Rendőrök fogták el a cserbenhagyó Győzikét
Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják a balesetet okozó Gáspár Győzőt
A roma rapper tagadja a cserbenhagyást, állítása szerint alig tört össze a kocsi, és a kárt is kifizeti.
Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott szerdán délben Budapesten Gáspár Győző. Az egykori showman a karambol után nem szállt ki a kocsijából, hanem sietve elhagyta a helyszínt, pedig az összetört autóban legalább egy személy megsérült.
A Bors értesülése szerint Győzikét két utcára a baleset helyszínétől igazoltatták a járőrök, majd bevitték a rendőrségre.
A BRFK szóvivője, Sass Oszkár megerősítette az információ.
"Szerdán, az Andrássy úton, délután fél egy tájban történt egy közlekedési baleset, amelyben egy személy könnyebb sérüléseket szenvedett. Az egyik jármű vezetője - akit néhány utcával arrébb igazoltattak a kollégák - azonnal elhagyta a helyszínt. A 36 éves férfit, mint a baleset okozóját, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályára kísérték, ahol segítségnyújtás elmulasztása miatt meggyanúsították."

A Bors úgy tudja, hogy vért vettek a koporsóbizniszre váltott egykori tévésztártól. Arról egyelőre nincs hír, hogy a mintában volt-e drog vagy alkohol.
Győzike megerősítette, hogy a baleset megtörtént, de a cserbenhagyást tagadja. "Mindenkivel megtörténik az ilyen, nem értem, miért hívogatnak ezzel" - kezdte némi indulattal.
"Nem is hagytam cserben a lányt, ki mondott ilyet?!" - kérdezte.
Amikor a bulvárlap felvilágosította, hogy tudomásuk szerint segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították meg, még dühösebb lett.
"Nem hagytam senkit cserben, hétfőn találkozom a lánnyal, de nem a sajtó nyilvánossága előtt. Alig tört össze a kocsi, kifizetem a kárukat, nem történt semmi komoly. Különben is külföldön vagyok, nagyon messze" - mondta, majd letette a telefont.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
HA gyereket anyákat és nagymamákat a zebrán űtnek el annak milyen büntetés jár. Nem beszélve a nem nyilvánosságra hozott kábitószeres politikus és médiában szereplő egyénekről. őKET IS HURCOLJÁK MEG NE CSAK A ROMÁKAT ,MEGTUDNÁK MILYEN A BÖRTÖNÉLET.!
Roma ingyenélő .. esetleg
inkább:
Cigánybűnöző ...
Jvaslom ezt neked is Győzi.
Nem volt rutinos, ezért megegyeztek 100.000,- Ft-ban. A Lány Pasija pedig felvilágosította, hogy nagyobb anyagi kaszálás is lehetett volna... ezért rendőrt hívtak.
SZEMÉT EGY ÜRGE!!!!!!!
brrrrrrr
Kiráz a hideg
Egy szabadlábon futkározó pszichopata
Undorító
A hozzászólásokon tökéletesen látszik, hogy az emberek automatikusan, zsigerből döntenek, megfelelő háttér-információ nélkül az indulatok és az előítéletek ugranak elő.
Az ártatlanság vélelme azonnal eltűnik, ha az egyik fél nem a szoláriumtól barnább.
"Audiatur et altera pars"
Ajánlanám sokak figyelmébe ezt a néhány ezer éves bölcsességet, sokaknak segítene a mai, előítélettel és gyűlölettel megspékelt világban.
(Lehet anyázni, de jelzem, hogy egyiket sem akarom védeni, csak szokás szerint nem kell elhinni mindent, amit a média tálal, és főleg azt nem, ahogy tálalja)
buta cigány és még neki áll feljebb
röhej
Most külföldön van."
Szerintem ezen nincs mit kommentálni! A médiumokból ránk erőszakolt hatalmas humanizmusnak, testvériségnek itt az eredménye! Írástudatlan, összefüggően beszélni nem tudó "sukár csávók" , aki tízmilliókkal tartoznak az APEH-nak majdnem felháborodnak, ha rákérdeznek hogy miért hagyta cserben áldozatát!? De hogy is van ez? ....akinek a köztartozása meghaladja a 10 millát, annak nem kéne bevonni az útlevelét(is)?
SZÓLJ HOZZÁ!