Rékasi Károly autóban várja bulizó feleségét
Rékasi Károly a mindenre elszánt, könyörtelen bûnözõt, Bartha Zsoltot alakítja a Barátok köztben, de a valóságban sem állnak távol tõle a kisebb kihágások: olykor szabálytalanul közlekedik, sört iszik a moziban, az is elõfordult, hogy csokit lopott a sarki közértbõl.
Rékasi KárolyMiért? Mert számára így izgalmas az élet. Persze ez csupán a színész személyiségének egyik oldala, a másik a példás családapa, aki éjszaka kislányáért, feleségéért megy a bulikba, és arra törekszik, hogy szeretteinek mindent megteremtsen.
– Alig lehet látni a világot jelentõ deszkákon. Nem szereti a színházat vagy csak egyszerûen nincs ideje rá a Barátok közt mellett?
– A Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolára az intézmény második neve miatt jelentkeztem. Pályafutásom elején szerepeltem ugyan színházban, de rájöttem: nem akarok mindenáron színpadra állni. Encivel tervezünk ugyan egy közös darabot, de az még a jövõ zenéje.
– Filmszerepek felé nem kacsingat?
– Hogy a bánatba ne! Csak nem tõlem függ, hogy kapok-e szerepet. Még akkor sem, ha szakmailag, emberileg mindent megteszek érte.
– Fásultnak tûnik. Miért nem hagyja akkor abba az egészet?
– Ülhetnék otthon, majszolhatnám a nyugtatókat, depressziós lehetnék, de ehelyett teszek rá. A közeljövõben az egyik barátommal borbárt nyitunk. Ha már a filmvásznon nem szerepelhetek, teremtek valami maradandót, amivel bizonyíthatom a két gyerekemnek, hogy nem csõdtömeg az apjuk. Kár, hogy negyvenhárom évesen kell pályát módosítanom, de akkor sem hagyom magam. Talpon maradok.
Enci és Karcsi– A csõdtömegtõl azért messze van, hiszen a Barátok közt szereplõjeként óriási népszerûségnek örvend.
– Nagyon szeretek a sorozatban szerepelni. A visszajelzések azt üzenik, jól végzem a dolgom. Csak azt nem szeretem, ha „lezsoltikáznak”. A közelmúltban egy karácsonyfaárust kis híján lefejeltem, mert beszólt.
– Ezek szerint nem szereti, ha azonosítják Bartha Zsolttal.
– Én Rékasi Károly színész vagyok, és nem Bartha Zsolt, a Mátyás térrõl. Az egy munka, én meg egy ember vagyok. Ennek ellenére szeretem Barthát, összetett személyiségnek tartom, és bizonyos szinten még csodálom is õt. Hiszen megtehet olyan dolgokat, áthág olyan szabályokat, amelyeket mi nem mernénk.
– Szembe került valaha a törvénnyel?
– Igen, többször is. Kissrác koromban egyszer az ifjúságvédelmiek letartóztattak, mert söröztem a moziban. Egyszer pedig loptam a boltból. Felnõtt fejjel elsõsorban közlekedési kihágásokat követek el. Azt vallom, hogy az ember pontosan annyi idõt szánjon utazásra, amennyi feltétlenül szükséges.
– Ilyen öntörvényûnek neveli a gyermekeit is?
– Legfontosabb, hogy boldogok legyenek. Igyekszem mindent megadni nekik. Kislányomat, Gigit rendszeresen elviszem a bulikba, és este érte is megyek. Nagyon értékes ember, teljesen más, mint a vele hasonló korúak.
– Hogyan élik meg a gyerekek szüleik népszerûségét?
– Nem a legjobban. Emlékszem, egyszer az utcán sétáltunk, és Gigi megkérdezte tõlem: papa, miért van az, hogy mi nem tudunk úgy végigmenni az utcán, hogy ne bámulnának meg az emberek? Erre a kérdésre nem tudtam mit felelni.
– Említette, hogy a kislányát bulikba viszi. A legenda szerint ön nem kifejezetten szeret mulatni.
– Ez így igaz. Enci mindig menne, én inkább maradnék. Állandóan könyörgök, hogy ne kelljen vele tartanom a különbözõ rendezvényekre, vigye inkább valamelyik barátnõjét. Ha mégis mennem kell, az elsõ öt perc után kiosonok a kocsiba, és ott várok. $beszur$
Ha kell, órákat vesztegelek az autóban, nem akarom zavarni a szórakozásban. A baj csak az, hogy Enci azt hiszi, szenvedek, pedig nem. Emiatt sokszor lelkiismeret-furdalásom is van, de tényleg nem tudok parancsszóra feloldódni.
Szavazz Te is Rékasira a Tortaindexen!
Forrás: Színes Bulvár Lap
KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!