Pattinson: Budapest kész Harlem!
A színész furcsának találta a magyarokat és úgy érezte magát hazánkban, mintha nem is Európában lenne!
Robert Pattinson a magyarországi forgatásról mesélt Návai Anikónak. A rövid, ámde exkluzív interjút a Ma Reggelben mutatta be az MTV. Kiderült, hogy a vámpírsztár különleges embereknek tartja a magyarokat (a furcsa fajtából), és persze nem sokat tud rólunk.
A neves újságírónő Kálomista Gábor producer gulyásával és a Kaméleon című hazai mozisiker egy DVD példányával ajándékozta meg Pattinsont. A színész a hazánkkal kapcsolatos meglepő tapasztalatairól is beszélt.
"Egyebek mellett megtudhattam, hogy a
telefonon kívül mindent magyarok találtak fel és ha nem is tudjuk, hogy
pontosan ki, mégis biztosra vehető, hogy minden találmány mögött áll egy
magyar is" - mondta némileg kételkedve a Twilight filmek sztárja, így rögtön kapott egy kis továbbképzést magyar találmányok
tantárgyból. Nagy meglepetésére szolgált, hogy a C-vitamin
és a golyóstoll feltalálása is hazánkhoz kötődik, az információtól láthatóan teljesen
elképedt.

Pattinson és stábja két hétig forgatott Budapesten, a városrészt, ahol a
jeleneteket felvették, "Budapest Harlemének" nevezte, bár azt nem tudta megmondani, hogy pontosan hol is volt mindez. Az viszont mélyen az emlékezetébe vésődött, hogy az átlag magyar ember nem ismerte fel őt kapásból.
"Bejártam már a
világot, de egyedül Budapesten érezte magam nagyon idegennek. Másként
gondolkodnak, egész más a felfogásuk itt az embereknek" - mondta tapasztalatait összegezve a
színész, majd hozzátette: ilyet még nem érzett sehol, sőt, még csak azt sem
érzete, hogy Európában van.
"De azért jó volt, élmény volt ott lenni" - zárta a rövid beszélgetés végét; az interjút IDE KATTINTVA nézheted meg!
(Forrás: MTV)





KOMMENTEK:
Igen, itt is vannak bunkó emberek, de ha világviszonylatban nézem, semmivel sem rosszabb a magyar ember, mint bármelyik más náció a földön, épp ellenkezőleg. A magyar ember tehet arról, hogy ott tart ahol. Mert ti is csak leköpni tudjátok, meg bunkózni a saját fajtátokat, ez egy írnek, vagy angolnak eszébe sem jutna, még ha tényleg tahó akkor sem!
Persze biztosan csak az én "készülékemben" van a hiba.:D
Budapest nagyon szép város, imádom. Pestet, az országot, ez a szülőhazám, büszke vagyok rá. De kiborít az, hogy nem tudjuk kihasználni az adottságainkat. Nézzétek meg a cseheket, és Prágát! Jóformán a turistákból élnek, egész jól. Mert ügyesek, és tudják használnui azt, amilyük van. Mi meg nem csinálunk mást, csak belesírunk a savanyú tejbe.
Egyébként mikor mondta, hogy Budapest kész Harlem vagy az Andrássy út lepukkant vagy hogy az átlag magyar nem ismeri fel? Ha jól értem, csak egy élményéről számolt be. A helyszínt valószínűleg valahol a VIII. kerület tájékán kell keresnünk, a pontos koordinátákat sajnos én sem tudom, mert bunkó vagyok, de úgy sejtem, azon a környéken Sinkovits Imrét sem ismernék fel vagy Jack Nicholsont és alapvetően nem a kultúra iránti érdeklődés határozza meg a mindennapjaikat.
Nekem nem tűnt rosszindulatúnak ez az angol srác, még értékelhető is, hogy nem öntötte le cukormázzal a mondandóját, de hát még kezdő, egy-két év és ha nem tűnik el a süllyesztőben, akkor megfelelő interjúalany lesz a hollywoodi ultracirkusz porondján és majd tőle is hallhatunk jó kis szirupos mondatokat, ami még az oly kifinomult (és korrekt)magyar sajtónak is megfelel.
Darkness, szerintem a magyar történelemről egy-két magyar embert is érdemes lenne megkérdezni, úgy a 20-65 közötti korosztályból...
Ja, és Rómában is van egy-két műemlék épület a koszon és a bűzön kívül.
Természetesen a kommentekben mindenki kinyilváníthatja szabadon a véleményét, de! Most nem akarom védeni Pattinsont, de keressetek már nekem legyetek oly kedvesek 1 olyan amerikai fiatalt (20-25) aki az elvárásaitokhoz híven kivülről fújja a magyar történelmet! Adok rá időt... Asszem kelleni is fog rá, mert ha 2 millióból is van 1 akkor az 90% hogy magyar származású! Természetesen voltak csípős megjegyzései Magyarországra, de kinek nem volt már? Mielőtt a kommentekben vagdalóztok, és azon vesztek össze hogy ki találta fel a C-vitamint (Amint tényleg nem Szent-Györgyi Albert talált fel) inkább gondolkozzatok el, hogy ha a magyar történelemről kérdeznétek George Clooney-t vagy Angelina Jolie-t esetleg Brad Pitt-et akkor tudnának-e értelmes választ adi azon kívűl hogy "nem tudom". Még egyszer mondom! Nem védem Pattinson-t, mert nekem nem tetszik a színészi játéka de ezt le kellett írnom :D
mi az hogy tenni kéne?kinek?az átlagembernek?!majd holnap megyek azt' építek neked egy új belvárost.nem az emberek hibája h így néz ki minden ahogy kinéz...
