Hab ID Regisztráció OpenID

Politikust is elkaptak a Travolta-ügy kapcsán

2009. 01. 25. 08:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Döbbenetes titok derült ki Jett halálával kapcsolatban
A hírek szerint egy szenátor, illetve egy exminiszter próbálta eladni a Jett holttestéről készült fotókat. 

A bahamai rendőrség megerősítette, hogy kihallgatták és őrizetbe vették Pleasant Bridgewater szenátornőt a fiát gyászoló John Travolta elleni állítólagos zsarolási üggyel kapcsolatban.
 
Letartóztattak még egy mentősofőrt is, aki korábban bulvárlapoknak többször is elmesélte, hogy próbálta megmenteni Travolta 16 éves fiát.
 
A TMZ nevű amerikai weboldal információi szerint a rendőrség őrizetbe vette az ország volt idegenforgalmi miniszterét is, aki a Travolta család közeli barátjának számít. A parlamenti képviselőt eredetileg csak tanúként hallgatták ki, de kikérdezése közben gyanúba keveredett. Később szabadon engedték, de továbbra is nyomoznak ellene.
 

 
A bulvároldal úgy tudja, hogy Bridgewater szenátor ellen vádat is emeltek, zsarolásban való részvétel, és összeesküvés miatt, és 40 ezer dolláros óvadék ellenében szabadon engedték.
 
A bahamai rendőrség azután kezdett nyomozni, hogy Travolta és felesége feljelentést tett zsarolási kísérlet miatt. Állításuk szerint olyan emberek keresték meg őket, akik azt mondták, hogy fényképeik vannak Jettről.
 
A TMZ korábbi információi szerint a 16 éves fiú holttestéről készült fényképekről van szó, amelyeket 20 millió dollárért próbáltak eladni a gyászoló szülőknek, azzal fenyegetőzve, hogy nyilvánosságra hozzák azokat, ha nem fizetnek.
 
A 16 éves Jett Travolta január 2-án, a család bahamai nyaralójában egy roham miatt vesztette el életét. Jettnek számos rohama volt csecsemő korától. A gyerekről korábban elterjedt, hogy autista, amit apja, John Travolta tagadott, később pedig annyit ismert el, hogy úgynevezett Kawasaki-szindrómája van.
 
(Forrás: FH)

KOMMENTEK:

Farkas Klári 2009-01-27 09:07:02
Az lesz a legegyszerűbb, ha mégegyszer meglátok Travoltás híreket, elkattintok innen. Véletlen olyat írok, hogy valakit vagy valakiket, egyrészt megsértek, másrészt később megbánom amit írtam!
Bocs, kicsit bedühödtem az előbb de legalább nem hazudtam!
Farkas Klári 2009-01-27 09:01:36
Hello!

Az előző Travoltás cikknél amikor elővettek egy fényképet 2006-ból amin egy homoszexuálisal csókolózott azt íram ez csak a jéghegy csúcsa. És igazam lett. Először Travoltát vették elő, ilyen zagyvaságokkal, most zsarolás, mi lesz még? Gyilkosság??? Néphülyét felsőfokon!!!
vadvirag 2009-01-27 00:10:52
Johanes !
Ez az a dicsőséges amerikai életforma, ahol mindent csak pénzben ( dollárban ) mérnek .
Annyit érsz, amennyi pénzed van ...
Na ebből én nem kérek ..
Kedves Éva . Miért akarsz nekem rosszat ?
Neked jó az, ha nekem rossz ?
Eva 2009-01-26 21:35:37
Kedves vadvirag, Olvass el egynehany cikket a vilag mas orszagaibol is, neha olvass el nehany magyar cikket is. Gondolom, a hanyingered csak fokozodni fog.
T.A.Mashi 2009-01-26 09:36:29
Kedves barátaim!
Nem amerikai-, vagy bahamai-, és nem európai jelenségről van szó...
Itt emberek próbáltak pénzhez jutni más emberek tragédiáján keresztül...
Nem a hol a kérdés-, hanem az, hogy miképpen süllyedhet le ember idáig...
Gondoljátok, hogy földrajzi helyhez köthető a kapzsiság és a gusztustalanság?
Kicsiny hazánkban is volt épp a közelmúltban példa ilyenre, ehhez történetesen nem kellenek amerikából származó hírek.
Itt az aljasság a döntő tényező, a mérhetetlen aljasság...
johanes 2009-01-26 08:25:05
Ejnye-ejnye vadvirag.
Csak Amerikaban tortennek meg ezek vagy ehhez hasonlo hanyingert kelto esemenyek?
Sztalin 30 millio honfitarsat(embert) gylkolt meg. Hitler 6 millio zsidot (embert) Melyik volt a nagyobb bunozo??
Latod milyen sok oldalrol lehet megvilagitani egy bunozest!!
Nade 2009-01-25 12:57:21
20 millió dollár vagy 30 ezüstpénz egyre megy...Emberi gyarlóság:Kapzsiság, irigység, gonoszság, rosszindulat,spicliség...nincsenek erkölcsi gátlások...nem új keletű dolgok ezek felebarátaim!
Nade 2009-01-25 12:50:41
Én már a Gecemáné-kert óta pesszimista vagyok...
vadvirag 2009-01-25 12:08:57
Judit , egyetértek veled .
Íme, egy kis ízelítő a " modern, humánus" amerikai társadalom által kitenyésztett emberekből.
Egyre nehezebb hányinger nélkül végigolvasni az Amerikából származó híreket .
Judit 2009-01-25 10:17:15
Mivé lett ez a világ emberek?

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Radics Gigi vagy Szakos Andi nyeri a Megasztár 6-ot?

Radics Gigi
Szakos Andi
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!