon úgy, hogy a mellével valósággal fellökött" - mesélte Edina.

Soma közben a Borsnak elmondta: tartja magát ahhoz, amit Edináról gondol. "Azon pöccentem be, hogy csak ott közölték: öt percre hívtak meg, ráadásul egy kis csatornán megy majd a műsor. Ilyeneket nem szoktam elvállalni.
Gombos Edinához meg egyébként se hívjanak be. A nép gyermeke, nem különösebben művelt, nem különösebben briliáns, és a szellemisége sincs azon a szinten, hogy méltó beszélgetőpartnerem legyen. Egyébként semmi baj nincs vele, kedves, aranyos teremtés" - magyarázta Soma.
Gombos Edina alaposan kikelt magából, amikor a bulvárlap szembesítette őt Soma véleményével.
"Kikérem magamnak, hogy Soma felettem ítélkezzen és műveletlennek nevezzen, hiszen nem is ismer! Engem ne minősítsen egy olyan ember, aki arról prédikál, hogy szeressük egymást, fogadjuk el önmagunkat igazi nőként, és közben teljesen ellentmond saját filozófiájának. Soma viselkedése primitív jellemre utal, és mérhetetlenül unintelligens" - nyilatkozta a szőke műsorvezető.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Igyekeztem.
1. a másik embert kevésbé elfogadóbb és
2. a másik felett kevésbé ítélkezőbb?
Egy kaptafa mindkettő ebből a szempontból:)
De hajrá, ha ez nekik így jó... és nekünk is hisz mi meg még reagálunk is rá:)
Sohasem jövedelmezett olyan jól a parlamenti képviselőség, mint mostanában – derül ki az eheti HVG összeállításából. Az élen Gyurcsány Ferenc áll, akit Papcsák Ferenc követ.
Noha évek óta a közpénz-takarékosság az egyik legkelendőbb szlogen a politikai kampányok tervezőinél, 2010 jelentős bevételemelkedést hozott a parlamenti képviselőknél - állítja a HVG.
A toplista élén persze olyanok állnak, akik meg tudták toldani más jövedelemmel a Kossuth térről származó pénzüket. A dobogó legfelső fokát – mint 2009-ben is - Gyurcsány Ferenc (MSZP) foglalja el, akinek tavaly több mint 107 millió forint osztalékot hozott cége, az Altus Zrt., így, hozzácsapva szerénynek mondható politikusi bevételét, több mint havi 9 millió bruttó jövedelme volt a múlt évben.
Egyetlen kihívója akadt, a zuglói polgármester, Papcsák Ferenc (Fidesz). Neki az ügyvédi irodája jövedelmezett 51,3 millió forintot tavaly. Ezzel és a kerületvezetői pénzekkel együtt így majd havi 6 millió forintot jelez a jogász-politikus 2010-es vagyonnyilatkozata.
A tavalyi adatok azt jelzik, hogy búcsút lehet mondani a 1990 óta sokszor hangoztatott tételnek, hogy törvényhozónak lenni kész anyagi ráfizetés. A mai kifizetési rendszer mellett szól az is, hogy átláthatóbb, mint a 2010 előtti. Húsz éven át ugyanis úgy próbálták a választóknak „eladni” a törvényhozókat, hogy azok szinte csak meggyőződésből szolgálják a hazát, annyira kicsi a tiszteletdíjnak nevezett fizetésük. Eközben azonban elszámolás- és adómentes költségtérítéssel pumpálták fel a képviselői bevételeket, s volt idő, amikor még szállásköltség-számlákat se kellett bemutatniuk - írja a hetilap.
Ne ítélj felületesen!
Lehet, hogy Edina érdektelen külseje és szürke verébsége sokkal nagyobb lelki mélységeket takar, mint Soma harsány, kihívó, időnként primitív magamutogatása.
Bezzeg EDINA! Azón túl hogy szülés után is egy szex-istennő, rendkivül csinos kedves, szeretni való nő. Imádunk EDINA!!!
TE SEM VAGY KÜLÖNB A TÖBBI CELEBNÉL!
Alárúgnék sose esne le hehe
Valóban nincs vele Gombos Edina egy szinten. Somával egy disznó van egy szinten az ólban.
Ahol o ezt tette, - es meg lefotoztatta magat,- meg fizetni sem kell a nyilvanos WC-hasznalatert, mint sajnos van ez Magyaroszagon.
A sajnos szonak annyiban van jelentosege, hogy nekem sikerult szegyenkeznem emaiatt egy Mo.-n jart tarsasag elott:(
Most Te voltál az okosabb!!
ebből 2 a megacsöcsös tehén
Soma celebnek túl nagy lett az arca !
Amúgy meg az igazság valószínűleg: újabb bulvár baromság....
SZÓLJ HOZZÁ!