Russell Crowe a tyúkólban tartja az Oscart
Ki hol tartja, ki mire tartja?
Az Oscar-gála után előkerülnek a régmúlt idők emlékei is, és az, ki hol őrzi a becses trófeát. Ha igazak a hírek, Russell Crowe például ausztrál farmján egy tyúkólban, mert szerinte ez arra ösztönzi a baromfikat, hogy nagyobb tojást tojjanak.
Egyébként meglepően sok sztár tárolja a vécében az aranyszobrocskát, így például Elizabeth Taylor, de ott őrizte a már elhunyt Marlon Brando is. Sőt, Jodie Foster szintén a kicsiny és meglehetősen intim helyen nézett farkasszemet az Oscarral évekig, de miután kiderült, hogy ott rozsdásodik, kitette a konyhában az ablakpárkányra, hogy érje kicsit a nap.

Szegény Cate Blanchett kénytelen a zongorán tartani az ereklyét, mert az összes barátja szereti megfogdosni: először kipróbálják, tényleg olyan nehéz-e, mint mondják, aztán pózba vágják magukat, és megkérik a háziasszonyt, fotózza le őket.
Dustin Hoffman sokáig a szekrényben rejtegette a két szobrát, mert szerinte amíg a kandallópárkányon álltak, nagyon furcsán stírölték őt. Ma már a dolgozószobát díszítik - amióta a sztár pszichoterápiára jár, már nem érzi azt, hogy bámulják őt a szobrok.

Amikor Morgan Freeman 1988-ban átépíttette a házát, az egyik munkás tréfából kialakított neki egy sarkot a könyvtárszobában, és odatett egy táblát: "No Parking, Oscar Only" (Tilos a parkolás - csak Oscaroknak). Freeman aztán megkapta a szobrot a Millió dolláros bébiért, és odatette bérelt helyére.
A legegyszerűbb helyzetben Whoopi Goldberg van: ő simán elhagyta az Oscarját egy költözés során, így nem kell azon törnie a fejét, mi volna a legméltóbb hely számára.
A felsoroltak közül két Oscar-díjast hamarosan együtt láthatunk viszont egy izgalmas kalandfilmben: Cate Blanchett és Russell Crowe a Robin Hoodban alakítanak szerelmespárt, továbbá sokat kardoznak és nyilaznak majd, jó lesz! (Hazai bemutató: 2010. május 13.)
(Forrás: UIP Duna)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!