mindenki ugyanazt a betanult szöveget mondja.volt 1interjú vmi zenésszel,azt mondja jaj nagyon tetszik bp,a múlt és a jelen egyszerre találkozik..stb
kérdező:tényleg?!hol voltál,mit láttál?
válasz:hát tudod ezt-azt...(zavart vigyorgás)főleg a gyorséttermeket..
szóval mit várunk?ezek arra nem veszik a fáradtságot,h sétáljanak 1-et.akárhol.alap ha elmegyek valahova,ráadásul INGYEN! akkor körbenézek,világot látok,hogy legyen képem mindenről.de ezeket magukon kívül nem érdekel semmi...harlemnek nevezni műemlék épületeket és régi úri kastélyokat.meg a világörökség részét,nagy tudatlanságra és sötétségre utal.
amúgy meg mindenki isteníti rómát,mikor az egy büdös,koszos,lepukkant város.és ott volt a díszbemutató kiv. vok mi a véleménye rómáról..(az biztos tetszik neki)akkor csak gratulálni tudok az igénytelenségéhez..
Könyörgök, hadd legyek lepusztult gettólakó az Andrássyn!
A magyarok furcsák? Talán egy kicsit. Mint minden más ország.
Tényleg sokminden fűződik a magyarok nevéhez. De ezzel senki sem foglalkozik. Kis ország vagyunk.
Az egyébként egyébként B-vel írják. És egyébként a C-vitamint nem magyarok fedezték fel.
De az nem baj, hogy nem tudod, mert ezt csak általános iskolában tanítják. Óvodában még nem, így ez bocsánatos dolog számodra.
Nekem egyetlen dolog kapja meg ilyenkor a tekintetemet. Mennyire vérig tudunk (leginkább tudtok) sértődni, ha valaki negatív véleménnyel van országunkról.
Sértődöttség helyett el kellene gondolkodni azok valóságalapján és jogosságán. ...hova tovább, tenni kellene ellene. (És itt nem arra gondolok, hogy "ha nem tetszik, nem kell idejönnie...")
ha még amerikai lenne, mert azokat a saját kontinensükön kivül úgysem érdekli más, Európa kimerül nekik London, Párizs, és Róma városokon.
Viszont angol, tehát európai, ezáltal azért tisztában kéne legyen legalább nagyvonalakban a többi eus országokkal. Mondok egy példát milyenek is az angolok. Egy sportegyesült tagjaként EB-t szerveztünk, ahol 12 eu. ország vett részt. Többek között angolok is. Veszprém mellett volt a verseny. A beszélgetések alkalmával kiderült hogy az angolok ki voltak akadva hazánk fejlettségén. Pl. vannak kövezett útjaink, az emberek autókkal járnak nem lovaskocsival, ugyanolyan üzleteink vannak, mint bárhol máshol, ugyanolyan áruval..... stb. Szóval fenntartásokkal jöttek, mert egy kb. 40-50 évvel ezelötti Mo.-val számoltak, és tanyavilággal. A férjem szerint ne csodálkozzunk, ezek szigetlakók, és a horizontjuk a szigetük végéig ér. Már többször volt náluk üzleti úton, tehát tapasztalatból beszél.
A Harlem dologra meg annyit, hogy forgatott ő azért elég lepukkant helyeken is kishazánkban, és lássuk be, hogy a főváros tele van hajléktalanokkal, akiket a kocsiból is lehet látni, a házak mocskosak és romosak, és Anglia után elhiszem, hogy neki ez Harlem. A világ legszebb fővárosa lehetnénk, de nem kell messzire menni, csak Prágába, és máris látszik, miért tartott minket Harlemnek. Nem az ő hibája.
Amúgy nem tanulatlanabb, mint a legtöbb európai, akik ugyanúgy semmit nem tudnak rólunk. De azért kíváncsi lennék, mi mennyit tudunk az európai országokról. Mert lehet ezt a szívünkre venni, de vajon hasonló helyzetben mi mindent tudnánk egy idegen országban? Főleg egy kis, jelentéktelenben? mert Európa számára mi sajnos azok vagyunk...
Persze ez az én véleményem, nem kell velem egyet érteni, de én nem hinném, hogy vele van a baj. Én is sok külföldit ismertem és ismerek, és Budapest nem a szívük csücske. Sőt, az ország sem...
Pattinson meg nem a magyarokról és Magyarországról alkotott véleményt, hanem Budapestről és a budapestiekről.
(És szeretném, ha az ilyen alternatív nemi identitású jenky seggfejek nem jönnének ebbe a borzalmas kelet-európai nyomornegyedbe.)
szerencsétlen... a gyönyörű Budapest neki Harlem volt... sajnálom ezeket a nyomorultakat ilyenkor...
Jellemző rájuk, hogy azt gondolják a moslék birodalmon kívül máshol nincs is élet.
Emellett sajnos azt is tudom, hogy a C-vitamint nagyjából 100 évvel előtte már ismertük. Szent-Györgyi nem fedezte fel a C-vitamint, hanem kivont egy akkor még addig általa nem azonosított vegyületet a paprikából. Annak szerkezetéből feltételezte, hogy az azonos lehet a C-vitaminnal. A Nobel-díjat pedig ennek az anyagnak az ipari mennyiségű előállítására kidolgozott módszerért kapta, és ráadásul nem is egyedül ő, hanem a Szegedi Egyetemen általa irányított kutatócsoport.
Szóval maradjunk annyiban, hogy nem ő fedezte fel a C-vitamint.
Aki meg azt mondta neki, hogy a C-vitamint magyar találta föl, az se százas.
SZÓLJ HOZZÁ!