Oszter Alexandrát Növényi beszélte rá...
A kispapának nincs helye a szülőszobában - vagy mégis?
"Ebben a kérdésben konzervatív vagyok, nem vagyok híve az apás szülésnek. A legtöbb férfi egy egyszerű náthától is kétségbe esik, nemhogy a szülőszobában a vér látványától!" - nyilatkozta korábban Oszter Alexandra az egyik bulvárlapnak terhessége kapcsán.
Úgy tűnik, az eddig hajthatatlannak tűnő színésznő azonban meggondolta magát, méghozzá Növényi Norbert hatására. Az egykori élsportoló nemrég elérzékenyülve mesélt a szülőszobában átélt élményekről (lásd: kapcsolódó cikkeknél). Az olimpiai bajnok birkózónak három gyermeke is van, és két alkalommal volt párja mellett a szülés pillanataiban.

Élményét Oszter Alexandrával is megosztotta, aki végül úgy döntött: igaza lehet Növényinek. A színésznő legújabb nyilatkozatában már úgy fogalmazott: Növényi meggyőzte őt, és hatására mégis rábeszélte párját, Alexet, hogy legyen vele végig bent a szülőszobában.
Oszter Alexandra júliusra várja babáját. A színésznő egyébként tavaly októberben tálalt ki előző pasijával, Berki Krisztiánnal történt szakításáról, két hónappal később pedig bejelentette, hogy fiút vár egy dán-ír fotóriportertől, akivel egy tankvezetés közben ismerkedett meg.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!