Robert Pattinson utálja a vaginákat!
A brit "félisten", a nők legújabb bálványa kicsit besokallt legutóbbi címlapfotózásán.
Vámpír alteregója lehet, hogy imádja a nőket, de Robert Pattinson a való életben közel sem rajong annyira a hölgyekért. Sőt, egyes női testrészektől kifejezetten rosszul van. Valósággal sokkolta női rajongóit, amikor úgy fogalmazott, hogy undorodik a vagináktól és allergiás is rájuk.
A 23 éves színész nemrégiben a Details magazin maratoni címlapfotózásán vett részt, ahol féltucat lengén öltözött hölggyel kellett együtt pózolnia, akik az egész munka során meztelenül rohangásztak fel-alá, ez pedig igen kellemetlenül érintette őt. Bevallása szerint korántsem élvezte annyira a dolgot, mint ahogyan azt egyes férfitársai képzelnék...
"Én nagyon utálom a vaginákat, azt hiszem, egy kicsit allergiás is vagyok rájuk" - mondta a Twilight és a New Moon című mozis kasszasikerek sztárja.

"Nem mondhatnám, hogy fogalmam sem volt az egészről, mivel ez egy 12 órás fotózás volt, szóval nagyjából sejthető volt, hogy ezek a nők már meztelenek maradnak úgy 5-6 óra után. De nem teljesen voltam felkészülve erre az egészre. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék ezeknek a lányoknak. Hál'istennek másnapos voltam..." - nyilatkozta a színész a magazinnak.
Pattinson annak viszont felettébb örült, hogy nem lettek túl kihívóak a képek, leginkább a klasszikus pornográfiához hasonlította a fotósorozatot. "Ha az ember megnéz egy nyolcvanas évekbeli pornót, akkor láthatja, hogy abban még volt valami bájos, kedves. Akik készítették és szerepeltek benne, élvezettel tették, és megbecsülték a munkájukat. A mai pornó már teljesen más, most már teljesen eldurvult, minden belefér" - véli a színész.
(Forrás: Napiász Online)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Szerintem robi te csak iszonyat ostoba vagy...tudod, ott lent a gatyádban nem azért lesz kevesebb a hely mikor vaginát látsz mert allergiás vagy rá... -.-
SZÓLJ HOZZÁ!