Pamela produkciója szexre csábította a zsűrit!
2010. 03. 31. 06:30
Küldés ismerõsnek
Pamela Anderson nemcsak futni tud a tengerparton, de táncolni is
Egy nő, aki, ha cha cha chát jár, bűnös gondolatokat ébreszt minden környezetében levő férfiben, mondják. Ez fokozottan igaz Pamela Andersonra, akit bár sokszor láthatunk lestrapáltan a lesifotókon, egy-egy showműsor kedvéért még mindig bámulatosan össze tudja magát kap(ar)ni.
A szőke szilikonsztárt alaposan felturbózták a Dancing with the Stars adására (a Szombat esti láz amerikai megfelelőjére). Elsőként partnerével egy cha cha chát mutatott be, amivel a zsűrit és a közönséget is lenyűgözte.

Damian Whitewood partnereként az egykori Baywatch-lánynak sokat kell bizonyítania, ugyanis olyan ellenfelekkel kell megküzdenie a végső győzelemért, mint például Lewis Hamilton kedvese, Nicole Scherzinger (Pussycat Dolls).
Pam táncát értékelve Bruno Tonioli zsűritag elmondta, hogy amíg a produkciót nézte, csak a szex körül forgott minden gondolata. "Nem tudtam másra gondolni, csak az járt a fejemben, hogy szex, szex, szex" - mondta a férfi.
A néhány hónap múlva 43. életévébe lépő színésznő-modell elmondta: először megijedt, de a táncparkettre lépve elmúlt az összes félelme. Végül a koreográfiának megfelelően még partnere ingét is letépte.
Nézd meg, hogyan táncolt Pamela!

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!