Pachmann: Betesznek, rángatnak, rugdosnak
2010. 03. 04. 10:30
Küldés ismerõsnek
Pachmann Péter a bosszúságok ellenére boldogan válik - videóval!
A TV2 műsorvezetője óriásit csalódott a világban.
Pachmann Péter gyerekkorában egy rózsaszín amerikai álomvilágot képzelt el magának, ahol az ember korrekt körülmények és feltételek mellett haladhat egyenesen az útján a célja felé, ahol a végén megveregetik a vállát és megtapsolják eredményeit. Mostanra némileg megváltozott ez a kép, és már teljesen mást lát.
A Tények műsorvezetője elmondta: az út bizony rossz szándékkal, számtalan buktatóval és nehézséggel van kikövezve - nem csak a média világában. Legelső csalódása egyik közeli barátja inkorrekt viselkedése volt: közös vállalkozásba kezdtek, majd Pachmannt anyagilag átvágták. A híradós nem bírja az őt körülvevő ármányosságokat, ráadásul most családi zűrjétől hangos a bulvársajtó: azt írják, hogy Pachmann Péter éppen válik.

A képernyős erről csak szűkszavúan nyilatkozott, azt mindenesetre elárulta, hogy mindeközben teljesen boldogan éli az életét.
"Azt kell tapasztalnom, hogy folyamatosan betesznek, hogy rángatnak, hogy rugdosnak, hogy hátba szúrnak. De nem gondolom, hogy a média világában több az ármánykodás, mint máshol" - mondta a NévShowR forgatásának szünetében a 39 születésnapját ünneplő tévés a Tabu Tv riporterének.
Válásáról így nyilatkozott: "Egy csomó újságcikk megjelent ezzel kapcsolatban, de én annyit mondanék csak, hogy ettől függetlenül egy nagyon kiegyensúlyozott és boldog ember vagyok..."
(Forrás: Tabu Tv)
Nézd meg videón is!

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!