Oszter Alexandrának nagyon jól esett
Sokan aggódtak a várandós Oszter Alexandra és kisbabája egészségéért, a Vacsoracsata ugyanis nem egyszerű sétagalopp, egy-egy forgatási nap hajnalig is eltarthat. A színésznő azonban egyáltalán nem bánta meg, hogy vállalkozott a sztárfőzőshow
forgatására - ráadásul Alexandra várandósságának hatodik hónapjában mondott igent a műsor készítőinek.
"Megesett, hogy csak hajnali négy-öt körül kerültem ágyba, de egy percig sem bántam a dolgot. Napközben kipihentem magam. Ráadásul nagyon jól éreztem magam Marót Viki, Kiki, Csordás Tibor és Józsa Imre társaságában.

A műsorban ez nem volt látható, de esténként nagyon jót beszélgettünk művészetről, filozófiáról, mindenről" - mesélte Alexandra, akinek saját, olaszos estje fantasztikusan sikerült, édesanyja ámulatba ejtette zongoraelőadásával a vacsoratársakat, és az ételek készítése közben is minden rendben ment.
"A főzéssel sem volt gondom. Még úgy sem, hogy mióta állapotos vagyok, szinte alig használok otthon sót és fűszereket, de nem tehettem meg társaimmal, hogy nem eszem meg a főztjüket, vagy íztelen ételt szolgálok fel nekik. Pedig mostanában szinte csak az almát kívánom!"
(Forrás: Kiskegyed)





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!