Hab ID Regisztráció OpenID

Péter hangszalagjai rámentek a döntõre

2006. 03. 03. 08:00
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Puskás Péter a szombati Megasztár-döntõrõl egyenesen az ambulanciára sietett.

A hangszálai ugyanis nem bírták a megterhelést, és olyan csúnyán begyulladtak, hogy azonnal orvosi ellátásra szorult.


Puskás Péter


Péter a kedd esti, a New Orleansban tartott koncertjükön egy hangot sem adott ki. Az énekesnek nem sok ideje maradt gyógyulni, hiszen szombatig, a következõ döntõig nemcsak egy új számot kell kifogástalanul betanulnia, hanem a pontos koreográfiát is.


A készülésben azonban nagyban hátráltatja egészségi állapota.


Nem úgy sikerültek a próbák, ahogy terveztem – kezdte halkan Puskás Péter.


Túlerõltettem a hangszálaimat, ezért a verseny után azonnal kórházba kellett mennem – meséli.


Kaptam gyógyszereket, mézes teát iszom, de még mindig nagyon fáj. Ezért nem léptem kedden színpadra.


Pedig amikor a többieket láttam, bizony elkapott a hév, minden porcikám a színpadra kívánkozott, kivéve persze a torkomat – fejtegeti.


Csak magamnak köszönhetem, hogy ilyen állapotban vagyok. Rutinos társaimmal ellentétben én még nem érzem, hogyan lehet a hanggal, az energiákkal bánni. $beszur$


Eddig kétszer álltam színpadon, a válogatáson és az elsõ döntõn, van még mit tanulnom.


Nagyon jól érzem magam a versenyen, úgyhogy nem félek a jövõtõl. Megteszek minden tõlem telhetõt, aztán versenyben leszek addig, amíg a nézõk is úgy gondolják.


 Forrás: Színes Bulvár Lap

KOMMENTEK:

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!