Rekordnézettséget hozott Gwyneth Paltrow
A Country Strong című filmje után a Glee-ben is megmutatta, mi jön ki a torkából
Ilyen, amikor egy Oscar-díjas színésznő fakanalat ragad. Gwyneth Paltrow ugyanis nemcsak a kamerák előtt, hanem a konyhában is otthonosan mozog. Persze egy hamburgert nem annyira nehéz elkészíteni, a színésznő mégis papírra vetette a receptjét. Ezzel azonban 9 évvel ezelőtt elhunyt édesapja emléke előtt tiszteleg.
Gwyneth gyerekkora óta szívesen áll a tűzhely mellett, és édesapja, Bruce volt az, aki főzni tanította.
"Ez volt az egyik módja annak, ahogyan mi kötődtünk egymáshoz, együtt néztük a tévében a főzős műsorokat, és próbáltuk elkészíteni a látottakat, abszolút a kaják megszállottai voltunk és vagyok, és imádtuk a házikosztot" - mesélte Paltrow.

A törékeny hollywoodi sztár édesapja halála után a munkába temetkezett, majd sorra mondta le a szerepeit. Gyakorlatilag azóta a Vasember volt az egyetlen említésre méltó szerepe.
Tavaly a Country Strong című filmjében tért vissza, és ezzel nem először eresztette ki a hangját a mozivásznon (11 évvel ezelőtt rendező édesapja énekeltette meg). A Glee - Sztárok leszünk című sorozatban pedig kifejezetten jól állt neki Cee-Lo Green slágere, a Forget U.
"Remélem az emberek értékelik. És még az is lehet, hogy kiadok egy lemezt. De persze ez még nem száz százalék..."
Nos, ami a fejleményeket illeti, a színésznő nemrégiben aláírt egy közel egymillió dolláros lemezszerződést. És bár a korong countrylemez lesz, sikerre számíthat, hiszen az éneklő Gwyneth-tel rekord, 11 milliós nézettséget ért el a Glee Amerikában.
(Forrás: RTL Klub)





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!