Prágába költözött Hargitai Bea!
2010. 02. 04. 13:13
Küldés ismerõsnek
Hargitai Bea új választottja a TV2 egykori ügyvezető igazgatója
Kétgyermekes férfival költözött össze Csehországban a magyar playmate.
"A média egyáltalán nem hiányzik" - mondta Hargitai Bea, aki Prágába költözött szerelméhez, David Fogelhez, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójához, aki az egyik vezető cseh televízió programigazgatója lett.
A magyar szöszkeség elmondása szerint élete legboldogabb napjait éli. "A magánéletem sokkal fontosabb, mint a karrierem" - nyilatkozta a Napi Ásznak. Beát az sem tántorítja el az új kapcsolattól, hogy családi sorrendben véve mindig is a harmadik lesz, Fogelnek ugyanis már van két gyermeke.
A playmate számára most egyáltalán nem hiányzik a rivaldafény és az, hogy képernyőn legyen. "Nagyon jól érzem magam Prágában, szereztem új barátnőket, és itt lakik egy nagyon kedves barátom is. Ráadásul pont ugyanabban a házban, amiben mi, így vele együtt tudok lenni napközben, amíg a párom dolgozik. Nem töltünk együtt sok időt, de keveset sem, ez így pont jó. Legalább nem megyünk egymás agyára."

Bea hozzátette: a cseh fővárosban megtalálta a harmóniát és azt a nyugalmat, amire már régóta vágyott. "Nagyon boldog és elégedett vagyok. (...) Csak akkor jövök haza, amikor a családomat látogatom meg, és ha forgatok."
Arra a kérdésre, hogy külföldön is szeretne a hazaihoz hasonló karriert befutni, a modell egyértelmű nemmel válaszolt. "Napközben az ismerősökkel találkozom, este várom haza Davidet, nagyon kevés munkát vállalok és azt is megválogatom, emellett messziről kerülöm a cseh médiát" - mondta Bea a bulvárlapnak.
Hargitai Bea nem is olyan rég még Kolumbiában kereste a szerelmet egy reality show keretében, és a színész-énekes Alejandro Martinez személyében állítólag meg is találta, de végül mégis egy másik országban és a kamera másik oldalán talált rá az igazira.
(Forrás: Napi Ász)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!