Hab ID Regisztráció OpenID

Pély Barna beszólt a Megasztárnak

2010. 08. 18. 14:41
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Jók a tehetségkutatók, csak nem mutatnak valós képet

Annak ellenére, hogy Megasztár 1-3. zsűritagja volt Pély Barna, éles véleménye van a tehetségkutató show-műsorokról. Az énekes már nem vesz részt ilyen típusú produkciókban, azt azonban elismeri, hogy kellenek a kínálatba.

"Tehetségkutatókra mindenképp szükség van. Amin vitatkozni lehet, az az, hogy milyen időközönként van ezekre valóban szükség. Nagyon sok fiatal úgy érzi: jó lenne sztárnak lenni, mert akkor minden könnyebb. Sajnos azt már nem látom, hogy tisztában lennének azzal, menyit kell a sikerért dolgozni. A média nem azt közvetíti, hogy mennyit kell dolgozni, hanem csak egy imidzset közöl" - fejtette ki véleményét a Helyi Témának.

 

 

 


Pély szerint egyébként ma is ugyanarra van szüksége egy zenei pályára készülő embernek, mint régen. "Azon túl, hogy olyasmit kell felmutatnod, amit más rajtad kívül nem tud, tehát egyéninek kell lenned, fel kell ébresztened az emberek szimpátiáját, különben nem fogadnak el" - véli a United frontembere, aki maga is foglalkozik tehetségekkel, hiszen évek óta már tanít.

"Én vagyok a jó zsaru az iskolában. Következetes vagyok, de szigorú. Nem szabad gátakat szabni, hagyni kell, hogy kiadják azt magukból, amit felépítettek, és aztán szembesíteni kell őket a jó és a rossz dolgokkal."

(Forrás: Helyi Téma)

KOMMENTEK:

Anonymous 2010-10-25 11:58:54
Nem bírja ki ez a kis nyálgép, hogy ne kavarjon bele a megaszar fazekába?!
lekvárjaguár 2010-10-23 10:09:32
Alibialbert a"mi" Barnusunk,élete a szőrmentén való állandó alibizenélés,+imádja! a playback-et,s ha nem lenne olyan PR-je,mint amilyen valami fatális-tudattalanság miatt van,akkor édeskis luvnyájával elmehetnének kapálni...Ja,a metroszexuális pasi mintapéldánya!?BR.....
brandboy 2010-08-19 14:42:21
Mit Beszél imágóról ezzel a pinaszakállal ! :O
Majd akkor köl a következő megasztánt indítni, amikor le akarja cserélni a megunt Arankáját !
xyz 2010-08-19 11:17:10
Senkit nem szóltam le. Csak akkor semmi baja nem volt a tehetségkutatóval, amikor még ő is szerepelt benne. Az igazán nagyok pedig mindig szerények - emberileg. Vagy talán ő is szerény, csak eddig még senki nem vette észre....
orvos orvosovics 2010-08-19 11:11:34
Én is hallottam. Semmi extra.
A konzisok 80 %-a simán lejátssza a pódiumról.
mazsena 2010-08-19 09:46:57
Mintha egyre több fiatal férfiban lenne a kelleténél kevesebb tesztoszteron.
Márpedig ennek komoly okai lehetnek!!!!!!!!!!!
hesztia 2010-08-19 00:48:31
" Akinek nincsenek ellenségei és kritikusai, az nem is igazi egyéniség "
- Paul Newman -
Jó zenész !
Hallottam én is !
Laza(c) 2010-08-19 00:42:43
hali, én utáltam ezt a tagot, és aztán láttam játszani. mit mondjak hihetetlen, egyszerűen fantasztikus amit művel.
orvos orvosovics 2010-08-18 20:20:28
"Azon túl, hogy olyasmit kell felmutatnod, amit más rajtad kívül nem tud, tehát egyéninek kell lenned, fel kell ébresztened az emberek szimpátiáját, különben nem fogadnak el"

No igen. Pély semmit se mutatott fel eddig, amit más egyszerű átlagember ne tudna. Nagyobb az arca, mint a tudása.
Kata 2010-08-18 19:56:11
Igazat adok Pélynek. Feleslegesnek tartom a cinikus beszólásokat és a vulgáris megjegyzéseket.A sikerért meg kell dolgozni.
xyz 2010-08-18 17:57:24
Kedves Barna, csak nem az a baj, hogy már nem vagy zsüritag?
Junk 2010-08-18 16:33:19
Barna péló...
Anonymous 2010-08-18 15:08:21
pöcs

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!