Összeverték Gáspár Győzőt!
Gáspár Győző csak remélni tudja, hogy az újév szerencsésebben kezdődik számára, mint ahogyan a múlt év zárult.
A showmanre mostanában igencsak rájár a rúd, az elmúlt időszakban szinte csak anyagi gondjairól hallhattunk. Pechére még december utolsó napjai sem teltek békés nyugalomban, a két ünnep között ugyanis megtámadták, csúnyán megverték és kirabolták.
Győzike egyik nap sötétedés után indult el a postára csekkeket befizetni, út közben azonban ismeretlenek rátámadtak.

A roma rapper elmondása szerint támadói a semmiből ugrottak elő a nyílt utcán, majd ököllel verni kezdték, és elvették a borítékjában található pénzt, mintegy százezer forintot.
"Elképesztő, hogy a mai világban ilyen dolgokon kell keresztülmennie az embernek! Már javában esteledett, mi pedig a salgótarjáni nagypostára siettünk, hogy zárás előtt még befizessem a számlákat. A semmiből támadt ránk két ember. Dulakodás közben sikerült elvenniük tőlem a két borítékot, amikben a csekkek és a pénz volt" - mesélte Győzi a Napi Ásznak, miközben megmutatta térdhajlatában a verés nyomait.
Győző úgy véli, nagy szerencséje volt, hogy barátja és egyben sofőrje is vele tartott, nélküle valószínűleg rosszabbul járt volna...
(Forrás: Napi Ász)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
Győzike Show must go on?
TE NAGYON HÜLYE VAGY!!!
A hírtől függetlenül ....vivi tudni kellene helyesen írni, ha már kifogással élsz ezen a nyelven.....igazán elegem van már abból, hogy szabad akaratukból vagy akaratukon kívül-dekülföldön élő magyarok diktálják már hogy mi legyen a tv-ben és mi ne...kapcsolj tovább ha nem tetszik, vagy jobbat tudok kalapozzon nálatok a diaszpóra avagy a nemzet avagy a Duna televiziója, és akkor diktáljatok hogy mit akartok látni...egy nem túl komplikált tv előfizetésben kb 60 magyarnyelvű csatorna van, lehet válogatni....
Emberek, ezeket a velemenyeket a TV-NEK KELL MEG IRNI,HOGY SOHA NE TUZZEK MUSORRA AMI A GASPAR CSALADDAL KAPCSOLATOS!!!
Akkor nem lessz szegyen, mert nagyon sok kulfoldon elo magyarok IS nezzuk a musorokat, sajnos,hogy en sem- nem erre fizetem a kabel TV-t,hogy ezt nezzem!!Valami kulturalt, ember barat musor nincs?? Ha meg at kapcsolok akkor meg a POLITIKA...!....?
meggyújtották.
Most gyűjtést szervezünk az egyedül maradt rokonoknak!
*Segíts Te is !!!*
Már összegyűlt 70 liter !
Szerdától drágább lesz!!!
Ha nem küldöd tovább Neked tényleg nincs szíved!!!!!!!!!
Magyarokat a cigányok végett gyűlölik, nem a magyart, sajnos ezek mennek, terjednek mint a pestis !
De ellene tenni csak náci hozzá állással lehet!
Nálunk a falun megszűnt a cigány bűnözés!
Ehhez sokat tett a rasszizmus betört pár ablak és néhány dolog leégett.
Jobbnak látták elköltözni!
A polgárőrök és a körzeti meghízott nem tudott tenni semmit!
De mi igen!
A desszert etnikai tisztogatás lehetne!!!
A sok patkány RTL.-es köcsög is takarodjon innen...
De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a magyar egy igénytelen barom.
Mert igényelte a szar műsorát!
Idejében szóljál, hogy tégedet mikor fognak temetni.
Szeretnék én is ott lenni. Majd cigányvicceket mesélek a gyászolóknak. : D
Magyarok kőzt ,is vannak gusztustalan állatok ,azt miért ,nem szidjátok? Aki másnak vermetás,maga esik bele!!!
Egy olyat, amiben a temetéséről tudósítanak.
gyártását majd gyözik-e:)
mennyé már végig este egy putritelepen , gondolod a **** szépen mosolyognának rád?! örülhetnél hogyha a golyóidat meghagynák:-))))
élni és élnihagyni , persze hö-hö-hö
Aztán pedig mehet a Mónika-showba!
Akár hava kapcsolom a TV-t,ez a tetves
és fajtája minden hol ott van ,ha nem
cigányt látok,akkor zsidót,négert arabot,kínait.
Legtöbbször fehér nővel,mert a média szerint
minden fehér nő feketétől akar gyereket.
Művészetüket nem tudom jellemezni,mert az nincs,
hogy gusztustalanok az egyszer biztos.
Két lehetőség van,vagy saját fajtája rabolta ki,
vagy valamilyen gárdista- hungarista.
Ha az szívemre hallgatok,az "A"variánst
fogadom el,de ha az eszemre,akkor is.
Inkább jó alaposan pofán kell vágni, hogy a fogorvosnak is legyen munkája!
Csak ez a sötét agyú Győzike mindjárt verekedni kezdett.
Hát erre kissé megnevelték. : ))
SZÓLJ HOZZÁ!