ÖsszeEsküvők: Vája kicsinálja Évát
...mert a görög félisten és tűzről pattant, pöttöm anyuja erősen próbálják felrázni a villa rezidencia állóvíznek tűnő mindennapjait. Igen gyorsan megutálták.
Alekosz édesanyja Évára utazik. Vája asszony azt mondta, mindent elkövet majd, hogy ellenfele hamar eltűnjön a villából rezidenciából. Ricsi édesanyját ráadásul vérig sértette, amikor prostinak titulálta.
Alig egy hét alatt nemcsak Alekosz, de Vája asszony is a műsor központi figurájává nőtte ki magát. Az apró hölgy sohasem rejti véka alá véleményét, nem finomkodik, mindig kimondja, amire gondol - tehát gyakorlatilag közellenség lett. És mindez egy hajcsomóval kezdődött, amit Éva szerint Vája felejtett a fürdőkádban. A vitáról olyan részleteket tudott meg a Bors, amelyek nem kerültek adásba.

A történet a következő: Ricsi anyja arra kérte Váját, hogy a jövőben takarítson jobban maga után. Erre a görög asszonyság teljesen kikelt magából.
Nemes egyszerűséggel elhatározta: kicsinálja Évát.
"Több konfliktusom van ezzel a nővel, mint a fiatalokkal" - magyarázta lakótársainak Vája. "Gondoskodok én róla, b*meg, hogy te innen minél hamarabb kitakarodj!" - vágta Éva szemébe, majd az anyja védelmére kelő Ricsivel is keményen összerúgta a port.
Talán ez még nem is lett volna eget rengető dolog egy ekkora szálláson, de Vája tett arról is, hogy Alekosz menyasszonyjelöltjeivel se legyen rózsás a kapcsolata.
"Mit képzeltek, hogy nem szolgáljátok ki az anyósokat? He?" - vágta a szemükbe, nem túl nagy sikert és népszerűséget aratva. A vita tovább mérgesedett, amikor Ági és Éva meg akarta lesni a meztelen Alekoszt. "Kati, hát nézd már ezeket a büdös k*kat, mit nem képzelnek, leselkednek itt az én fiam után!" - káromkodott hangosan.
(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Jó lenne ha ilyen Vályú -féléket nem hívna többé képernyőre egyik csatorna sem, mert szegénységi bizonyítvány állít ki magáról ilyenekkel bármelyik csatorna....
Lehet, hogy Monika sunyi nyivákoló kis éretlen csaj, de nem ö nyulta le más párját, hanem Niko. Nekem nem szimpatikus Niko, csak rá kell nézni, egy raffinált, minden hájjal megkent nőszemély. Érdekes, ha a való
életben valaki elszereti másnak a fiuját, akkor teljesen felháborodik mindenki. Most meg Niko lett az akit annyira ajnároztok. Pedig ö csak megjátsza, hogy odavan Ricsiért, Ö a nyereményre hajt, és ezért mindenre képes. Vája nöszemélyről és fiacskájáról nem jön le semmi a müsorban, csak a kiabálás és az ocsmány beszéd. A görög csödör sohasem fog párt találni. Ilyen körmöntfont mondatokkal ma már nem lehet udvarolni.Alkosz kezéből nem esik ki a viszkis üveg, anyuka meg még tultesz azon az utszéli asszonyságon is aki beleköt a másik emberbe, és igy cifrázni a mondatokat hát mit ne mondjak nem semmi. Nem esett messze az alma a fájától. Hajrá Mónika ne add fel. Nikónak Ricsi csak egy báb, a nyereségért mindenre képes.De szavazzatok kedvencetekre megérdemli.
2011. november 17., csütörtök, 14:03 •
Öngyilkos lett kilakoltatása közben egy férfi a főváros III. kerületében - értesült a HavariaPress.
A III. kerületi San Marco utcai lakásnál csütörtökön délelőtt jelentek meg a végrehajtók. A lakásban élő 57 éves férfi a végrehajtás során kivetette magát a harmadik emeletről. A lezuhant férfi szörnyethalt, a kiérkező mentők már nem segíthettek rajta. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit."
Igazad van,jól látod, remélem, ha egyre többen tiltakozunk és nem nézzük ezt a színvonaltalan, semmi műsort, akkor lesz eredménye és ezek a semmi emberek eltűnnek a képernyő elöl.
Ezek a pénzért mindenre képesek, ide jutott ez a szerencsétlen ország, hogy Vájákat mutogatnak.
Nem Alekosz hozza a nézettséget, hanem Ricsi és Nikó páros, Ők legalább okosak, játszanak.
Pl. az a Sziló és Péter sehova sem valók, Sziló még beszélni sem tud igazán, keresi a szavakat: legalább Marci viccel, van valami műsora...- ennyi -
A legjobb képű Ricsi és a legokosabb is, Nikóval együtt.../pedagógus/
Miközben a többiek 2 hónapig már szenvedtek a kulipintyomban és ők akarnak ott duruzsolni, parancsolgatni!
Most Évát rihonyázta le a görög Vája asszony, mert merészelt szólni azért, hogy a fürdőkádat piszkosan hagyta maga után...
Egyébként rettenetes buta a Vája asszony, primitív, csúnya, buta, mint a sötét éjszaka. /remélem Alekosz szégyelli, hogy bevitte magával/
De Alekosz is szégyellheti magát: mióta bent van itt, azóta nem nézem az Összeesküvőket. Féltékeny a legjobb képű srácra Ricsire Alekosz és az anyja Vája, látni az arcukon, és ezért tesznek is róla, úgy látom...Pedig Nikó és Ricsi nélkül semmitérő lesz ez a műsor. /Reméljük Mónika megy haza, mert egy sunyi, nyivákoló kis éretlen csaj./
Anno a VV-4-ben jól szerepelt, érdekes volt, de már erőltetett a dolog, inkább Renátót vinnék be, az olasz csődört, általa színesebb lenne a rezidencia! A műsort Ricsi-Nikó adja, csak miattuk nézik - szerintem - a műsort!...-hoppá-
SZÓLJ HOZZÁ!