Orosz Barbara kórboncnok akart lenni - videóval!
Morbid, mint olykor ő maga, de éppen ezért szeretjük Orosz Barbarát.
A műsorvezető az internetes sztártévének arról mesélt, hogy gyerekkorában kórboncnok akart lenni. Ez a cél olyannyira a szenvedélyévé vált, hogy éveken keresztül készült a boncasztal mögé, de végül a fizika közbeszólt és műsorvezető lett belőle.
Barbitól egyébként nem idegen az orvosok világa, hiszen édesapja is ezzel foglalkozik: háziorvos és nőgyógyász.
A színészből lett műsorvezetővel a nemrég Budapestre érkezett CSI (a helyszínelős) kiállításon találkozott a Tabu Tv, ahol a nyomozati titkok mellett a régi titkos álmára is fény derült.

"Volt gyerekkoromban egy olyan szenvedélyem, hogy én kórboncnok akartam lenni. Édesapám orvos. Nem sebész, hanem szülész nőgyógyász, de ez nagyon-nagyon tetszett és nagyon intenzíven készültem rá" - mesélte a Cool műsorvezetője, aki végül fizika tudása (illetve nem tudása) miatt nem lehetett kórboncnok.
"Teljes mértékben tehetségtelen voltam a fizikához, ehhez pedig akkor és most is feltétele volt az ilyen tudás is."
Barbarának egyébként - elmondása szerint - természetes a vér látványa és sosem volt ijedős típus. "Az iskolában is mindig engem szúrtak meg elsőnek, amikor oltást kaptunk" - osztotta meg életének ezen részét mindenkivel a vörös démon.
(Forrás: Tabu Tv)
Nézd meg a videót is!

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!