Oláh Ibolya beintett a Megasztárnak
A kijelölt párok nevét egyelõre hétpecsétes titokként õrzik a TV2-ben, lapunknak azonban sikerült kiderítenie, hogy Póka Angéla Olah Ibolyával énekelt volna.
IbolyaA tiszadobi lány azonban nemet mondott a produkciónak, amely egykor híressé tette.
Till Attila a hatodik Megasztár döntõn a régi felfedezettek és az új megasztárosok fellépését ígérte a nézõknek. A felsoroltak között volt a tehetségkutató verseny történetének egyik legkiemelkedõbb alakja, Olah Ibolya is.
Az öntörvényû énekesnõ azonban biztosan nem lép színpadra szombaton. A miértrõl Ibolyát kérdeztük:
– Azért nem vállaltam el a Megasztárban való fellépést, mert saját országos lemezbemutató turném derekán járunk– kezdte nyilatkozatát Ibolya.
– Tisztában vagyok vele, hogy egy duett és a mûsorra való felkészülés rengeteg idõt vesz igénybe, s most egyszerûen képtelen vagyok szabaddá tenni magam – magyarázza Ibolya, majd folytatja:
– Azt végképp nem szeretném, hogy az én esetleges készületlenslégem miatt veszélybe kerüljön a partnerem versenyben maradása. Hosszas gondolkodás után ezért döntöttem úgy, hogy inkább nemet mondok – mondja az énekesnõ.
Ibolya érvelése világos, az azonban nem, vajon mit szól egykori anyacége ahhoz, hogy Ibolya hátat fordít neki? $beszur$
– Kölcsönösen elég sok szívességet tettünk már egymásnak a TV2-vel, szerintem egyenes beszéddel megoldható minden vitás kérdés. Hozzáteszem, továbbra is készséggel állok a produkció rendelkezésére, de ez a mostani helyzet sajnos így alakult – nyilatkozta Ibolya, majd hozzátette:
– Sohasem felejtem el a TV2-nek, amit értem tett. Nem szeretnék hálátlannak tûnni.





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!